loading
Menü
Támogatás

Ismét nem talált legyőzőre a McLaren – Piastri magabiztosan nyert Miamiban

P. V.
2025. máj. 5. 08:05
3 perces olvasmány
Ismét nem talált legyőzőre a McLaren – Piastri magabiztosan nyert Miamiban

Látványos versenyt hozott az idei Miami Nagydíj, amely 2041-ig marad a Forma–1-es naptárban egy pénteki bejelentés nyomán. Miami sprinthétvégét is hozott, amelynek időmérőjét a mindössze 18 éves Antonelli nyerte meg, azonban kaotikus 19 kört követően végül Lando Norris végzett az élen. A vasárnapi futam időmérőjét meglepetésre az újdonsült apa, Max Verstappen nyerte, a világbajnoki éllovas, Oscar Piastri csak a 4. helyen végzett.

A rajt roppant izgalmassá sikerült, hiszen a 2. helyen rajtoló Norris az agresszíven védekező Verstappen miatt pályán kívülre került, mely miatt a 6. helyre csúszott vissza, nem sokkal utána pedig egy Doohan–Lawson összeérés miatt virtuális biztonsági autós szakasz is érkezett, ami kicsit összerántotta újra az amúgy is szoros mezőnyt. A brit mclarenes azonban viszonylag hamar beérte az élen autózó két autót, akik közötti éles csatából Oscar Piastri jött ki győztesen, így Norris Verstappen mögé érkezhetett, akit egy többkörös harc után meg is tudott előzni, így csapattársa után iramodhatott a győzelemért.

A küzdelmeket még izgalmasabbá tette a tény, hogy a futam bármelyik szakaszában megérkezhetett egy intenzív esőzés, így a stratégiák is erős hangsúlyt kaptak, de ezen kívül az utcai pályákhoz képest is sok előzés tette látványossá a versenyt. Az eső végül nem érkezett meg, a McLarenek pedig óriási előnyt építettek ki a mezőny előtt, amelyet végig tartani tudtak. Érdemes megemlíteni a Williams csapatát, hiszen Albon az 5. helyre tudta behozni az autóját, Sainz pedig a szintén pontot érő 9. helyre. A Ferrarik most is szenvedtek, nem tudtak kiemelkedő teljesítményt nyújtani, ami az eddigi versenyekre is igaz volt.

Végül az 57 körös küzdelmet Piastri nyerte csapattársa, Norris előtt, a dobogó legalsó fokára pedig egy virtuális biztonsági autós szakaszt jól kihasználó George Russell állhatott, az élről rajtoló Verstappen csak a 4. helyen végzett. Egy hét szünet után Európába érkezik majd a mezőny, ahol egymás után három versenyhétvége következik, ahová nagy valószínűséggel fejlesztésekkel készülnek a csapatok, ezzel még szorosabbá téve az idei világbajnokságot.

A Miami Nagydíj végeredménye:

1. Oscar Piastri (McLaren) 1:28:51.587

2. Lando Norris (McLaren) +4.630s

3. George Russell (Mercedes) +37.644s

4. Max Verstappen (Red Bull) +39.956s

5. Alexander Albon (Williams) +48.067s

6. Kimi Antonelli (Mercedes) +55.502s

7. Charles Leclerc (Ferrari) +57.036s

8. Lewis Hamilton (Ferrari) +60.186s

9. Carlos Sainz (Williams) +60.577s

10. Cunoda Juki (Red Bull) +74.434s

11. Isack Hadjar (Racing Bulls) +74.602s

12. Esteban Ocon (Haas) +82.006s

13. Pierre Gasly (Alpine) +90.445s

14. Nico Hülkenberg (Kick Sauber) +1 kör

15. Fernando Alonso (Aston Martin) +1 kör

16. Lance Stroll (Aston Martin) +1 kör

Nem fejezte be a versenyt:

Liam Lawson (Racing Bulls)
Gabriel Bortoleto (Kick Sauber)
Oliver Bearman (Haas)
Jack Doohan (Alpine)

Az egyéni világbajnokság állása:

1. Oscar Piastri (McLaren) 131 pont

2. Lando Norris (McLaren) 115 pont

3. Max Verstappen (Red Bull) 99 pont

4. George Russell (Mercedes) 93 pont

5. Charles Leclerc (Ferrari) 53 pont

6. Kimi Antonelli (Mercedes) 48 pont

7. Lewis Hamilton (Ferrari) 41 pont

8. Alexander Albon (Williams) 30 pont

9. Esteban Ocon (Haas) 14 pont

10. Lance Stroll (Aston Martin) 14 pont

11. Cunoda Juki (Red Bull) 9 pont

12. Pierre Gasly (Alpine) 7 pont

13. Carlos Sainz (Williams) 7 pont

14. Nico Hülkenberg (Kick Sauber) 6 pont

15. Oliver Bearman (Haas) 6 pont

16. Isack Hadjar (Racing Bulls) 5 pont

17. Fernando Alonso (Aston Martin) 0 pont

18. Liam Lawson (Racing Bulls) 0 pont

19. Jack Doohan (Alpine) 0 pont

20. Gabriel Bortoleto (Kick Sauber) 0 pont

A csapat világbajnokság állása:

1. McLaren 246 pont

2. Mercedes 141 pont

3. Red Bull 105 pont

4. Ferrari 94 pont

5. Williams 37 pont

6. Haas 20 pont

7. Aston Martin 14 pont

8. Racing Bulls 8 pont

9. Alpine 7 pont

10. Kick Sauber 6 pont

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás