Dr. Vitéz Keresztesi Csaba Árpád tartott előadást Szatmárnémetiben Szatmári katonák az első világháborúban címmel, mely egy három részből álló előadássorozat utolsó fejezete volt. Ezúttal a Székely Hadosztály megalakulásához vezető utat tárgyalta részletesen a szakember.
Előadásának középpontjában Károlyi Mihály nemzetárulása szerepelt, mint közvetlen előzménye és velejárója a Székely Hadosztály megalakulásának. Szó esett a Károlyi-féle népköztársaságról, a Kun Béla-féle Tanácsköztársaságról és a Székely Hadosztály tevékenységéről. A rendezvényen Novák Előd országgyűlési képviselő mondott köszöntőt és Vékony Csongor Levente tartott bevezető előadást, mint a város szülöttje és a Mi Hazánk Emlékezetpolitikai Kabinetjének elnöke.
Novák Előd köszöntőjében a lokálpatriotizmus fontosságáról beszélt Szatmárnémeti esetében, valamint megemlítette, hogy az ehhez hasonló történelmi előadásoknak milyen fontos emlékezetpolitikai szerepei vannak, melyek a helyi magyarság összetartását erősítik. Megjegyezte, hogy írásbeli kérdéssel fordult a parlamentben Szijjártó Péterhez: “Szó nélkül hagyja-e Szijjártó Péter külügyminiszter, hogy Romániához csatolják Moldovát a magyar kisebbséget öt százalék alá csökkentve?” címmel.
A szatmári református egyházmegye sajtóreferense, Rácz Ervin lelkipásztor biztosította a lokálpatrióta rendezvénynek a helyiséget Komlódi Lóránd, a Mi Hazánk helyi vezetője közreműködésével, valamint vendégül is látta a Mi Hazánk Mozgalom alelnökét.
Vékony bevezető előadása emlékezetpolikáról é szobortörténetről szólt, mely alább meghallgatgató.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!