A HVG megrendelésére készült legutóbbi Medián-kutatásból azt emeltük ki, hogy mind a Fidesz, mind a balliberális tömb százezres nagyságrendben hagy magáról olyan szavazókat lemorzsolódni, akik valamilyen oknál fogva nem értenek egyet a kötelező oltással, vagy ők maguk is oltatlanok maradtak.
Márki-Zay: el tudnám fogadni, ha a kormány a kötelező oltások mellett döntene
Az ATV műsorában a balliberális ellenzék szemszögéből elemezték a kutatást, amelyből az látszik, hogy az előválasztás utáni állapothoz képest az egyesült baloldal visszaesést könyvelhet el. Ennek megfelelően Márki-Zay Péterhez hasonlóan a műsor szereplői is vigasztalni igyekeztek a kormányellenes szavazókat.
A Medián rákérdezett a listás szavazatokra, ahol
a válaszadók 7%-a a Mi Hazánkat nevezte meg támogatott erőként.
Azt persze nem tudhatjuk, hogy ez a szám egy reális, vagy egy mesterségesen lecsökkentett értéket mutat, de ezzel együtt is tanulságos belenézni a liberális megmondóemberek alternatív valóságértelmezésébe:
A Mi Hazánk elnöksége országjárással kezdi az évet, a párt továbbra is fontosnak tartja a kötelező oltások elleni küzdelmet. Információink szerint a demonstrációk és a lakossági fórumok is folytatódnak. A pártelnök programjáról itt írtunk :
Itt kezdi az évet Magyarország egyetlen oltatlan kormányfőjelöltje
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!