loading
Menü
Támogatás

Magabiztos Verstappen győzelmet hozott Austin – közelebb került a világbajnoki éllovashoz

P.V.
2025. okt. 20. 08:22
3 perces olvasmány
Magabiztos Verstappen győzelmet hozott Austin – közelebb került a világbajnoki éllovashoz

Az austini versenyhétvége sprintfutamot is tartogatott, amelynek első kanyarja igazi káoszba fulladt – mind a két McLaren, valamint Alonso is kiesett egy rajt utáni versenybalesetben, Verstappen pedig rajt-cél győzelemmel húzhatta be a nyertesnek járó 8 pontot. A jó szériáját tartva ugyanaznap az időmérőn is behúzta a rajtelsőséget Lando Norris és a hétvége első felében technikai gondokkal küzdő Leclerc előtt. A világbajnokság jelenleg legfőbb esélyese, Oscar Piastri csak a 6. helyről kezdhetett.

A sprinttel ellentétben a lámpák kialvása után nem volt semmilyen gond, a mezőny simán el tudott jönni. Ez a higgadtság végig igaz maradt a verseny végéig, a legnagyobb baleset egy SainzAntonelli ütközés volt, amelyből a spanyol jött ki rosszabbul, ő is lett az egyetlen kiesője a futamnak.

Bár a Pirelli a kemény keverékű gumit favorizálta, a csapatok máshogy gondolkodtak, így a legtöbb esetben a közepes-lágy kombinációt választották, az élmezőnyből egyedül Leclerc döntött fordított sorrendről, amely az utolsó körökig kifizetődőnek is bizonyult, de a mclarenes Norris végül be tudta cserkészni, így az eredeti rajtsorrendben is érkezett be az első három helyezett. Piastri csak egy helyet tudott javítani a versenyen, de egész hétvégén szenvedett, ennek köszönhetően pedig a legfőbb riválisa 14 pontra közelítette meg a világbajnokságban.

A következő versenyt jövő héten Mexikóban rendezik, ezzel pedig már csak öt versenyhétvége (benne két sprint) van hátra az idényből, mely végén kiderül, hogy avatunk-e új bajnokot, és ha igen kicsodát.

Az Amerikai Nagydíj végeredménye:

1. Max Verstappen (Red Bull) 1:34:00.161
2. Lando Norris (McLaren) +7.959s
3. Charles Leclerc (Ferrari) +15.373s
4. Lewis Hamilton (Ferrari) +28.536s
5. Oscar Piastri (McLaren) +29.678s
6. George Russell (Mercedes) +33.456s
7. Cunoda Juki (Red Bull) +52.714s
8. Nico Hülkenberg (Kick Sauber) +57.249s
9. Oliver Bearman (Haas) +64.722s
10. Fernando Alonso (Aston Martin) +70.001s
11. Liam Lawsn (Racing Bulls) +73.209s
12. Lance Stroll (Aston Martin) +74.778s
13. Kimi Antonelli (Mercedes) +75.746s
14. Alexander Albon (Williams) +80.000s
15. Esteban Ocon (Haas) +83.043s
16. Isack Hadjar (Racing Bulls) +92.807s
17. Franco Colapinto (Alpine) +1 kör
18. Gabriel Bortoleto (Kick Sauber) +1 kör
19. Pierre Gasly (Alpine) +1 kör

Nem fejezte be a versenyt:

Carlos Sainz (Williams)

Az egyéni világbajokság állása:

1. Oscar Piastri (McLaren) 346 pont
2. Lando Norris (McLaren) 332 pont
3. Max Verstappen (Red Bull) 306 pont
4. George Russell (Mercedes) 252 pont
5. Charles Leclerc (Ferrari) 192 pont
6. Lewis Hamilton (Ferrari) 142 pont
7. Kimi Antonelli (Mercedes) 89 pont
8. Alexander Albon (Williams) 73 pont
9. Nico Hülkenberg (Kick Sauber) 41 pont
10. Isack Hadjar (Racing Bulls) 39 pont
11. Carlos Sainz (Williams) 38 pont
12. Fernando Alonso (Aston Martin) 37 pont
13. Lance Stroll (Aston Martin) 32 pont
14. Liam Lawson (Racing Bulls) 30 pont
15. Esteban Ocon (Haas) 28 pont
16. Cunoda Juki (Red Bull) 28 pont
17. Pierre Gasly (Alpine) 20 pont
18. Oliver Bearman (Haas) 20 pont
19. Gabriel Bortoleto (Kick Sauber) 18 pont
20. Franco Colapinto (Alpine) 0 pont
21. Jack Doohan (Alpine) 0 pont

A csapat világbajnokság állása:

1. McLaren 678 pont
2. Mercedes 341 pont
3. Ferrari 334 pont
4. Red Bull 331 pont
5. Williams 111 pont
6. Racing Bulls 72 pont
7. Aston Martin 69 pont
8. Kick Sauber 59 pont
9. Haas 48 pont
10. Alpine 20 pont

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás