Orbán Viktor ezévi tusványosi beszéde messze nem keltett akkora sajtóvisszhangot, mint az ezt megelőző évi. Mint emlékezetes, tavaly a magyar miniszterelnök ország-világ előtt mondott nemet a fajkeveredésre, és a kevertfajú népességre. Tette mindezt közvetlen azelőtt, hogy megkezdte volna betelepíteni hazánkba az indiai, kirgiz, pakisztáni, filippínó, és egyéb harmadikvilágbeli munkásokat, hogy a magyarokat lecserélve biztosítsák az olcsó munkaerőt a nyugati karvalytőkének.
Idén azonban nem Orbán beszéde volt az, amely emlékezetessé tette a tusványosi rendezvényt, hanem a románok. Pár hamisítatlan „árja” kiment román feliratokkal tüntetni a románul aligha beszélő miniszterelnök ellen (azt még értem, hogy magyarul egy szót sem akarnak leírni, de angolul se megy?).
Az egybegyűltek hosszas mérlegelés után úgy döntöttek, mindössze két mondatot skandálnak majd, azt talán sikerül mindenkinek memorizálnia. És, hogy a történet hamisítatlanul román legyen, sikerült két olyan mondatot választaniuk, melyek nettó hazugságok, nulla igazságtartalommal. Ezek pedig így hangoztak:
Van, ami örök: Erdély román föld
Béke ideje: román hősök keresztjeit az Úz-völgyi temetőbe!
Na igen. Erdély épp annyira román föld, mint amennyire román katonai emlékhely az úzvölgyi temető, és pontosan annyi román követeli joggal magának Erdélyt, mint ahány az úzvölgyi hősök temetőjében nyugszik. (Ez a szám még a román Védelmi Minisztérium szerint is nulla.) Hiszen, pont úgy, mint területi kérdésekben, temetőügyileg is van a magyarhoz közel egy román temető, melyet gondozni lusták, ápolni nem akarnak, óvni-védeni pedig meg sem fordult a fejükben. Azt hagyták parlagon heverni, elgazosodni, úszhat a szemétben, lehet az enyészeté – majd elveszik a magyarokét, az legalább rendezett, szép, az virágzik, oda jó elzarándokolni.
Amiről „nem kellene beszélni”
Ha ez nem lett volna elég, nemzetközileg szerintem példátlan módon, a román fél egy listát adott át a magyar miniszterelnöknek azokról a témákról, melyekről nem beszélhet. Orbán természetesen lecsapta a magas labdát, és pár sor erejéig gúnyolódott az „egységes és oszthatatlan Románián”, melybe Erdély nem tartozik bele. Legalábbis, „mi sosem mondtuk, hogy Erdély román közigazgatási egység”.
Erre aztán úgy háborodott fel a román politika, mint a tolvaj, kinek legékesebb vázájának tulajdonjogát egy összejövetelen annak eredeti tulajdonosa emlegeti fel.
Az eset pikantériája viszont az, hogy a román soviniszta egység megbomlani látszik. Ahogy azt korábban már többször bizonyították, Romániában valódi nemzeti konszenzus a magyargyűlölet, melyet a „progresszív” és liberális pártok épp úgy magukénak vallanak, mint azok, akik a Ceausescu-érában lelkesen szolgálták a diktatúrát, majd a rendszerváltás óta játszák a „nagy hazafit” (mely tevékenységük a gyakorlatban magyarellenes uszításokban merül ki).
A pártok, ahelyett, hogy fröcsögve, egységesen esnének a magyaroknak, ahogyan az rendre előfordul, most egyszerre háborognak a magyar miniszterelnök kijelentésén, és mutogatnak más román pártokra. A „Nemzeti Liberális Párt” amellett, hogy „képzeletbeli területi autonómiának” titulálta az erdélyi kérdést, a felelősséget igyekezett – jó helyi szokás szerint – elhárítani saját magáról, azt állítva, hogy a román külügy biztosan nem írta elő Orbánnak, miről beszélhet és miről nem.
A szocdemek ehhez még annyit tettek hozzá, hogy Erdély autonómiájának emlegetése „revizionista törekvés”, mely „egyértelműen Európa-ellenes politika”. Megtudhattuk tőlük azt is, hogy a magyar miniszterelnök provokációja előtt Erdély és Székelyföld „a békés együttélés és harmónia földje” volt. Sőt, biztos, ami biztos alapon még a bukaresti magyar követet is bekérették egy beszélgetésre – ha igazán szerencsés az illető, még a történelem román értelmezéséből is kapott egy kis ízelítőt.
Marcel Ciolacu román szociáldemokrata miniszterelnök és Orbán Viktor
A román progresszívek egyszerre támadták és dicsérték saját kormányukat. Egyfelől üdvözölték, igazi progresszív módjára, hogy a külügyminisztérium megszabta Orbánnak, miről nem beszélhet Erdélyben. Szerintük ez „igen haladó” magatartásra vall, és tökéletesen megfelel az „európai értékeknek”. Azt viszont sérelmezték, hogy az ország miniszterelnökével folytatott megbeszélés után Orbán azt írta, „ez egy szép barátság kezdete”. A progresszív soviniszták most magyarázatot várnak, hogy ez a két ország barátságára vonatkozik, vagy csak a két miniszterelnök viszonyára értendő? Szerintük ugyanis előbbi nem kívánatos, mivel míg Románia az Európai Unió és az uniós értékek mintaállama, addig Magyarország „Oroszország barátja” és „Putyin védelmezője”.
A legnagyobb zavar a fejekben egészen biztosan a Románok Egyesüléséért Szövetségnél (AUR) van. A szélsőségesen soviniszta és Amerika-párti formáció társelnöke, George Simion ugyanis az aktív magyargyűlölete ellenére Orbán Viktorra – bevallottan – példaképként tekint, akivel hosszútávon szeretne együttműködni.
Azt akarom mondani azoknak, akik határmódosításokról álmodoznak, hogy mi Európában nem csinálunk irredentizmust, sovinizmust és határmódosításokat. Ezek próbálkozzanak talán Putyinnál és Oroszországnál
– jelentette ki annak az országnak a nevében, mely az emúlt bő száz évben igencsak gyarapodott a háborúk, a határmódosítások és a velejéig érő sovinizmusa révén. Legalább kiderült, jelenleg Romániában úgy látják, Oroszország áll vesztésre, így „elkötelezett szövetségesei” a Nyugatnak. (Míg a széljárás meg nem fordul.)
Románia, az ország, ahol a zakót kiválthatja a jugoszláv piacon vásárolt vasalt mintás pufidzseki
Simiont aztán igencsak elragadta a hév, vagy csak megrészegült a rá irányuló figyelemtől, s olyannyira belelovalta magát, hogy már nem is szövetségeseket keres az általa megálmodott Európához. Az már kész, most már csak azt kell eldöntenie, ki tartozhat a románokkal egy közösségbe, és ki nem. Jó hír Orbánnak, hogy egy kis szorgalom kell csupán, és a román soviniszták szívesen látják.
Orbán úr, ha jól megcsinálja a házi feladatát és megtanulja ezeket a dolgokat, akkor talán akarjuk és elfogadjuk Önt abban az Európában, amit mi akarunk
– fogalmazott az AUR társelnöke, majd a román kormányt szapulta.
Felvidéken is kiakadtak
Bónuszként mindenképp érdemes kitekintenünk a Felvidékre is, hiszen ott nem akárkitől jött az ilyenkor szokásos hiszti.
Korábban bejárta a hír a magyarországi sajtót, miszerint „magyar” kormányfője lehet Szlovákiának. Azóta kiderült, hogy nem sok köze van a magyarsághoz, hiszen a szóban forgó Ódor Lajos egy CEU-s előadó, aki a jelek szerint még a történelmet sem ismeri.
Legalábbis „szlovák” részről övé lett a megtisztelő feladat, hogy saját történelemismeretei teljes hiányáról tanúbizonyságot téve „elfogadhatatlannak nevezze”, hogy bárki Szlovákiára, mint „elszakított területre” hivatkozzon”.
Szlovákia területi integritásának bármilyen megkérdőjelezése elfogadhatatlan dolog. Nem segíti a kétoldalú kapcsolatokat, és nem segíti a szlovákiai magyar kisebbséget
– mondta a miniszterelnök. Szavaiból az is kiderült, ők is behívatják a csonkahoni nagykövetet egy kis történelmi továbbképzésre.
A magyar zászlónak már nem volt hely, kellett az uniós posztónak
Ódor esetéből jól látszik, hogy míg a szlovák – magyar kapcsolatok elmérgesedéséhez kellett egy közel két évtizedes cseh megszállás és agymosás, illetve majd fél évszázad kommunista-cseh megszállás, addig a felvidéki magyar identitás kiirtásához bőven elég egy kis liberalizmus, meg egy kis CEU.
Gyebnár Dávid
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
