Ausztria cáfolja hogy az osztrák hatóság állította meg a Ferencváros-szurkolókat
Kép: rangado.24.hu
A Ferencváros csütörtök este óriási, 3–2-es diadallal nyert Salzburgban az Európa-liga alapszakaszának harmadik fordulójában. Ugyanakkor jóval kevesebb zöld-fehér szimpatizáns örülhetett a sikernek a helyszínen, mint arra előzetesen számítani lehetett.
Történt ugyanis, hogy megállították a ferencvárosi szurkolók különvonatát a magyar–osztrák határon, és nem engedték be az országba.
A Salzburger Nachrichten azt írta: a határátlépés során „a huligánok tűzijátékokat gyújtottak és nem megfelelően viselkedtek, ezért a rendőrség megtagadta a belépésüket.”
Mint írták, eleinte nem volt egyértelmű, hogy az osztrák vagy a magyar rendőrség hozta-e meg ezt a népszerűtlen ítéletet, ám Hans Wolfgruber, a salzburgi rendőrség szóvivője szerint a magyar rendőrség döntött így – szemlézte az M4sport.
A bécsi belügyminisztérium szintén hamisnak minősítette a hírt, miszerint az osztrák rendőrség fordította vissza a vonatot.
„Az osztrák rendőrség nem tett hivatalos intézkedést. A minisztérium szerint nem volt sem visszautasítás, sem belépés megtagadása. Az osztrák rendőrség beavatkozására nem volt szükség. Ennek megfelelően – még magyar területen – a mozdonyvezető nem volt hajlandó továbbmenni, mert a vonat megsérült. Ezt követően minden hivatalos intézkedést a magyar rendőrség hajtott végre, beleértve a Ferencváros-szurkolók visszaszállítását Budapestre. Az Osztrák Szövetségi Vasutak szintén kijelentette, hogy nem felelős a különvonatért – amelyet a magyar MÁV üzemeltetett – és az esetleges határátkelésért sem” – szemlézte az APA hírügynökségnek adott nyilatkozatot a Salzburger Nachrichten.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás