daextlwcn_print_scripts(false);

Több hónapos feszültség után az RN úgy döntött, hogy különválik német partnerétől.

Az AfD és az RN szétválása szinte biztosnak volt tekinthető az európai parlamenti választások után, de végül néhány héttel a szavazás előtt történt meg.

A “botrány”, amely lehetővé tette, hogy az RN hivatalossá tegye az AfD-vel való szakítást, az AfD listavezetőjének, Maximilian Krahnak a Repubblica nevű olasz lapnak adott interjúja volt, amelyben a következőt mondta:

“Soha nem mondanám, hogy bárki, aki SS-egyenruhát viselt, automatikusan bűnöző volt […] A bűnösséget esetről esetre kell megítélni […] A 900 000 SS-tag között sok paraszt is volt: a bűnözők aránya bizonyosan magas volt, de nem kizárólagos.”

Az RN, amely hónapok óta vitában áll az AfD-vel, ezt a legújabb “botrányt” arra használta fel, hogy hivatalossá tegye a elválását a német párttól, és kijelentette, hogy a következő, 2024-2029-es európai parlamenti ciklusban már nem fognak egy frakcióban ülni.

Az AfD részéről a botrány egy kicsit másképp alakul, mert úgy tűnik, hogy a legnagyobb probléma nem is annyira Krah megjegyzéseivel van összefüggésben, hanem azzal, hogy elvesztették a francia szövetségesüket. Maximilian Krah, aki továbbra is listavezető, bejelentette, hogy a továbbiakban nem vesz részt a választási kampányban, és a feszültségek enyhítése érdekében távozik az AfD elnökségéből:

https://x.com/KrahMax/status/1793189906769907741

Mit jelent ez az európai szövetségekre tekintve?

Az AfD-RN szakadás tisztázni fog néhány szövetségi kérdést a következő Európai Parlamentre vonatkozóan.

Jelenleg a jobboldali pártok két frakcióban találhatók: az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) csoportjában a spanyol Vox, az olasz Meloni-párt és a lengyel PiS tagjai, valamint az Identitás és Demokrácia (ID) csoportjában a francia RN, a flamand Vlaams Belang, az olasz Lega és az osztrák FPÖ.

Míg az ECR-csoport mondhatni a legkeményvonalasabb atlantista csoport az Európai Parlamentben, addig az ID-csoport a „mérsékelt atlantista” irányvonalat testesíti meg. A francia RN fokozatosan átalakította nemzetközi politikai irányvonalát: most már nem javasolja például a NATO integrált parancsnoksága alól való kilépést, az ukrajnai háború ürügyén. Ezt egyszer már Charles de Gaulle 1966-ban megtette, de aztán Nicolas Sarkozy 2008-ban visszavonta a döntést, és teljes mértékben visszaintegrálta Franciaországot a NATO-ba.

Magyar vonatkozások

A Fidesz európai parlamenti képviselői 2021 óta frakció nélkül maradtak. A magyar kormánypárt többször kifejezte szándékát, hogy csatlakozzon az ECR-csoporthoz, de az ECR egyes tagjainak radikális atlantista álláspontja nem könnyítette meg a dolgukat.

Az ID-frakcióhoz való csatlakozás lehetőségét pedig eddig az AfD jelenléte gátolta, tekintettel arra, hogy a Fidesz soha nem akart az AfD-vel társulni. Az RN és az AfD közötti szakítás tehát elősegítheti a Fidesz és az ID-csoport közötti közeledést.

Emellett több nacionalista EP-képviselő jelenleg frakció nélkül van, köztük a holland FvD és a Szlovák Republika. A következő Európai Parlamentbe pedig több más nacionalista párt is be fog jutni: a Mi Hazánk, a Konfederacja Lengyelországból és a Vazrazhdane Bulgáriából (ők 2024 januárjában csatlakoztak az ID párthoz, de két hónappal később ki is léptek).

Az AfD és az ID szétválása tehát egy harmadik jobboldali csoport létrejöttéhez vezethet az AfD és a radikális nacionalisták körül, akiknek jelenleg nincs parlamenti frakciójuk.

 

Kiemelt kép forrása: JENS SCHLUETER / AFP

Beágyazott kép: EMMANUEL DUNAND / AFP

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
Főszerkesztő: Horváth Tamás

© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);