loading
Menü
Támogatás

Russell tökéletes ausztriai hétvégéje: győzelmével 40 pontra csökkentette hátrányát

P. V.
2026. jún. 29. 12:45
4 perces olvasmány
Kép forrása: P. V. Kép forrása: P. V.

A szombati időmérő után bőven akadt beszédtéma a Forma–1-et követők körében. Bár Russell pole pozíciója teljesen szabályos volt, az eset mégis komoly kérdéseket vetett fel a jelenlegi szabályozás biztonsági oldalával kapcsolatban. A brit pilóta egy sárga zászlós szakaszon futotta meg döntő körét, ám mivel nem dupla sárga jelzés volt érvényben, elegendő volt csupán kis mértékben elemelnie a lábát a gázpedálról. Így gyakorlatilag versenytempóban teljesíthette a kritikus szektort, miközben Verstappen a falban állt. A történtek rávilágítottak arra, hogy a jelenlegi protokoll valóban megfelelően szolgálja-e a pályabírók és a versenyzők biztonságát.

Vasárnap Russell remekül kapta el a rajtot, de a két Ferrari is kiválóan rugaszkodott el. Az első körökben úgy tűnt, Lewis Hamilton képes lehet tartani csapattársa tempóját, mialatt Antonelli többször is kisebb-nagyobb hibát vétett. Max Verstappen viszont hamar begyújtotta a rakétákat, és néhány kör elteltével már dobogós pozícióban autózott.

A Ferrari esélyeit elsősorban a stratégiai döntések pecsételték meg. Az olasz csapat rendkívül korán hívta ki versenyzőit kerékcserére, amire egyik rivális sem reagált. Az eltérő taktika végül nem vált be, sőt, gyakorlatilag teljesen elvette a maranellóiak esélyét arra, hogy a győzelemért vagy akár a dobogóért harcoljanak.

Az élmezőnyben Verstappen folyamatos nyomás alatt tartotta Russellt. A holland szemmel láthatóan gyorsabb volt, a Mercedes versenyzője azonban egyetlen komoly hibát sem követett el. Verstappent sem hagyták nyugodni: mögötte a bajnoki éllovas érkezett jelentős tempófölénnyel, így a három pilóta között végig feszült taktikai csata zajlott.

Russell azonban hibátlan teljesítményt nyújtott: kiváló gumikezeléssel, higgadt vezetéssel, valamint magabiztos védekezéssel végig kontroll alatt tartotta a futamot, így végül megszerezte idei második győzelmét. A második helyen Verstappen ért célba, míg a dobogó harmadik fokára Antonelli állhatott fel.

A Forma–1-es száguldó cirkuszra nem kell sokat várni, hiszen már ezen a héten Silverstone ad otthont a Brit Nagydíjnak. A legendás pálya karakterisztikája jelentősen eltér Spielbergétől, ráadásul az energia-visszanyerő rendszerek hatékonysága is kulcsszerepet kaphat, így technikai szempontból kifejezetten izgalmas hétvége várható.

Az Osztrák Nagydíj végeredménye:

  1. George Russell (Mercedes) 1:26:37.979
  2. Max Verstappen (Red Bull) +1.611s
  3. Kimi Antonelli (Mercedes) +1.986s
  4. Oscar Piastri (McLaren) +21.809s
  5. Lewis Hamilton (Ferrari) +26.393s
  6. Isack Hadjar (Red Bull) +29.399s
  7. Lando Norris (McLaren) +31.505s
  8. Charles Leclerc (Ferrari) +45.659s
  9. Liam Lawson (Racing Bulls) +1 kör
  10. Arvid Lindblad (Racing Bulls) +1 kör
  11. Gabriel Bortoleto (Audi) +1 kör
  12. Nico Hülkenberg (Audi) +1 kör
  13. Pierre Gasly (Alpine) +1 kör
  14. Oliver Bearman (Haas) +1 kör
  15. Franco Colapinto (Alpine) +1 kör
  16. Esteban Ocon (Haas) +2 kör
  17. Alexander Albon (Williams) +2 kör
  18. Fernando Alonso (Aston Martin) +3 kör

Nem fejezte be a versenyt:

Lance Stroll (Aston Martin)

Carlos Sainz (Williams)

Sergio Pérez (Cadillac)

Valtteri Bottas (Cadillac)

Az egyéni világbajnokság állása:

  1. Kimi Antonelli (Mercedes) 171 pont
  2. George Russell (Mercedes) 131 pont
  3. Lewis Hamilton (Ferrari) 125 pont
  4. Oscar Piastri (McLaren) 80 pont
  5. Lando Norris (McLaren) 79 pont
  6. Charles Leclerc (Ferrari) 79 pont
  7. Max Verstappen (Red Bull) 73 pont
  8. Isack Hadjar (Red Bull) 42 pont
  9. Pierre Gasly (Alpine) 41 pont
  10. Liam Lawson (Racing Bulls) 30 pont
  11. Oliver Bearman (Haas) 18 pont
  12. Franco Colapinto (Alpine) 16 pont
  13. Arvid Lindblad (Racing Bulls) 14 pont
  14. Carlos Sainz (Williams) 6 pont
  15. Alexander Albon (Williams) 5 pont
  16. Esteban Ocon (Haas) 3 pont
  17. Gabriel Bortoleto (Audi) 2 pont
  18. Fernando Alonso (Aston Martin) 1 pont
  19. Nico Hülkenberg (Audi) 0 pont
  20. Valtteri Bottas (Cadillac) 0 pont
  21. Sergio Pérez (Cadillac) 0 pont
  22. Lance Stroll (Aston Martin) 0 pont

A csapat-világbajnokság állása:

  1. Mercedes 302 pont
  2. Ferrari 204 pont
  3. McLaren 159 pont
  4. Red Bull 115 pont
  5. Alpine 57 pont
  6. Racing Bulls 44 pont
  7. Haas 21 pont
  8. Williams 11 pont
  9. Audi 2 pont
  10. Aston Martin 1 pont
  11. Cadillac 0 pont

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás