daextlwcn_print_scripts(false);

Ahogy arról beszámoltunk, vasárnap délelőtt Lakatos Márk arról írt a közösségi oldalán, hogy a napokban súlyos vádakat fogalmaztak meg vele szemben, amelyeket visszautasít. Mivel az ügyben ismeretlen tettes ellen büntetőeljárás is indult, a stylist a posztjában azt is leszögezte, hogy a hatósággal teljes mértékben kész együttműködni. Most Nagy Ervin is megszólalt, hogy tisztázza álláspontját a történtekkel kapcsolatban.

“30 éves ismeretségünk Lakatos Márkkal arra kötelez, hogy megnyilvánuljak a vele kapcsolatos ügyben. Amennyiben bűncselekményt követett el, és vállalhatatlan a tette, úgy egyértelműen le kell majd vonnom a konzekvenciákat. Egy kegyelmi ügytől visszhangos országban az igazság teljes körű feltárása ebben a pillanatban létfontosságú és szimbolikus, akkor is, ha az kegyetlen, fájó, de akkor is, ha általa csak egy ócska karaktergyilkosságra derül fény” – olvasható Nagy Ervin vasárnap este közzétett Facebook-bejegyzésében.

A Tisza Párt körül az első között megjelenő színész ezek után a következőképp fogalmazott: “Kívánom, hogy a politikai ráhatástól független nyomozóhatóság a legkörültekintőbben járjon el. Kívánom, hogy minden, az ügyben érintett fél bizonyíthassa igazát. Kívánom, hogy az ítélet a társadalom javát szolgálja, és iránytű legyen hasonló ügyekben. Kívánom, mint a mesékben, hogy a rossz nyerje el méltó büntetését, de adott esetben az is, aki alaptalanul vádol.

Amíg ez a komplex, minden körülményre kiterjedő nyomozás le nem zárul, és fény nem derül az igazságra, addig én ugyanúgy tekintek arra az emberre, akit 30 éve ismerek, mint ahogyan eddig. Az igazság mindennél fontosabb, ezt gondoltam egész életemben, ezután sem lesz másképp!”

Lakatos mindent tagad

Mint ismertÁbrahám Róbert újságíró feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen, miután tudomására jutott, hogy Lakatos Márk az egyik feltételezett áldozata vallomása alapján gyermekotthonokban élő fiatalkorú férfiakkal létesíthetett szexuális kapcsolatot.

Az ügyet övező médiaelhallgatás miatt Ábrahám Róbert szombat este 6-ra tüntetést szervezett Lakatos Batthyány téri lakása elé,

melyen 3-400 ember vett részt, mások mellett a Mi Hazánk Mozgalom és a Mi Hazánk Ifjainak aktivistái.

Ahogy korábban megírtuk, a stylist tegnap reggel a közösségi oldalán számolt be arról, hogy súlyos vádakat fogalmaztak meg vele szemben, amelyeket visszautasít. Mivel az ügyben ismeretlen tettes ellen büntetőeljárás is indult, Lakatos Márk a posztjában azt is leszögezte, hogy a hatósággal teljes mértékben kész együttműködni.

 

 

Elérhetetlenné vált Lakatos Márk Facebook-oldala és hivatalos weblapja (frissítve)

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);