A NATO Jugoszlávia elleni bombatámadását Milos Zeman már korábban is hibának és hatalmi arroganciának nevezte.
“A magam nevében szeretnék bocsánatot kérni a szerb nemzettől” – jelentette ki a cseh államfő a tárgyalások utáni sajtótájékoztatón.
Csehország – fejtette ki Zeman – akkoriban szövetségeseket keresett a bombázások elutasításához, de sikertelenül. Azt, hogy Csehország végül is nem volt képes elutasítani a bombázást, Zeman, aki 1999-ben kormányfő volt, a bátorság hiányának nevezte. Megjegyezte: sokéves traumától szabadult meg, hogy mindezt nyilvánosan elmondhatta – írja a Délhír.info.
“A vezeklés felszabadít”
– szögezte le Zeman.
A cseh államfő emlékeztetett: a szerb nemzet 1938-ban és 1968-ban is bizonyítékát adta a csehek iránti szolidaritásának. “Mi pedig ezt bombázással köszöntük meg. Ezért most szeretnék a magam nevében elnézést kérni az akkori Jugoszlávia bombázásáért” – szögezte le Zeman újságírók előtt.
Elmondta: Jugoszlávia NATO általi lebombázása 1999-ben hiba volt, amely azóta is bántotta őt.
“Utolsóként egyeztünk bele, kétségbeesetten kerestünk legalább egy országot, amely mellénk állt volna és a bombázás ellen lett volna, de sikertelenül. Magunkra maradtunk. Ez azonban nem ment fel bennünket hiányzó bátorságunkért”
– fejtette ki a cseh államfő.
Aleksandar Vucic újságírók előtt köszönetet mondott cseh kollégájának a gesztusáért. “A szerb nemzet ezt soha nem fogja elfelejteni” – hangsúlyozta Vucic. Ilyen nyilatkozat a bombázások ügyében eddig még egyetlen politikustól sem hangzott el – tette hozzá a szerb államfő.
A NATO 1999-ben 78 napig bombázta Szerbiát, hogy rákényszerítse a szerb hadsereget Koszovó elhagyására. A Human Rights Watch szervezet szerint a bombázások mintegy 500 civil ember életét követelték Szerbiában – idézi fel a délvidéki hírportál.
Csehország – Lengyelországgal és Magyarországgal együtt – nem sokkal Jugoszlávia bombázása előtt lett a NATO tagja.
Jakub Kulhánek cseh külügyminiszter a sajtótájékoztató után a közszolgálati rádióban magánvéleménynek nyilvánította Milos Zeman nyilatkozatát, amely szerinte nem befolyásolja a hivatalos cseh álláspontot ez ügyben.
(Fotó: delhir.info)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!