daextlwcn_print_scripts(false);

Toroczkai László a jelek szerint szeptemberben már begyújtotta az ígért rakétákat. Egymást érik a Mi Hazánk Mozgalom akciói, Vitnyéden migránstábort sikerült megakadályozni, elindult a Hazai Vásár sorozata, a Hungexpo területén szervezik a Hungulf Expót, amely egy új nemzetgazdaság építéséről szól, október 23-án pedig a Turul-szobornál tüntetnek, ahogy mondják, a magyarellenes erőkkel szemben. Nem tétlenkedik a Mi Hazánk Mozgalom. Toroczkai Lászlót az elmúlt hetek, hónapok politikai turbulenciájáról kérdeztük. Szóba kerültek brüsszeli és magyarországi gólemek, de még Toroczkai családfája is. Nagyinterjú.


– A szeptember elején készült podcast-beszélgetésünkben még azt kérdeztük öntől, hogy mikor gyújtja be azokat a rakétákat, amiket még a választások éjszakáján ígért? Azóta felpörögtek az események. Vitnyéden leleplezték és megakadályozták a titkos kormányzati tervet, egy épülő migránstábort, Csabdi mellett több millió elhagyott Covid-maszkot talált, több milliós elérést produkált a Facebookon gerillamódon terjedő videója a vízgazdálkodásról, több ezer résztvevővel megtartották az első Hazai Vásárt, Genfben a világ parlamentjeinek közgyűlésén a magyar parlamenti delegációból egyedüliként ítélte el, amit Izrael tesz most Libanonban és Gázában, most pedig éppen soha nem látott összefogással akarják megvédeni a Turul-szobrot Budapesten október 23-án, valamint gőzerővel szervezik a Hungulf Expót. Begyújtotta azokat a bizonyos rakétákat?

– Így is fogalmazhatunk, bár azért nyáron sem lazsáltam, életem egyik legfontosabb álmát értük el például azzal, hogy saját frakciót tudtunk létrehozni az Európai Parlamentben. Nagyon büszke vagyok a Szuverén Nemzetek Európája frakciójának brüsszeli megalakulására, és azóta a működésére is. Történelmi eredménynek tartom, nem bekéredzkedtünk valahova szolgai módon, ahol majd megmondják nekünk, hogy mit kell tennünk. Most azonban egy régen látott, széles körű nemzeti összefogásra készülünk október 23-án, számos szervezettel közösen fogunk erőt demonstrálni a budapesti, XII. kerületi Turul-szobornál, amelyet le akarnak dönteni a magyarellenes erők. Nem fogjuk hagyni! Aki csak teheti, jöjjön, mutassuk meg, hogy Budapest a magyarok fővárosa!

– Büszke a brüsszeli frakció megalakítására. Ezek szerint nem mondott le az Európai Unióról?

– Európa szívében vagyunk, természetes, hogy az első számú szövetségeseinket Európában, illetve, ha egészen pontosan akarok fogalmazni, akkor Eurázsiában, tehát az északi civilizáció területén kell keresnünk. Európai szövetségre, együttműködésre szükség van. A jelenlegi EU azonban nem erről szól, ez egy brüsszeli elnyomó birodalom, amelyet alapjaiban kell megváltoztatnunk. Ha nem sikerül, akkor az EU-n kívüli életre is fel kell készülnünk, de egy igazi független Magyarország alapjait jelentő nemzetgazdaságot, a Mi Hazánkon kívül, senki sem akar, senkinek sincs ilyen terve. Az EU valódi irányítói amolyan láthatatlan emberek, akiket a közvélemény alig ismer.

Az irányítók nemzetközi pénzügyi figurák és globális nagyvállalatok által életre keltett és mozgatott gólemek, amelyeknek az a célja, hogy a nemzetállamok megszűnjenek, az emberek arctalan, gyökértelen, lelketlen fogyasztókká váljanak.

Nekik olcsó munkaerő, rabszolgák, és csak a materiális javaknak élő fogyasztók kellenek. Az öntudatos nemzetek nem jók, mert fel tudnak lázadni, a nyelv, a kultúra, a közös származás össze tudja tartani a közösséget, amelyek így ki tudnak állni a jogaikért, érdekeik mellett, ezért veszélyesek. Évtizedek óta ismerjük ezeket a törekvéseket, de eddig nem sikerült megállítani ezeket a gólemeket.

Toroczkai László

– Miért gondolja, hogy most majd sikerül? Önöké a legkisebb frakció az Európai Parlamentben.

–  Lehet, hogy még a legkisebb és a legújabb, de valahol el kell kezdeni. Valójában, ha mélyebben elemezzük az európai szavazók szándékát, akkor már most az európaiak többsége nemet mondott ezekre a gólemekre, és nemet mondott például a bevándorlásra. Sajnos azonban politikusok, politikai pártok vezetik félre őket, így megoszlott a szavazatuk. Három olyan frakció is alakult, amelyek begyűjtötték ezeket az európai voksokat. Az első a szavakban migráció-ellenes, családpárti, ugyanakkor Zelenszkij rezsimjének egyik legnagyobb támogatója, és „Pfizer” von der Leyen barátnője, Giorgia Meloni vezette Európai Konzervatívok és Reformerek Pártja (ECR). A második az általam csak az üzletemberek szövetségének nevezett Patrióták Európáért, amely a Fidesznek is otthont ad. Az üzleti érdekeken kívül vajon mi köthetné össze Orbán Viktort a Patrióták másik alapítójával, Andrej Babiš pártelnökkel, akinek a pártja, a cseh ANO eddig a legszélsőségesebb liberál-globalista frakciónak, az Újítsuk meg Európát (Renew Europe) nevű csoportnak volt a tagja? Ez a frakció a mai napig bankárként gondolkodó Emmanuel Macron, vagy a magyarországi Momentum csapata.

Mi vagyunk a harmadik frakció, amely az Európai Egyesült Államok helyett a nemzetek Európáját tűzte zászlójára.

Idővel majd mindenki megérti, hogy mi képviseljük tisztán és őszintén ezeket az elveket. Ha például a szövetségesünk, a német AfD megnyeri a választásokat az Európai Unió legerősebb államában, Németországban, egycsapásra megváltozik minden az Európai Unióban. Nincsenek messze ettől, számos tartományban már az első helyen állnak.

– Borvendég Zsuzsanna miért nem támadta olyan hevesen Orbán Viktort az Európai Parlament ülésén, mint Magyar Péter vagy Dobrev Klára?

– Azért, mert az a vita a magyar uniós elnökség programjáról szólt, és nem a magyarországi belpolitikáról. Magyarország és Brüsszel viszonyáról volt szó. Borvendég Zsuzsanna több másik strasbourgi felszólalásában kritizálta már a magyarországi korrupciót, sőt azt is elmondta, hogy hitelesen csak a Mi Hazánk támadhatja a Fidesz korrupcióját. Magyar Péter, aki Ursula „Pfizer” von der Leyen embere, mennyire lehet hiteles, amikor nem zavarja a globalista főnökeinek a még a magyarországinál is nagyobb léptékű korrupciója? Amikor egy szava sincs von der Leyen 35 milliárd eurós, vagyis felfoghatatlanul sok, 14 ezer milliárd (!)forintos korrupciós vakcinabeszerzéséről sem? Persze, őt a NER korrupciója sem zavarta, ameddig annak haszonélvezője volt. Gyurcsányékra pedig még emlékszünk, hogy mi volt itt 2010 előtt. Ugyanakkor az is tény, hogy Magyarország több olyan jogállaminak nevezett vállalást is teljesített már, amely Brüsszel feltétele volt, mégsem indultak meg a visszatartott uniós pénzek. Néha azért Ursula „Pfizer” von der Leyen elszólja magát, és kiderül, hogy a migráció, illetve az azonos neműek házasságának, vagy gyermek-örökbefogadásának támogatása is feltétele az uniós pénzeknek, nem csak a magyarországi korrupció megfékezése.

Határozottan elutasítjuk, hogy migrációhoz vagy homoszexuálisok követeléseihez kössék az uniós pénzek kifizetését, ahogy a pénzek visszatartását is ellenezzük, mert annak egy része a magyar emberekhez, vagy például önkormányzatokhoz kerülhetnének, egy gólemek által irányított brüsszeli testület nem tarthatja azokat vissza.

Így is több pénzt pumpálnak ki a globális nagyvállalatokon keresztül nyugat felé Magyarországról, mint amennyit ide utalnak. A NER pedig a visszatartott uniós pénzek nélkül is ugyanúgy finanszírozza önmagát, mást nem is tud tenni, különben összedől akártyavár. Csak így nem az uniós forrásokból, hanem a magyar költségvetési forrásokból vesz el többet a Fidesz, több terhet tesz a magyar dolgozókra. Végsősoron a magyar emberek járnak rosszul az egésszel. Azt is vérlázítónak tartom, hogy Ursula „Pfizer” von der Leyen és Manfred Weber úgy hordozta körbe Magyar Pétert Strasbourgban, mint akit Orbán Viktor helyére fognak ültetni. A Fideszt a magyar népnek kell leváltania, nem idegen gólemeknek! S, ha már itt tartunk: A brüsszeli elitet is el kell takarítani, ha magyar jövőt akarunk. Az európai szövetségeseinkkel el akarjuk számoltatni Ursula von der Leyent és bandáját is, nem felejtjük el, hogy mit tettek a Covid-diktatúra idején is.

– De nem csupán nyugatra tekintenek, hiszen november 9-én megrendezik az első Hungulf Expót és Konferenciát, amelynek célja, hogy új kereskedelmi partnereket találjon az Európai Unión kívül, most kifejezetten az Öböl-menti országokban. Miért van erre szükség, amikor a kormány is beszél erről?

– A kormány ezzel ellentétesen cselekszik, amikor akkumulátorgyárakra építi a teljesen elhibázott gazdaságpolitikáját. Ezzel szemben mi a magyar adottságokra, a termőföldre, a tudásra, a turizmusra, a kkv-szektorra, innovációra építenénk a magyar nemzetgazdaságot, és ehhez az államnak is be kell avatkoznia, például földosztással, vízgazdálkodással, vagy az élelmiszeripar visszaépítésével, komplex turisztikai fejlesztésekkel, és a magyar tudást segítő kutatás-fejlesztési központtal, egy magyar Szilícium-völggyel is. Elengedhetetlenül fontos, hogy a kereskedelemből is vegyük ki a nyerészkedőket, a kartellezőket, az élősködő multicégeket.

Ezért is indítottuk útjára a Hazai Vásárokat. Az elsőnek óriási sikere volt, több ezren jöttek el Csongrádra, megmutattuk, hogy van igény arra, hogy a jó magyar élelmiszert és más termékeket közvetlenül juttassuk el a magyar vásárlóhoz, kikerülve a hipermarketeket.

Egyelőre havi egy ilyen vásárra van erőnk, mindig más vármegyében, de természetesen, ha kormányozhatnánk, akkor mindenhol folyamatosan lennének ilyen vásárok. Nyilván nem minden területen tudunk önellátóak lenni, de ahol igen, ott magyar termékekkel kell ellátni a magyar vásárlót, ez egész Magyarország érdeke lenne. Persze mindehhez sokkal jobb kormányzati gazdaságpolitikára, kapacitásnövelésre, és jelentős bürokrácia- és adócsökkentésre lenne szükség. A Hazai Vásárok nem csupán piacok, hanem egyúttal figyelemfelhívó demonstrációk is egy gazdasági szemléletváltás érdekében. Köszönöm az összes szervezőnek, Szabadi István pártigazgatónknak, Bús József főszervezőnek, és a csongrádi vezetőnknek, Laczkó Zsoltnak az első vásár megszervezését. Nagy élmény volt ott lenni, hatalmas siker a kezdeményezés. Novemberben Móron tartjuk a következő Hazai Vásárt.

– De ha a belső piacot akarják erősíteni, akkor mi szükség van a Hungulfra?

– Jól működő gazdaságunk csak akkor lesz, ha az itthoni piac ellátásán túl a nemzetközi kereskedelemben is jó pozíciókat tudunk szerezni. Az Öböl-menti országok a legstabilabb piacok lehetnek Magyarország számára. Az Egyesült Arab Emírségek például a világ legstabilabb gazdasága, de Szaúd-Arábia is elképesztő ütemben fejlődik, Katar pedig a világ egyik leggazdagabb országa, elég az egy főre jutó GDP-t megnézni. Ugyanakkor a térség dúsgazdag országaiban nagyrészt sivatag van, az élelmiszer 90 százalékát importálják. A méhészeink az Európai Unióban tönkremennek, a kormány pedig a segítség helyett inkább beengedte az ukrán mézet is. Eközben az Öböl-menti országok a világ legnagyobb mézfogyasztói közé tartoznak. Hosszasan sorolhatnám, hogy milyen sok területen tudnánk együttműködni ezekkel az országokkal, a politikai vezetőik részéről nyitottság is van az irányunkba, de a Mi Hazánkon kívül senki nem dolgozik komolyan és eredményesen ezeken a gazdasági kapcsolatokon. A Hungulf Expó és Konferencia az első lépés lesz ebbe az irányba. A magyar jövő tervezéséhez elengedhetetlen ezen dolgozni, miközben a többi párt sokszor csak bohóckodik, mi szeretnénk már ellenzékből is komoly munkát elvégezni.

Várunk minden érdeklődőt november 9-én a Hungexpo területén, kilencven válogatott magyar cég, termelő mutatja be a portékáit, meg is lehet a helyszínen kóstolni, vásárolni a termékeket, a belépés pedig ingyenes lesz.

Előadások is lesznek a nemzetgazdasági elképzeléseinkről, külön lesz egy méz-konferencia, számos országból érkeznek európai parlamenti képviselők a frakciónkból, illetve az Öböl-menti országok nagykövetei is ott lesznek. Összekötjük a dúsgazdag Öböl-menti országokat a magyarokkal, egy jövőbeli, jól működő nemzetgazdaságnak komoly alapjai lehetnek majd ezek a kapcsolatok.

– Itthon nincsenek olyan gólemek, mint amiről Brüsszel kapcsán beszélt?

Hogyne lennének! Mészáros Lőrinc is egy ilyen gólem, csak sokkal kisebb azoknál a gólemeknél, akik például Ursula von der Leyen mögött állnak. Évekkel ezelőtt elmondtam, hogy Orbán Viktor egyszerűen megirigyelte és lemásolta azt a nemzetközi hálózatot, amely gyakorlatilag a világot irányítja. Van egy globális háló, egy rendszer a maga pénzembereivel, vagyonkezelőivel, médiabirodalmaival, globális nagyvállalataival. A NER ennek a kicsinyített változata. Kisebb, kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a miénk, ahogy a klasszikus mondja. A magyarság tragédiája, hogy rajtunk a két hálózat, a globális és a NER, egyszerre élősködik.

– Kaptak kritikát amiatt is, hogy megszavazták a Pest vármegyei közgyűlés fideszes elnökét. Úgy lesz fideszes vezetője az ország legnagyobb vármegyei közgyűlésének, hogy nincs meg a Fidesz többsége.

– Nem volt más lehetőségünk. A Fidesz lett a legnagyobb párt Pest vármegyében is, ezért csak ők tudtak jelöltet állítani, egyszerűen nem volt más jelölt. Mi nem tudtunk jelöltet állítani, ahhoz nincs elég szavazatunk. Nem akartunk a DK és a Momentum játékszerévé válni, az ő tervük ugyanis csak anarchiát okozott volna, és a kormány erre hivatkozva elvonta volna Pest vármegyétől a Samsung kb. 7 milliárd forintos adóbevételét. Így legalább ez a 7 milliárd nem megy a NER feneketlen és átláthatatlan zsákjába, mi tudjuk ellenőrizni a felhasználását.

Egyetlen olyan fideszes előterjesztést sem fogunk megszavazni, ahol felmerülhet a korrupció vagy a mutyi, az uram-bátyám rendszer gyanúja.

Ha nem lesz teljesen tiszta a költségvetés, akkor nem fog átmenni, hacsak nem a Momentum vagy a DK fogja megszavazni a Fidesznek, de mi biztosan nem. A lehető legjobbat tettük a magyar népnek, mert így nemcsak a Samsung 7 milliárdja, de minden forint jó helyre fog menni Pest vármegyében, nem fognak tudni haveri zsebekbe juttatni egy fillért sem. Nemsokára mindenki látni fogja, hogyan működünk. Pest vármegyében már lesz lehetőségünk megállítani a korrupciót, és meg is fogjuk tenni.

– A Momentum támadta a Mi Hazánkat Pest vármegyében a szavazás után, miközben Budapesten a fideszesek vádolták önöket, mondván, hogy a Mi Hazánk miatt maradt Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere.

– Ez is mutatja, hogy a Mi Hazánk mennyire tisztességesen teszi a dolgát. Minket egyik oldal sem tud megvenni. Bár éreztük a nyomást, de a főpolgármester-jelöltünk, Grundtner András nem lépett vissza senki javára sem, így harmadik helyen végzett, és mintegy 40 ezer szavazatot kapott, miközben Karácsony Gergely és Vitézy Dávid között mindössze néhány szavazat volt a különbség. De ugyan Vitézy Dávid, aki a Fidesz és az LMP jelöltje volt, valójában, mivel jobb, mint Karácsony Gergely? Vitézy ugyanazt az életképtelen liberális szemléletet képviseli, amely az elmúlt egy-két évtizedben már sok nyugati nagyvárost tett élhetetlenné. Vele is lenne biztosan szivárványszínű pad és gyalogos-átkelőhely, de folytatódna az autósok üldözése, és a „multikulti” további táplálása, ami a közbiztonság folyamatos romlásához is vezethet Budapesten, ahogy azt láthattuk Párizsban, vagy éppen Londonban. Vitézy annyira vállalhatatlan jelölt volt, hogy még Tarlós István is, ahogy ezt egy interjúban elég bátran elmondta, a Mi Hazánk jelöltjére szavazott.

– Vitézy Dávid valójában a Fidesz embere?

– Természetesen. Gondolom ez mára mindenki számára világos (Ennek az interjúnak az elkészülése után, október 20-án jelentette be Csárdi Antal, hogy kilép az LMP-ből, mert bizonyítékot látott arról, hogy Rogán Antal és Ungár Péter előzetesen egyeztetett Vitézy Dávid indulásáról – a szerk. megj.). A Fidesz százmilliókat költött Szentkirályi Alexandra kampányára, hogy aztán Vitézy Dávid javára visszaléptesse. Ez volt a Fidesz mesterterve, csak nem jött be nekik, tulajdonképpen a Mi Hazánkon bukott meg a tervük.

Vitézy Dávid Orbán Viktor családjához tartozik.

Az édesanyja az a Hankiss Ágnes, aki a Kádár-rendszer popzenei cenzorának, Erdős Péternek volt a lánya, a Fidesz európai parlamenti képviselője volt 2014-ig. Vitézy Dávid politikai pályafutása már akkor elkezdődött, amikor még tizenévesen a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskolában tanult, és ekkoriban létrehozták a Fidesz-közeli Városi és elővárosi Közlekedési Egyesületet. 2007 januárjában a Fidesz delegálta őt a Budapesti Közlekedési Zrt. felügyelőbizottságába. Később az Orbán-kormány kormánybiztosa, 2022-ben még államtitkára volt. Nyilvánvaló, hogy Vitézy Dávid a Fidesz embere. Annál érdekesebb kérdéseket vet fel, hogy kiderült, mostanában Vitézy titokban Magyar Péterrel egyeztet. Bár a fideszesek azzal vádolnak minket, hogy miattunk nem lett Vitézy Dávid polgármester, én erre inkább büszke vagyok.

– Emiatt indíthatta a Fidesz azt az országos szórólap-akciót a választások hajrájában, amelyben a Mi Hazánkat, és személyesen önt akarták lejáratni? Ez volt a Fidesz bosszúja, amiért nem léptették vissza Grundtner Andrást? Erre utalt korábban.

– Egy ilyen országos szórólap-kampány 50-100 millió forintba is kerülhet, de ami árulkodóbb, hogy csak a Fidesz kezében van jelenleg olyan országos terjesztői hálózat, amely ezt végre tudja hajtani. Névtelen, rágalmazó szórólapokat egyébként ki sem vinnének ezek a terjesztő cégek. Valószínűleg Kubatov Gábor személyesen irányította ezt az akciót.

– Ez eddig csak következtetés.

– De a röplapok tartalma tette egyértelművé, hiszen ezeket a vádakat már 2006-ban is nyíltan terjesztette a Fidesz. Azzal az elhíresült fotóval próbált lejáratni, amelyről már milliószor elmagyaráztam, hogy mikor és hogyan készült, de nyilván még mindig vannak, akiket félre lehet ezzel vezetni. A tévészékház ostromának éjjelén egy rendőrautóban ülök, és onnan beszélek a hangosbeszélőbe. Ez akkor készült, amikor a tömeg már elfoglalta a tévészékházat, és a Rebisz helyszínen lévő parancsnoka, Majoros Zoltán ezredes odajött hozzám, és elmondta, hogy ők, a rendőrök feladják a harcot, leteszik a fegyvert, és személyesen segít nekem, hogy a tévé valamelyik képviselője átvegye a nálam lévő petíciót. Cserébe annyit kért, hogy mondjam be a tömegnek, hogy szüntessék be az erőszakot, mert a rendőrség feladja a küzdelmet, és átveszik a petíciót.

Mivel a kézi hangosbeszélő elázott, nem működött, felajánlották, hogy üljek be a rendőrautóba, és annak a hangosbeszélőjén keresztül közöljem a tömeggel, hogy mi a helyzet. Sok száz emberhez beszélek éppen a képen, tehát ez nem egy titkos jelenet.

Ezt a pillanatot ábrázolja az a fotó, amelyet a lejáratásomra terjeszt hazugságokkal a Fidesz már 2006 óta.

– Illetve a családját is emlegetik a szórólapokon, a vérbíró dédnagyapjával, aki Wittner Máriát is halálra ítélte, igazolva, hogy ön nem is jobboldali.

– Ez is nagyon unalmas már, a Fidesz terjeszti ezt a gyalázkodást is már régóta folyamatosan. Én magam írtam meg a 2005-ben megjelent könyvemben, hogy ki volt a dédnagyapám, akit én nem ismertem, egyrészt mert a születésem előtt hét évvel meghalt, de főként azért nem, mert már a harmincas években elvált a dédanyámtól, és elhagyta a három kisgyermekét, közöttük, az én nagyanyámat is. Tutsek Gusztáv Vazul ezután Budapestre költözött, ott lett új családja, az én dédnagyanyám pedig nagyon nehéz körülmények között, egész életében egyedül nevelte fel a nagyanyámat. Sohasem ment többet férjhez. A vérrokonságon kívül tehát semmi közöm Tutsek Gusztáv Vazulhoz, de tulajdonképpen ma már hálás vagyok ennek a szűnni nem akaró támadásnak, mert ennek köszönhetően ismerhettem meg jobban a teljes családfáját, amiről régen szinte semmit sem tudtam. Kiderült, hogy az édesanyja, az én ükanyám Székelyföldvári Szilágyi Izabella volt, aki egy olyan nemes családból származott, amely a Mátyás király édesanyját, Szilágyi Erzsébetet is adó horogszegi Szilágyi családig tudja visszavezetni a családfát. A legkorábbi ősünk, ameddig ma már pontosan vissza tudjuk vezetni az ükanyámtól a családfát, bernolchi Miklósnak fia vérvölgyi Szilágyi Mihály, aki Magyarország kormányzójának, a nándorfehérvári diadal várkapitányának, Szilágyi Mihálynak volt a nagybátyja. Tutsek Gusztáv Vazul édesapja pedig Tutsek Sándor volt, aki 1906 ás 1910 között országgyűlési képviselő volt a Függetlenségi és 48-as Párt színeiben. Az ő testvére pedig a konzervatív közönség körében a huszadik század első felében népszerű Tutsek Anna írónő volt, akinek szerzőtársa Mikszáth Kálmán sógornője, Mauks Kornélia volt, akit halálakor ő búcsúztatott az irodalom nevében.

A családot illetően tehát semmi okom szégyenkezni, Tutsek Gusztáv Vazullal kapcsolatban pedig maga Wittner Mária, akit én fiatal korom óta ismertem, mondta el a könyvemben, hogy „oldozzam fel magam”, ne viseljem ezt a keresztet, hiszen nem lehetek felelős a dédapám tetteiért, főleg úgy, hogy mi őt nem is ismertük.

Interjú Toroczkai László édesapjával, dr. Tóth Lászlóval, a Délmagyarország 2001. május 12-i számában

– Ebben a névtelenül terjesztett lejárató kampányban azt is a szemére vetették, hogy a Toroczkai nem is az igazi neve, hiszen Tóth Lászlóként született. Miért változtatott nevet? Szégyellte?

– Dehogy! Ez is egy lerágott csont, számtalanszor elmondtam, leírtam már ennek a történetét is. Amikor a József Attila Tudományegyetem kommunikáció szakán, a Budapest Média Intézetben tanultam, két tanárom, Havas Henrik és Zöldi László is figyelmeztetett minket arra, hogy tucatnevekkel nem lehet újságíróvá válni. Az öt leggyakoribb magyar családnév a Nagy, Kovács, Tóth, Szabó, Horváth, összesen több mint egymillió ember viseli ezeket a családneveket Magyarországon.

A Tóth László a kilencvenes években az egyik leggyakoribb név volt, nem is volt kérdés, hogy nekem írói nevet kell választanom. Mivel számos ősöm élt évszázadokkal ezelőtt Torockón, a Toroczkai nevet választottam, annál is inkább, mert már tizenévesen is írtam cikkeket ezen a néven, így a monogramom is megmaradhatott.

A Magyar Fórumban is Toroczkai néven írtam már 1997-ben is. Aztán 1998-ban az országgyűlési választások legfiatalabb képviselőjelöltje voltam, a MIÉP színeiben indultam a Csongrád megyei 2. számú választókörzetben, ahol elindult velem szemben egy másik Tóth László is függetlenként, aki sok bonyodalmat okozott, a helyzet összezavarta az embereket, és számos szavazatot elvett tőlem. Dühítő volt. Ezután már hivatalosan is felvettem a Toroczkai nevet, azóta ez szerepel a személyi igazolványomban is, az életem nagyobb részét már Toroczkaiként éltem le. Egyébként éppen a napokban került a kezembe a Délmagyarország című napilap 2001. május 12-i száma, ahol a tavaly elhunyt édesapámmal, dr. Tóth Lászlóval készült interjú olvasható. Szívesem megosztom ezt most újra az olvasókkal. Dehogy szégyellem én az apám nevét, csak büszke tudok lenni rá, aki akkor, 1998 és 2002 között szegedi önkormányzati képviselőként szolgálta a szülővárosát, Szegedet, a kilencvenes évek közepétől ugyanis a Magyar Igazság és Élet Pártjának (MIÉP) nagyon sikeres szegedi elnöke volt. Soha korábban semmilyen pártnak nem volt tagja, az MSZMP-nek sem, az ő édesapja, az én nagyapám is kifejezetten antikommunista volt, apámat is így nevelték. Képviselőként több korrupciógyanús ügyet megakadályozott. Ügyvédként neki és Gaudi-Nagy Tamásnak köszönhettem, hogy a Gyurcsány-kormányok alatt nem tudtak hosszabb időre börtönbe vetni, ők ketten voltak ugyanis azokban a nehéz időkben a jogi képviselőim. Édesapám ügyvédi igazolványával be tudott hozzám jutni még a Gyorskocsi utcai fogdába is, amikor egy-egy kormányellenes tüntetés után ott tartottak fogva 2006 és 2010 között, és ő rohant a rendőrautó után, amikor 2012-ben már a Fidesz-kormány rendőrsége hurcolt el bilincsben az otthonomból, az óvodás korú gyermekem mellől, csupán azért, mert az IMF vezetőinek akartam petíciót átadni. Nagyon sokat köszönhetek neki. A Mi Hazánknak is alapító tagja volt. Hát, ennyire származom én kommunista családból, amit ez az aljas, névtelen röplap sugallni akart.

 

Szöveg: M.J. Képek forrása: Demokrata, Délmagyarország

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);