Egy szomáliai minisztérium több vezető munkatársát több éves börtönbüntetésre ítélték egy kétmillió dolláros eszközbeszerzés miatt, amelynek az összegét egy magyarországi cégnek utalták át – írja az egyik vezető ugandai gazdasági lap, az East African Business Week News nyomán a G7.
Az eljárás során a bíróság megállapította, a koronavírus tesztekre és védőfelszerelésekre szánt pénzek egy része (kétmillió dollár) egy svájci bejegyzésű tanácsadócég magyarországi leánycégének számláján landolt.
Az eset miatt összesen 12 embert vettek őrizetbe, javarészt az egészségügyi minisztérium dolgozóit. Az egyik igazgatót kilenc év börtönre ítélték, az egyik osztályvezető pedig 18 évet kapott.
Jó kapcsolatok Afrikában
Az érintett Drax Consult nevezetű cég korábban már egy zimbabwei korrupciós ügyben is előkerült. Ott szintén egy kétmillió dolláros utalás miatt kezdtek el vizsgálódni a hatóságok, amelyet az akkor két hete bejegyzett magyar leánycég számlájára utaltak, szintén tesztekre és védőfelszerelésre.
Később kiderült, valójában nem 2, hanem 60 millió dollárért (18 milliárd forintért) kötött szerződést a zimbabwei kormányzat a Drax Consulttal. A rendelési tételekből megtudhatjuk például, hogy a kormány az említett cégtől a szájmaszkot nagyjából a piaci ár hétszereséért, 28 dollárért (8600 forint) vásárolta. Az eset miatt őrizetbe vették a zimbabwei egészségügyi minisztert, Obadiah Moyót, és vádat emeltek több vezető állami tisztségviselő ellen.
A svájci céget egy albán származású férfi alapította 2017-ben. Az 51 éves férfi korábban éveken át Olaszországban dolgozott húskereskedőként, és az Interpol szerint már ekkor is több gyanús ügylete volt.
A gyanús pénzmozgások sem az afrikaiaknak, hanem a magyar hatóságoknak keltették fel az érdeklődését. Innen kezdődött meg az ügy felderítése.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!