daextlwcn_print_scripts(false);

Korábban mi is nyomon követtük, hogy az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) nyilvánosságra hozta elvárásait az Audi felé, mely úgy szólt, hogy 18 százalékos inflációval számolnak 2023-ra, ezért 23 százalékos béremelést akarnak, továbbá egyéb juttatási és munkaszervezési tárgyalási pontokat is megfogalmaztak, így 300 ezer forint egyszeri kifizetést, valamint 600 ezer forint cafeteriát akarnak. Az alapbéremelést már április elsejétől szeretnék megkapni, a megállapodás egy évre, 2024. március végéig szólna.

Ez magyar viszonylatban kifejezetten markáns követelés volt, Lantos János, a Mi Hazánk munkaügyi kabinetjének elnöke például “követendő és bátor kiállásnak minősítette” közleményében.

Azonban mint az sejthető volt, az Audi vezetése igencsak másként látja a bérigényeket, és meg is érkezett az ajánlatuk.

Mindössze ötszázalékos emelés áll szemben a kért 23 százalékkal, egyelőre tehát nagyon távol vannak egymástól az álláspontok, de van még idő közös nevezőre jutni, hiszen az érvényben lévő megállapodás március 31-ig rögzíti a foglalkoztatás feltételeit. A Rába-parti üzem az ország ötödik legnagyobb munkaadója, csaknem 12 ezer dolgozó jövője a tét.

A dolgozók bíznak a szakszervezetben

Név nélkül nyilatkozott több Audi dolgozó a Magyar Jelennek, elmondták véleményüket a kialakult helyzetről. Többen nevetségesnek tartják az 5 százalékos javaslatot, szerintük az a jelenlegi inflációs környezetben gyakorlatilag semmi.

– Ha sikerülne kiharcolni egy 17-18 százalékos emelést és a cafeteriát is úgy kapnánk, ahogy kéri a szakszervezet, persze ezeket szigorúan egy évre, akkor elégedettek lehetnénk

– fogalmaztak.

– De hallottunk olyan információt is, hogy amennyiben 15 százalék felett ad a cég, akkor utolérjük a szlovák munkavállalókat, és szerintük ez a további győri projekteket veszélyezteti. Mert már nem leszünk olcsóbbak, mint Szlovákia

– mutattak rá.

A nekünk nyilatkozó dolgozók azonban elmondták, hogy a cég vezetése jótékonyan elfelejti, hogy Szlovákiában is lesznek bértárgyalások, béremelések, úgyhogy ez a fajta megközelítés téves.

– Ezzel azt akarják velünk elhitetni, hogy a munkahelyünket veszélyezteti, ha magas béremelés lesz. De bízunk a szakszervezetben, hogy reális követeléseket támasztanak. Mert nekik sem az az érdekük, hogy utána munkahelyek kerüljenek veszélybe, hanem itt vannak különböző szakemberek, akik vizsgálják a cég profitszámait, bevételeit, kiadásait, és ezek alapján hoznak döntéseket – összegezték.

(Kiemelt kép: Infostart/MTI)

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);