A szélsőliberális bíróság 3 ezer euró kártérítés megfizetésére ítélte azt a 30 éves (feltehetőleg) szíriai migránst, aki megerőszakolt egy 15 éves lányt. A tárgyalás során a bíró még meg is dicsérte a migránst, mivel úgy látta, a férfi „jó úton halad afelé, hogy rendes polgárrá váljon” – derül ki a külföldi beszámolókból.
2022-ben egy 30 éves ittas migráns, aki magát szírnek vallotta, megerőszakolt Osnabrückben egy 15 éves német lányt. A hosszansan elhúzódó tárgyalás után a migránst két év próbaidőre bocsátották, azaz még csak börtönbe se kell mennie, illetve nevetséges, 3 ezer eurós „kártérítést” kell fizetnie a családnak. (Nagy valószínűséggel legális jövedelme sincs, így ebből se lesz semmi.) Sajtóértesülések szerint még az is mentőkörülmény volt, hogy a migráns „nem volt túlságosan erőszakos”.
Az eset hallattán egy tisztességes német polgár egy, a bíróságnak címzett emailben megírta, a derék bíró minden bizonnyal „fogyatékos”. A „súlyos sértésért” a német férfit 5 ezer euró befizetésére kötelezték.
A bíróság később, fellebbezés után, nagy kegyesen a büntetés kétharmadát elengedte, így „csak” a maradék egyharmadot kell befizetnie.
Nem ritka eset
A mai Németországban egyáltalán nem megy ritkaság számba, hogy hátrányt szenvednek a németek az idegenekkel szemben a jogban. Legutóbb például a bíróság felmentette a Frankfurt volt vezetőjét, aki AfD-s szavazók megverésére szólított fel. Szerintük ugyanis német polgárok elleni erőszakra uszítani nem bűncselekmény – már amennyiben olyanok ellen uszítanak, akiket nem kedvel a rendszer, ugyebár. Ugyanakkor előállították, és házkutatást tartottak annál a családapánál, aki „idiótának” nevezte a gazdasági minisztert.
Az ország antifasiszta, nemzetellenes vezetése igyekszik mindent elkövetni, hogy megtanítsa az őshonos németeknek: jobban teszik, ha befogják a szájukat, és elfogadják, szép lassan le lesznek cserélve. Addig nincs más dolguk, mint rendesen dolgozni, és fizetni az adót.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!