Belsős információk szivárogtak ki, amelyekből kiderül, milyen mentális problémái vannak a Fáklya mozgalom ifjú kommunista vezetőjének.
A Szent Korona Rádió számolt be róla honlapján, hogy újabb belső információhoz jutottak hozzá a Fáklya nevű kommunista szervezetről. Korábban már két cikkükben a belső levelezések és zárt körben elhangzottak alapján igazolni tudták, hogy a fiatal kommunisták célja az alkotmányos rend megdöntése és a „proletárhatalom” forradalmi úton történő kiépítése. Ezt követően pedig bemutatták, hogy miként viszonyulnak Jámbor Andráshoz és a Szikra Mozgalomhoz. Most a Fáklya egyik vezetőjéről, Adriánról sikerült információkat szerezniük, aki súlyos pánikbetegséggel küzd, legalábbis erről számolt be a Fáklya egyik gyűlésén.
Adriánt a jelenlévő tagok arról kérdezték, hogy megy-e az International Marxist Tendency (IMT) „csehszlovák” szekciójának a kongresszusára, amelyre igennel válaszolt, de a pánikrohamára tekintettel kérte a tagokat, hogy legyenek vele elnézőek. A kongresszusra a július 13-14-i hétvégén került sor, amelyen Adrián végül nem vett részt.
A Szent Korona Rádió információi szerint az IMT a vezetőt azóta felfüggesztette minősíthetetlen viselkedése miatt.
Mentális problémái vannak a kommunista vezetőnek
Az alábbiakban szó szerint olvashatják az ifjú kommunista vezető által elmondottakat:
„Szeretnék beszélni picit arról, hogy mi történt velem az előző héten, mert amúgy szerintem tanulságos lehet azoknak az embereknek, akik túlterhelik magukat a szervezeti munkában. Legnagyobb tanulság az, hogy ha nem figyelünk saját magunkra, a fizikai és mentális egészségünkre, akkor az nagyon káros tud lenni, de nemcsak saját magunknak, hanem a szervezetnek is és a magyarországi kommunista mozgalomnak is.
Vasárnap, amikor én utaztam Olaszországba a konferenciára, mikor elértem a szállásra, volt egy pánikrohamom. Zsófi elvtárs [Ádám Zsófia] és több nemzetközi elvtárs nagyon segítőkészek voltak, és nagyon jól kezelték a helyzetet, ahogy ott feküdtem a homokban és nem tudtam mozdulni… Azonban a szállodának tudomása lett erről az esetről, és el akartak küldeni kórházba.
És mivel pszichiátriai gyógyszereket, antidepresszánst szedek, az olasz elvtársak féltettek, hogy bezárnak a pszichiátriai osztályba határozatlan időre.
Az Internacionálé [International Marxist Tendency] megpróbált védeni engem azzal, hogy minél előbb saját költségükből elszállítanak haza, vagyis ide, én pedig nem egyeztem bele, mert nem gondoltam, hogy ilyen állapotban jó nekem utazni, meg is így ott akartam lenni és valamilyen módon részt venni a konferencián. Aztán maradtam egy szállodában a közelben, de vissza nem engedtek a szállodába, nem tudtam így személyesen részt venni a konferencián. A másik szállásból néztem végig minden beszélgetést és közben is próbáltam beszélgetni a többi nemzetközi elvtárssal.
Ez azért történt mert az utolsó két hónapban túlterheltem magam szervezeti munkával, és nem vigyáztam magamra eleget, illetve ignoráltam a különböző jeleket, amik voltak, hogy most túl sokat dolgozom. A kommunizmusnak pedig nincs szüksége, hogy egy ember mindent megcsináljon és mindent kézben tartson, hanem arra van szükség, hogy minél képzett elvtársunk legyen, akik olyan politikai szinttel rendelkeznek, amivel meg tudják érteni a múltat, tudják elemezni a jelent, és megfelelő döntést tudnak hozni a kommunizmus eléréséért.
A mostani pozícióm miatt, amikor nem vigyázom magamra nem csak magamat bántom, hanem a szervezetet is. Személyes problémáimnak vannak, vagyis voltak politikai következményei. Akkor hogyan tovább? Ezek miatt szeretném bővíteni a vezetőséget és tartani vezetőségi választásokat. Szerintem nemcsak az állapotom miatt van szükségünk arra a választásra, hanem mikor szavaztunk először és utoljára, négy emberre szavaztunk, akikből csak egy maradt, én. Én akarom folytatni a munkámat és megmutatni, hogy tanultam a rossz döntéseimtől és dolgozni fogok a hibáimon. […]”
(szentkoronaradio.com)
Az alkotmányos rend megváltoztatására készülhet a szélsőbaloldali Fáklya
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!