Kedd délután fél öt környékén összeomlott a Meta-univerzum. Amennyiben tehát Önt is kidobta a Facebook vagy a Messenger,nem kell azonnal a legrosszabbra, vagyis adathalász profiltolvajokra gyanakodni. A szolgáltatás azóta helyreállt.
Nemcsak a Facebookot érinti a leállás. Az Index.hu szerint a Threads és az Instagram is kidobta a felhasználókat a felületéről, és vissza sem engedett senkit. Mint a lap írja, délután négy óra után érkeztek az első bejelentések, aztán fél öt körül már százezres nagyságrendben jöttek a hibabejelentések a világ minden részéről, ez a szám pedig folyamatosan növekszik.
Munkamenet lejárt. Kérjük, jelentkezzen be újra
– írja mindenkinek a felület, hogy aztán ne engedjen be senkit, de a jelszó-módosítás sem segít a helyzeten. Hasonló leállása a közösségi oldalnak utoljára 2021. októberében volt, akkor több órába telt, mire sikerült helyreállítani a rendszert.
Frissítés!
Valamivel öt óra után a közösségi oldalak szolgáltatásai úgy tűnik, helyreálltak és ismét használhatóak, még ha fennakadások lehetnek is a rendszerben.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!