Kalo csurkesz…
A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2019. szeptember 13-án érkezett bejelentés, hogy egy nőt 10 óra 30 perc körül egy férfi megtámadott és erőszakoskodni akart vele Budapest VII. kerületében.
A kiérkező járőröknek a sértett elmondta, hogy éppen a kaputelefonon csengetett be, amikor egy férfi hátulról átkarolta, befogta a száját és az éppen kinyíló ajtón berángatta a lépcsőházába. A férfi ezt követően a nőt a földre rántotta, többször megütötte és ott erőszakoskodni próbált vele. A nőnek sikerült kiszabadulnia a férfi fogásából és felszaladt az emeletre, ahol segítséget kért, eközben az elkövető kimenekült a házból.
Az ügyben a BRFK VII. kerületi Rendőrkapitányság szexuális erőszak bűntett kísérlet miatt indított eljárást, majd az elvégzett nyomozási cselekmények, adatelemzések és kamerafelvételek alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, a budapesti 26 éves R. Andrást. A BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály beosztottjai a férfit Budapest VIII. kerületében, a Práter utcában 2019. szeptember 14-én elfogták.
A nyomozók a 26 éves R. Andrást szexuális erőszak bűntett kísérlet miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vétele mellett előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.(police.hu)
Az elkövető nemzetiségéről nem ír a rendőrség honlapja.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!