Cáfolta a Honvéd tulajdonosa, hogy megválna a klubtól

Leisztinger Tamás a kispesti csapat honlapján reagált a tulajdonosváltásról szóló hírekre, de új vezetés állhat fel Székesfehérváron és Zalaegerszegen is. A másodosztályban szereplő Budapest Honvéd tulajdonosa cáfolta azokat a híreket, melyek szerint részben, vagy akár teljesen megválna a klubtól.
A napokban több helyen is beszámoltak arról, hogy a Debreceni VSC vezetőségéből az örmény tulajdonosokkal együtt valószínűleg távozó Ike Thierry Zaengel Kispesten köthet ki. A zuhanyhíradó szerint pedig a XIX. kerületi klubhoz magával vinné a Loki 109-szeres magyar válogatott játékosát, Dzsudzsák Balázst is, akinek a tavasszal már csak néhány epizódszerep jutott Debrecenben. A játékos ráadásul kiváló kapcsolatot ápol a közismerten Honvéd szurkoló Szijjártó Péter külügyminiszterrel is, aki az utóbbi időben egyre inkább belefolyni látszik a Kispesten zajló folyamatokba. Dzsudzsák ráadásul nem feltétlenül csak játékosként, de sportigazgatóként is szerepet vállalhat a klubnál, ahol ezt a tisztséget jelenleg Fórizs Sándor tölti be.
Leisztinger cáfolta az értesüléseket
Szerdán a Budapest Honvéd hivatalos honlapján jelent meg egy közlemény, melyet Leisztinger Tamás írt alá. Ebben azt írta, megdöbbenve értesült arról, hogy a Honvéd eladásával kapcsolatban milyen hírek és milyen kitartóan jelentek meg a médiában.
„A klub eladásáról senkivel sem tárgyalok és a későbbiekben sem kívánok” – szögezte le Leisztinger.
Hozzátette azt is, hogy a sportigazgatói állás be van töltve, és ezen változtatni nem szeretne, és nem is fog.

A Budapest Honvéd a téli edzőváltás után tavasszal az utolsó helyről a nyolcadik pozícióig jött fel a tabellán, miután Laczkó Zsoltot Feczkó Tamás váltotta. Érdekesség, hogy a tavaszi tabellán úgy lett harmadik a kispesti csapat, hogy az előtte végző Mezőkövesd trénerét, Csertői Aurélt éppen Fórizs Sándor cserélte le Laczkóra, akivel aztán látványos mélyrepülésbe kezdett az együttes, amit csak a végül bajnok Kisvárdától szintén nyáron elküldött Feczkó tudott megállítani. A baloldali üzletember, Leisztinger Tamás éppen egy éve, 2024 nyarán vásárolta meg a Honvédot.
Székesfehérváron és Zalaegerszegen is új tulajdonos érkezhet
Ahogy arról a Magyar Jelenen is beszámoltunk, könnyen lehet, hogy új tulajdonossal vág neki a másodosztályba a hétvégén kiesett Videoton. A tulajdonos Garancsi István viszonya annyira megromlott a szurkolókkal és Székesfehérvár fideszes polgármesterével, Cser-Palkovics Andrással, hogy egy nyilvános adok-kapokba is belementek a felek. Garancsi közölte, hogy kész átadni jelképes, 1 forintos áron a fehérvári klubot a városnak, amely azonban jelezte, hogy nem képes fenntartani a csapatot.
Az idő mindenesetre sürgeti a feleket, hiszen június 6-án lejár a másodosztályú nevezés határideje, Garancsi pedig mint írta, ezzel már nem kíván foglalkozni.
Azt pedig szerdán a Csakfoci írta meg, hogy könnyen tulajdonosváltáson eshet át a Zalaegerszeg is. Az első osztályban megkapaszkodó kék-fehérektől nemcsak Végh Gábor, de a sportigazgató Sallói István is távozhat, mindketten a szlovén másodosztályba zuhant FK Nafta Lendva csapatánál vállalhatnak nagyobb szerepet. „Támogatjuk távozási szándékában tulajdonos »urat« és az egész klubvezetést, veletek vagyunk!” – üzenték a ZTE fanatikusai a hírre reagálva.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás