Ötezren már harmadszor próbálkoznak a menedékkérelemmel…
28 283 olyan, az elmúlt hét évben beutazott bevándorló tartózkodik jelenleg Németországban, akit már kitoloncoltak, vagy önként elhagyta az országot, de ennek ellenére visszatért, és újabb menedékkérelmet terjesztett elő – írja a Welt am Sonntag német vasárnapi lap a kormány adataira hivatkozva.
Az október 30-i adatok szerint a menedékjoggal visszaélők jelentős többsége, több, mint 22 ezer fő, eddig egy alkalommal tért vissza Németországba, és terjesztett elő újabb menedékkérelmet. Csaknem 5 ezer bevándorlónak viszont a jelenlegi a harmadik próbálkozása, ezernél többnek pedig már a negyedik, sőt van 294 ember, akinek már legalább az ötödik kísérlete.
A Welt am Sonntag ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy ez a csoport elenyésző részét alkotja a menedékkérőknek. A német statisztikai hivatal szerint ugyanis 2010 és 2018 között 1,78 millió menedékkérő érkezett Németországba.
Horst Seehofer német belügyminiszter november elején jelentette be, hogy tovább szigorítják a határellenőrzést, és keményebben lépnek fel a menedékjoggal visszaélőkkel szemben Németországban, miután felháborodást okozott Ibrahim Mirinek, egy közel-keleti eredetű bűnözői csoport kitoloncolt vezetőjének a visszatérése. A szigorítás keretében bevezetik többek között azt is, hogy kitoloncolási őrizetbe kell venni mindazokat, akik kitiltásuk ellenére visszatérnek Németországba, hogy menedékjogi kérelmet nyújtsanak be.(WaS/hvg)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!