loading
Menü
Támogatás

Kirúgta Christian Hornert a Red Bull Forma 1-es csapata

P.V.
2025. júl. 9. 15:22
2 perces olvasmány
Kép: Andrew Boyers/Reuters Kép: Andrew Boyers/Reuters

Az utóbbi hónapokban felerősödtek a Red Bull csapatfőnökének és egyben ügyvezető igazgatójának jövőjéről szóló pletykák, ugyanis már a tavalyi évben sem teljesített jól a bikás istálló (annak ellenére, hogy Verstappen negyedjére is megnyerte az egyéni világbajnokságot), idén pedig már gyakorlatilag teljesen elengedhetik mind a csapat, mind az egyéni világbajnoki címet. Ettől függetlenül szerdán derült égből villámcsapásként érte a motorsport világát a hír, miszerint hivatalosan is megválnak Hornertől, helyére pedig a B-csapatot eddig irányító Laurent Mekies kerül.

Christian Horner húsz éve, a csapat megalakulása óta vezette az alakulatot, és rengeteget tett hozzá ahhoz, hogy élcsapat váljon belőlük. Ő vezette győzelemre 2010 és 13 között Sebastian Vettelt, 2021 és 24 között Max Verstappent valamint nagy szerepe volt olyan szakemberek leigazolásában, akikkel közösen a modern Forma1 egyik legmeghatározóbb csapatát állították fel. A Red Bull sikeressége sokáig a Helmut Marko, Christian Horner és Adrian Newey hármasán múlt, amely kiválóan működőnek bizonyult. 

A hirtelennek tűnő váltás okait talán két évvel ezelőtt érdemes elkezdeni keresni, ugyanis 2023 végén jelentős átalakulások mentek végbe a Red Bull vezetőségét illetően, melyet kihasználva Horner megpróbálta több befolyást szerezve háttérbe szorítani Helmut Markót. 

A 2024 év elején kirobbant Horner körüli zaklatásos botrány sem jött jól az 51 éves csapatfőnöknek bár akkor a belső vizsgálat ártatlannak mondta ki , sokan elkezdtek kételkedni benne, és már akkor lehetett olvasni esetleges leváltásáról.

Abban az évben elbukták a csapatvilágbajnoki címet, azonban Verstappen negyedjére is világbajnok lett, de már ebből is lehetett sejteni, hogy itt nem csupán kisebb megbotlásról van szó a klasszis csapattól, hanem nagyobb problémák lehetnek a háttérben, ráadásul Adrian Newey is távozott év végén, amely hatalmas érvágást jelentett számukra. 

Idén felerősödtek a Verstappen esetleges Mercedesbe való távozásával kapcsolatos hangok, amely talán tényleg a végét jelentené a szebb időket is megélt csapatnak (érdekesség: ha kivennénk Verstappent idén, és Lawsont, valamint Cunodát vennénk számításba, a legutolsó csapat lenne a mezőnyben). Tehát ez a végtelennek tűnő gödör bírta ilyen radikális döntésre a Red Bull vezetőségét, azonban hivatalos közleményükben nem említenek indokot. Egy biztos: az új csapatfőnökre, Laurent Mekiesre hatalmas feladat vár, ugyanis ebből a bizonyos gödörből ki kell ásnia a csapatot, mindezt lehetőleg Max Verstappent megtartva.

Forrás: ISSEI KATO/REUTERS
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás