Többéves tendencia, hogy a kazincbarcikai szocialista városvezetés a törvényi előírásokkal szembe menve, nem hajlandó a vagyonnyilatkozatokat a kérelmezőnek eljuttatni, csak személyes betekintést engedélyeznek, ahol nincs mód a dokumentum bárminemű rögzítésére – olvasható Fiszter Zsuzsa közleményében, aki ezt az eljárást személyesen is tapasztalta.
Mi Hazánk Mozgalom végrehajtási, hitelügyi szakpolitikusa elmondta, a napokban azonban első fokon pert vesztettek, ahol a bíróság kötelezte a hivatalt a 2019-es vagyonnyilatkozatok kiadására, aminek szintén nem tettek még eleget. – Nevetséges és megalapozatlan érvelésekkel próbálták elutasítani az ügyben eljáró hatóságokat – fogalmazott.
A politikus megítélése szerint több projekt kapcsán is kapóra jött a városvezetésnek a koronavírus-járvány, vagyis hogy ülés megtartása nélkül határozhatnak. Ilyenek voltak többek között például az év végi jutalmak kiosztása, bérelt gépjárművek indokolatlan cseréje és a vízikomplexum előrehaladásának hiánya. – A vagyonnyilatkozatok visszatartása sem lehet véletlen, a Gyurcsány által vezetett balliberális tömb semmivel sem jobb az uram-bátyám rendszert felépítő Fidesznél. Ez az eset is jól példázza a közvagyon elherdálását és közérdek semmibevételét – hangsúlyozta Fiszter Zsuzsa, aki jelezte, a Mi Hazánk Mozgalom kész feltérképezni ezeket az ügyleteket és lépéseket fogunk tenni ezekben az ügyekben!
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!