Tyirityán Zsolt üzenetére Rugós Beke Facebook-oldalán reagált. A rájuk jellemző “sajátos” helyesírással hozta mindenki tudomására, hogy “amint vége a tévés szereplésének”, “rendelkezésre áll”.
Az nem tisztázott, hogy ez alatt pontosan mit kell érteni? Vajon összeszedi a bátorságát, és egy szabályos körülmények között megrendezett harc keretében megmutatja, mire is képes a Betyársereg egy tagja ellen? Esetleg egy újabb alpári videóüzenetet tesz közzé követőinek? Sajnos, ezt a poszt alatt nem lehet megkérdezni tőle, ugyanis letiltotta a hozzászólás lehetőségét.
A poszt után itt a videó
Autóból, rövid videóban reagált Tyirityán Zsolt szavaira Rugós Beke. Ebből kiderül, orvosi papírokkal kívánja bizonyítani, hogy se nem drogos, se nem gyógyszeres. Ezt azért érzi szükségesnek, mert “nagyon nagy karrier előtt áll és tévés szereplésen vesz részt” (ezen meg sem lepődünk a “nemzeti” kétharmad 13. évében – a szerk.)
Vállalom a kihívást, kedves Tyirityán Zsolt, de csak veled
– jelentette ki a cigány “celeb”, aki leszögezte, kész sportszerű kereteken belül megmérkőzni a Betyársereg vezetőjével, amint vége “a TV2-ben a munkájának”. Kick-box alapú és pontrendszerű megmérettetést javasolt, melyre várja a választ.
Bármi lesz a végkimenetele ennek, mindenhogyan én vagyok a győztes
– jelentette ki végezetül, noha nem tisztázta, ezen állítását mire alapozza.
A hozzászólások ezúttal sem elérhetőek mindenki számára.
Rugós Beke állításaival kapcsolatban megkerestük a TV2-t is, hogy megtudjuk, a cigány “celebnek” mégis milyen szerepe van a csatornánál? Illetve, nem tartják-e problémásnak, hogy egy ilyen embert szerepeltetnek. Amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!