daextlwcn_print_scripts(false);

Szakács Árpád saját weboldalán hozta nyilvánosságra a legújabb fejleményeket a WHO-szerződéssel kapcsolatban. A megállapodást május 27-én fogadhatják el, másfél héttel ezelőtt a Mi Hazánk több ezres tüntetésen tiltakozott ellene. Szakács Árpád írását változtatás nélkül közöljük.

A nyilvánosság teljes kizárásával, titkos egyeztetéseken megállapodásra jutottak a tagállamok az úgynevezett WHO pandémiaszerződésének a szövegén – minderről szombaton hivatalos közleményt adott ki a WHO. Mint írják: „a globális közegészségügy szempontjából történelmi mérföldkőnek tekinthető, hogy a részes államok ma elvi megállapodásra jutottak a Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat (2005) nagyszabású, úttörő jelentőségű módosításcsomagjáról.”

Csakhogy az örömbe némi üröm is vegyült, mivel így folytatják: „Az Egészségügyi Világszervezet 2024. május 27. és június 1. között kerül megrendezésre. A tárgyaló felek a jövő héten ismét találkoznak, hogy befejezzék a munkát a még hátralévő néhány kérdésben, amelyeket még véglegesíteni kell.”

Azaz a legfontosabb, a leglényegesebb kérdésekben nem sikerült megállapodásra jutni, ezért kell a héten további tárgyalásokat folytatni. Eredetileg május 10-én készült volna el a végleges szöveg, azonban sok ország, mint például Anglia, Hollandia és Szlovákia jelezte: szó sem lehet a szerződés aláírásáról. Ezért egy héttel meghosszabbították a rendkívüli egyeztetéseket, a végleges szöveg május 18-án kellett volna elkészüljön. Ez sem jött össze…

Ennek ellenére minden jel arra mutat, hogy a marxista terrorista múltú Tedrosz Gebrejeszusz vezette WHO mindent megtesz azért, hogy a jövő héten kezdődő Egészségügyi Világközgyűlésen elfogadtassák a tagállamokkal az úgynevezett pandémiaszerződést.

Természetesen a magyarországi média is mindent megtett azért, hogy a magyar állampolgárokat érintő WHO- információk a szőnyeg alá legyenek söpörve. Pedig a pandémiaszerződés szövegén három hete folyamatosan dolgoznak az illetékesek, de erről a hazai jobboldali és a balliberális médiafelületek teljes egyetértésben hallgatnak. Pontosan ugyanúgy titkolnak el mindet, ahogy a Covid diktatúra idején tették a vakcinák veszélyességével kapcsolatban.

Magyarországon egyedüli pártként a Mi Hazánk Mozgalom ellenzi a magyar emberek szabadságát elvenni szándékozó WHO-szerződést.

A párt május 12-én Budapesten nagyszabású demonstrációt szervezett, amit szintén elhallgatott a hazai média, még az adófizetők pénzén működő MTI sem tudósított az eseményről. Toroczkai László többször is a parlamentben kérdezte a kormányt, legutóbb múlt héten. Orbán Viktor nevébe Fónagy János államtitkár tagadta, hogy bármilyen szerződést akarna a kormány aláírni, szerinte ugyanis „A WHO-nál szóba sem került, se a WHO-nál, se a kormánynál, az említett állásfoglalásnak az igénye”. Azaz a kormány hazudik a WHO szerződésről, valótlan információkkal próbálják félrevezetni az ország lakosságát.

NEM a WHO-ra! NEM a vendégmunkásokra! – a globalizmus ellen tüntetett a Mi Hazánk

A WHO-val szemben a civilek részéről globális ellenállási mozgalom alakult ki. Ennek az egyik motorja a CitizenGo hálózatrendszere. Ők múlt héten az ENSZ és a WHO genfi székháza előtt tartottak demonstrációt.

A fényképes beszámolót itt lehet megnézni. A beszámolóban így fogalmaztak:

Fényes nap sütött Genfben, de a levegőben érezni lehetett a feszültséget.

Mint tudja, a globalisták őrült rohanásban vannak, hogy véghez vigyék a tervüket.

Rettegnek a vereségtől, különösen ha a CitizenGO és az általa megmozgatott polgárok milliói lekörözik őket. Félelmük az, ami hajrára készteti őket.

A küldöttek kénytelenek voltak átkelni a kék CitizenGO feliratok tengerén. Transzparenseink leleplezték a globális elit hatalomátvételi kísérletét.

Hol is tartunk most?

A tárgyalók remélték, hogy múlt péntekre (május 10.) elkészül a végleges megállapodás-tervezet, ami után a jogilag kötelező érvényű szöveget még e hónapban elfogadhatják az Egészségügyi Világközgyűlésen.

A hivatalos napirend szerint már áprilisban, a kilencedik ülésszakon le kellett volna zárulniuk a tárgyalásoknak.

Meg se kellett volna ejteni az e heti rendkívüli ülést. Azért erőltették, mert súlyos csúszásban vannak a konszenzusra jutással.

Találja ki, mi történt! A tizedik nekifutással a hátuk mögött, még mindig nem ismerik be a vereséget.

Ahogy a tárgyalások a késői órákba nyúltak, nyilvánvalóvá vált, hogy nem lesz megállapodás – időt kell nyerniük.

Az egyezkedés egészen az utolsó pillanatig, azaz a május 27-i határidőig folytatódik, amikor a tagállamok az Egészségügyi Világközgyűlésen döntenek a szerződésről.

A WHO ahelyett, hogy elengedte volna a bukott koncepciót, megmutatta valódi arcát. Nem tágítanak.

Mi állhat a háttérben? Miért ragaszkodnak a végsőkig a szerződéshez? Valamit nem mondanak el nekünk?

Hasonló történt a Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályok módosításával is. Ez az a párhuzamos dokumentum, amelyet a WHO kétségbeesetten próbál ratifikálni.

A felülvizsgált változatot május 10-én kellett volna szétküldeni. A dokumentumot máig NEM tették nyilvánosan hozzáférhetővé, pedig már csak napok vannak hátra a szavazásig!

Talán azt kérdezi magától, hogy van-e értelme az ellenállásnak.

Nos, a felelősök megizzasztása az öntudatos állampolgárok kiállásának köszönhető.

Falakba ütköztek, ezért most alkudozni kezdenek …

Egyrészt felhígították a szigorú cenzúrázási intézkedéseket kilátásba helyező szótárukat. Odáig merészkedtek, hogy azt állítják, a megállapodás nem mindenkire vonatkozik.

Felszínre kerülnek viszont a nemzetek közötti nézeteltérések a gazdasági, elosztási tényezők és állami érdekek tekintetében.

Egyre több ország kérdőjelezi meg a szerződés szükségességét.

Az Egyesült Királyság például bejelentette, hogy ellene fog szavazni, hacsak nem változtatják meg az oltóanyagok forgalmazására vonatkozó szabályokat. Nincsenek ezzel egyedül.

Az elmúlt hetekben világszerte tiltakozó megmozdulások kezdődtek, amelyek arra szólították fel a kormányokat, hogy ne írják alá a szerződést.

Mindez számunkra jó hír, mert minden lépés számít, ami megakasztja a folyamatot.

Mit várhatunk ezek után?

Bár a szerződés tervezete kisebb változtatásokon esett át, és több helyen tompított megfogalmazásokat tartalmaz, ami ellen küzdünk, még mindig benne van!

A WHO szokás szerint azon dolgozik, hogy totalitárius hatalmat gyakoroljon a közegészségügy felett.

Félreértés ne essék: a WHO szándékai változatlanok, és a Szerződés az első lépcsőfokot jelenti egy példátlan hatalomátvétel felé.”

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
Főszerkesztő: Horváth Tamás

© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);