Az R-GO alapítójának tájékozottságáról sokat elmond, hogy egy kalap alá vette Alice Coopert Marilyn Mansonnal, akikről úgy nyilatkozott, a fiatalokra káros “lények”, akiket cenzúrázni kéne.
Szikora indulatait az korbácsolta fel, hogy először érkezik Budapestre a Hollywood Vampires nevű zenekar, melyben Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen mellett Alice Cooper is közreműködő. A zenekar július 18-án a Papp László Sportarénában lép majd fel.
Noha a zenekar nem Alice Cooper saját projectje, a nagynevű énekes-előadóművész hozza magával a tőle elvárható “showműsori” elemeket, így a dinamikus és energikus zene mellé igazi színházi előadást is kaphat a közönség.
Szikora Alice Cooper érkezésének hírére reagálva nyilatkozta, hogy
felháborítónak tartja, hogy Magyarországra beengedik az olyan sátánista amerikai lényeket, mint Marilyn Manson és Alice Cooper.
“Nem hiszem el, hogy ez most újra megtörténhet, teret adunk egy újabb ilyen lénynek. Miért kell ez? Elképesztően károsak! Szellemi fertőzést hoznak hazánkba, most ez a lény lesz a szellemi fertőzés gócpontja, vagyis a koncert” – mondta Szikora Róbert a Ripostnak. (Ironikus, hogy pont a “szivárványos hónapban” Alice Coopert tartja szellemi fertőzésnek Szikora – a szerk.)
A zenész úgy folytatta, szerinte a fiatal kamaszok, akik roppant fogékonyak mindenre, elhiszik ezeknek az előadóknak, hogy az a jó, amit ők képviselnek. Hiszen ezeknek a tiniknek még nincs kialakult stílusuk, “de ez megfogja őket, mert más, különc, különleges”.
Pedig ez is olyan, mint a háború, nemcsak az ember testét, a lelkét is megöli! Mint az éhes oroszlán, köröz az emberek felett, nézi, kit vigyen el
– jelentette ki.
Bezzeg a jó kommunizmusban…
Az R-GO alapítója ezt követően amiatt siránkozott, hogy se híre, se örököse a jó kis Országos Rendező Irodának (ORI). Ez volt az az intézmény, amelyben kommunista pártkáderek meghallgatták a dalszövegeket, és megmondták, a szöveg összefér-e a párt irányvonalával, azaz megjelenhet, vagy sem. (Rengeteg nagyszerű, tehetséges zenészt lehetetlenítettek el akkoriban, míg a “politikailag megfelelő” vagy az elithez közelálló, középszerű előadókat futtatták.)
Szikora Róbert elmondta, szükség lenne a cenzúrára ma is, hiszen “itt a példa rá, hogy mennyi szenny ömlik a fiatalokra”.
Ezt is be kellene tiltani, mint ahogy kellett volna annak a másiknak is a koncertjét, aki miatt még misét is hirdettem a Mátyás-templomban! Végtelen károsak ezek. Ha nem lennék keresztény, akkor tudnék vele mit csinálni!
– fogalmazott Szikora Róbert. (Vicces, hiszen Alice Cooper sosem volt sátánista. Nem is igazán kedveli őket. Ráadásul hosszú évtizedek óta hívő keresztény. Többször nyilatkozta, hogy alkoholizmusából az egyetlen kiút a hit volt, mely megtalálta. A kereszténység mentette meg attól, hogy úgy végezze, mint sok más előadóművész. Cooper emellett gyakran jótékonykodik, és nehézsorsú, rászoruló gyermekeknek segít – a szerk.)
Index nyomán
Kiemelt kép forrása: Szikora Róbert és az R-GO Hivatalos Oldala
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!