Magyar Péter országjárása során a Viharsarokba is elért, ahol sikerült olyan liberális, LMBT fiatalokat és világpolgárokat is a fényre csalnia, akikről korábban a helyiek azt hitték, csak Budapesten léteznek. Helyi informátoraink szerint ráadásul Békéscsabán pont az a Patrióta Békéscsaba Egyesület fogadta az újdonsült messiást, melynek háttere és személyi összetétele legalább annyira “érdekes”. Jól egymásra találtak, mondhatnánk.
Helyi szemmel nézve már maga az esemény hirdetése is rendkívül viccesnek hatott. A békéscsabaiaknak ugyanis Magyar Péter még azt is elárulta, hol a Kossuth tér, ahová a fórumot szervezik: “a Szent István tér északi sarka”.
Nem tudom, hogy a tértől nyugatra fekvő helyszínt lehet-e “északi saroknak” nevezni, azt viszont biztosra veszem, hogy minden csabai, sőt, a legtöbb Békés megyei is pontosan tudja, hol van a Kossuth tér. Szóval ennek a kiírásnak maximum akkor van értelme, ha Pestről szeretnének nézőket buszoztatni, és attól félnek, ők, a terepismeret hiányában esetleg nem találnak oda.
Ellentmondásokkal teli beszéd, közhelypuffogtatásokkal megspékelve
Az első, ami mindjárt feltűnt azoknak, akik akár Gyulán, akár Békéscsabán élőben meghallgatták Magyar Pétert az az, hogy a spinózák messiása borzalmas szónok. Alig húsz percet beszélt a mikrofonba, de hallgatva a monoton motyogással előadott közhelyeit, nehéz volt eldönteni, hogy ő unja jobban a dolgot, vagy a független kíváncsiskodók. Rengeteg rajongói is érkezett, ezt kár lenne letagadni, ahogyan a létszám is jelentős volt, ám nem eget rengető.
A közönség összetételéről és ideológiai beállítottságáról viszont sokat elmond, hogy a leghangosabb éljenzést és tapsvihart az Európai Ügyészséghez való csatlakozás bejelentése váltotta ki. Ez ugye Donáth Annának és nemzetellenes, globalista elvtársainak az egyik szívügye, hiszen minél több hatalma van a föderalista szörnyszülött Európai Uniónak, minél gyengébbek a nemzetállamok, annál közelebb a szélsőliberális utópia, az Európai Egyesült Államok. Az, hogy ezt Magyar Péter támogatja, nem is lenne furcsa, ha monológja második felében nem a Mi Hazánk programjából idézgetett volna. Az egyik kérdésre ráadásul egyenesen azt válaszolta, ő nem a központosított Európai Unióban hisz, hanem erős nemzetállamokat akar. Ami, azon túl, hogy a Mi Hazánk kiemelt célja, szöges ellentétben áll az Európai Ügyészség gondolatával. Ez az ellentmondás hallgatóságát egyáltalán nem zavarta (ahogyan egyébként az összes többi sem). Ők lelkesen megtapsolták és éljenezték.
Be meri-e vállalni a vitát?
Mint ismert, korábban Toroczkai László nyilvánosan vitára hívta (többek között) Magyar Pétert, amire utóbbi nem reagált. Ezzel kapcsolatban tett fel kérdést egy békéscsabai úriember, akinek válaszul – népes hallgatósága előtt – a spinózák messiása megígérte: le fog ülni Toroczkai Lászlóval vitázni. A válaszáról felvétel is készült, így azt később sem tudja letagadni:
Válasza második felében ismét rágalmazta a Mi Hazánkat, bármiféle konkrétumok vagy bizonyítékok nélkül. A közönség pedig ujjongott és tapsolt, mert Magyar Péter beszélt.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!