Európa és az Egyesült Államok közös értékei nem jelentik azt, hogy automatikusan egyeznek az érdekek, és nem szolgálná Európa érdekeit, ha a világ ismét szétszakadna két pólusra – jelentette ki Angela Merkel német kancellár szerdán egy berlini tanácskozáson, amelynek témája a transzatlanti kapcsolatok alakítása volt.
A kancellár a pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának konferenciáján mondott beszédében az előző washingtoni vezetés tevékenységével kapcsolatban megjegyezte, hogy a német-amerikai kapcsolatok az utóbbi években nem voltak annyira tele élettel, amennyire lehettek volna.
Azonban az új elnök, Joe Biden vezette kormányzat már munkája első száz napja alatt “iránymutató döntéseket” hozott
– fogalmazott a német kancellár.
Angela Merkel kifejtette:
a koronavírus-világjárványt, a klímaváltozást, valamint a Kína gazdasági és politikai megerősödése és Oroszország “részben igen erőszakos fellépése” révén változó erőviszonyokat tekintve “jó tudni, hogy a Biden-kormány kiáll a szoros transzatlanti partnerség mellett, és a szabályokon és értékeken nyugvó világrendet tekinti a nemzetek közötti békés, fair és gyümölcsöző együttműködés alapjának”.
Barack Obama korábbi amerikai elnök külpolitikáját felidézve rámutatott, hogy az Egyesült Államok nemcsak a transzatlanti térségben meghatározó tényező, hanem a csendes-óceáni régióban is, ahol Kína megerősödése “kihívás” Washingtonnak.
Ebben a helyzetben “természetesen nem lehetünk semleges megfigyelők, szövetségesek maradunk ebben a kihívásban is, ugyanakkor a közös értékek nem jelentik automatikusan az érdekek egyezését is” – hangsúlyozta Merkel. Majd hozzátette: a külpolitika mindig az értékek és az érdekek együttes hatására formálódik, és a transzatlanti partneri és baráti viszonyban fontos feladat kifejezésre juttatni az európai érdeket.
A kancellár kiemelte, hogy Európának nem érdeke a “két szférára” osztott világ újbóli kialakulása.
Hozzátette, hogy Németország, illetve Európa Kínához fűződő kapcsolatai igen sok rétegből állnak. Ezt a kapcsolatot szerinte egyaránt jellemzi az alapvető emberi jogok érvényesülésében a többi között az ujgur kisebbséggel és Hongkong helyzetével összefüggő gondok éles bírálata, és az ország fejlődéséhez és a lakosság jólétének növekedéséhez fűződő európai érdek.
Kínát be kell vonni a nemzetközi közösség multilaterális – többoldalú – együttműködésébe, mert a klímaváltozástól a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) reformjáig egy sor ügyet “nem lehet megoldani Kína nélkül vagy Kínával szemben” – szögezte le Angela Merkel.
A többi között szólt arról is, hogy az Európai Unió és Kína átfogó beruházási megállapodása a ratifikáció – nemzeti jogrendbe emelés – várható nehézségeivel együtt is “nagyon fontos vállalkozás”, mert javítja az EU-s vállalkozások hozzáférését a kínai piacokhoz, és hozzásegít a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által a foglalkoztatottak munkakörülményeiről meghatározott alapkövetelmények kínai érvényesítéséhez.
Egyebek mellett hozzátette, hogy kezdettől támogatta, és továbbra is nagyon ésszerűnek tartja, hogy az EU a Kanadával kidolgozott egyezményhez hasonló átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodást kössön az Egyesült Államokkal.
(Forrás: MTI – Fotó: Bernd von Jutrczenka/Reuters)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!