2.5 C
Budapest
2022. november 29., kedd
Magyar Jelen
KiemeltVélemény

Márki-Zay szerint a Mi Hazánk sodorja háborúba az országot

Meglehetősen kevés olyan politikus van, akinek a szájából hiteltelenebbül hangozna mások “háborús uszítónak” bélyegzése, mint Márki-Zay Péter. Hódmezővásár polgármestere még a moslékkoalíció miniszterelnök-jelöltjeként ugyanis többször leszögezte, ha a NATO csettint, ő miniszterelnökként kész fegyvereket, de akár katonákat is küldeni Ukrajnába. Fegyvereseket küldeni Ukrajnába mi, ha nem nyílt hadüzenet? Gyakorlatilag háborúba sodorta volna Magyarországot a felelőtlenségével.

Később az ehhez hasonló megnyilvánulásokat azzal magyarázta, “fáradt volt” és “nem gondolta komolyan”. Ha egyik munkanapján megint “fáradt lesz”, és hadat üzen Putyinnak, de másnap megírja neki, “bocsi, nyűgös voltam, nem gondoltam komolyan”, akkor rendben is vagyunk?

Még a szövetségeseknek is kínos volt

A miniszterelnök-jelölt megnyilvánulásai olyannyira vállalhatatlanok és kínosak voltak, hogy még saját szövetségesei is elhatárolódtak tőle. Többen emlékeztettek, a NATO nem utasíthat minket arra, hogy egy nem NATO-tag harcába fegyveresen beavatkozzunk. Ettől függetlenül megtehetjük, hiszen számos szolgalelkű miniszterelnökünk küldött már az elmúlt pár évtizedben magyar katonákat az amerikai megszállók segítésére. Megnyilvánulásai alapján Márki-Zay sem tett volna másképp, most mégis ő az, aki “háborús uszítással” vádol másokat. Ráadásul éppen a Mi Hazánk Mozgalmat, mely kezdetektől fogva a teljes semlegesség pártján áll, ellentétben a kormánnyal, mely kommunikációjában a béke híve, ám mégis maradéktalanul kiszolgálja a nyugati érdekeket, és teljesít minden amerikai követelést.

A Mi Hazánk politikusai Kárpátalja visszacsatolását szorgalmazzák. Az ennek kapcsán tett kijelentéseiket tekinthetjük háborús uszításnak. Akkor, amikor egy világ várja a háború végét, a tűzszünetet és a konfliktus békés rendezését, akkor a magyarországi szélesőjobb újabb rendkívül veszélyes és elítélendő kommunikációba kezd, amely a háború eszkalálásához is vezethet

írja Facebook-oldalán az az ember, aki szerint a Benes-dekrétum, és az, hogyan bánnak szomszédaink az elrabolt földön a magyar kisebbséggel, csakis rájuk tartozik. Az ő belügyük, amit tiszteletben kell tartanunk.

“Korábban engem vádoltak, hogy katonákat akarok küldeni Ukrajnába, holott soha ilyen kijelentést nem tettem és eszem ágában sem volt magyar emberek életét kockáztatni” – tette hozzá az emlékezetkiesés és memóriazavar tüneteit mutató polgármester.

A politikus még azt is sérelmezi, hogy Putyin revizionista felvetésére a magyar külügy nem reagált azonnal elutasítóan. Érdekes egyébként az is, hogy Márki-Zay nem a Turul-szobor kapcsán, vagy a magyarok elleni atrocitások miatt érezte szükségességét a megszólalásnak, hanem a “revizionizmus” miatt.

A teljesen súlytalanná volt, országos politizálásra totálisan alkalmatlan polgármester a végén még egy felhívást is intéz a kormány felé, melyben annak tisztázását követeli:

valóban háborúba akarja sodorni az országot a Mi Hazánk?

Segítünk: Nem.

Irányi Dániel

Twitter– és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

További híreink

Mi Hazánk: az amerikai támogatások elfogadása felér egy hazaárulással

Kemény János

Egerben így köszöntötték az adventi időszakot

Kemény János

“A 2023-as ülésszakon jóváhagyjuk a NATO-csatlakozást”

Kemény János

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben