Társtulajdonosként mentené meg klubját, a Wisla Krakówot Jakub Blaszczykowski, a lengyelek 108-szoros válogatott futballistája.
“Két egyesületnek köszönhetek igazán sokat, a Borussia Dortmundnak és a Wisla Krakównak. Természetesen segítek, ha tudok” – mondta kedden a tabella 13. helyén álló krakkóiak szélsője, aki a tervek szerint jelentős összeggel száll be a csődtől fenyegetett klub vezetőségébe, ha Boguslaw Cupial tulajdonos is beleegyezik az ügyletbe.
A 34 éves Blaszczykowski 2004-től 2007-ig erősítette a Wislát, majd tavaly szerződött vissza a piros-fehérekhez. Ott egy ideig jelképes 500 zlotyiért játszott, amelyből meccsjegyeket vásárolt árva gyerekeknek, egy ízben pedig egymillió eurós kölcsönnel segített klubjának.
A Robert Lewandowski után a második legtöbb válogatottsággal büszkélkedő lengyel futballista 2007 és 2016 között 197-szer lépett pályára a Borussia Dortmundban, majd három szezont Wolfsburgban is lehúzott.
(MTI)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!