„Madari za Dunaj”, azaz „A magyarokat a Duna túloldalára” címmel tüntetést szerveztek szerdán Pozsonyban a múlt heti késes támadás miatt. Az eseményen több mint százötvenen jelentek meg, akik Szlovákiából átvonultak a Duna másik oldalára, majd vissza, jelezve, hogy nem lehet megfélemlíteni őket. A rendezvényen többen felszólaltak, akik hangsúlyozták, szeretnék, ha Pozsony toleráns város maradna – írja az Index.
A tüntetők a Safárik térről rendőri kísérettel vonultak át az Öreg hídon a Duna másik oldalára, majd vissza, hogy bizonyítsák, nem lehet megfélemlíteni őket. A tiltakozás szerda este hat után, incidens nélkül ért véget.
A rendőrség szerint is a magyarsága miatt támadták meg a pozsonyi késelés áldozatát
„Azt terveztük, hogy a Safárik térről átsétálunk a Duna másik partjára, az Öreg hídon át és vissza, szimbolizálva azt, hogy ide tartozunk” – mondta Gyenge Veroni slammer, a rendezvény egyik szervezője. „Úgy gondoljuk, hogy az ilyen támadásokra minél gyorsabban reagálni kell, el kell ítélni, mert nem szeretnénk, hogy újra félni kelljen, ha Pozsonyban magyarul beszélünk” – tette hozzá, megjegyezve, hogy Pozsony nem olyan, mint amilyennek ez a támadás mutatja.
(Kép: TASR-felvétel / Új Szó)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!