daextlwcn_print_scripts(false);

“A kutya ugat, a turul marad! Már több mint 20 szervezet csatlakozott a nemzeti összefogás seregszemléjéhez, a turulszobor védelmében tervezett erődemonstrációhoz, mely október 23-án 15 órától lesz a XII. kerületi emlékműnél, miután a helyi önkormányzatban döntéshozó pozícióba került szélsőbaloldal a választás után máris a nemzeti szimbólumunk eltávolítását helyezte kilátásba. Soha még ennyi hazafias szervezet nem fogott még össze, mint most a hegyvidéki turulszobor védelmében a kezdeményezésemre” – írja X-en Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke. 

A politikus rámutat, a szobrot a múltban már sikerült megvédenie a nemzeti ellenállás szervezeteinek, ő maga 2008-ban szervezte meg az első turulszoborvédő erődemonstrációt, illetve a turulvédő akciócsoportot már korábban, hiszen pl. Pokorni Zoltán fideszes polgármester is uszított az össznemzeti jelképünk ellen.

Polgármester elődje, Mitnyan György állította fel az impozáns szobrot, míg Pokorni már a grandiózus avatóünnepséget is bojkottálta helyi országgyűlési képviselőként, persze a pár nappal korábban pár száz méterre avatott, n+1-edik holoemlékmű avatásán részt vett – mutatott rá a Mi Hazánk politikusa.

“Sajnos Pokorninál is van lejjebb most. De nem hátrálunk! A turul ugyanis történelmünkön átívelő nemzeti jelkép, hasonlóan, mint pl. a magyar trikolór, amelyeket a XX. századi magyarországi nemzetiszocialisták éppúgy használtak, mint a kommunisták, mégis a piros-fehér-zöld nem ideológiai táboroké, hanem a nemzeté” – tette hozzá.

Éppen ezért kezdeményezik a Turul tér elnevezést is, mivel a hegyvidéki turulszobor jelenleg névtelen közterületét most csak hosszan lehet körülírni: a Böszörményi út – Németvölgyi út – Nagyenyed u. által határolt terület. A turulszobor elhelyezése óta azonban igazi tér lett, sőt nemzeti emlékhely.

A nemzeti összefogás seregszemléjén október 23-án felszólal:

– Pongrátz András ’56-os szabadságharcos
– Dr. Raffay Ernő történész
– László Attila pilisi polgármester, a MÖM tiszteletbeli vezetője
– Molnár-Gazsó János, a Vitézi Rend főkapitánya
– Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke
– Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke

A turulszobor védelmében együttműködő szervezetek: 1956-os Magyarok Világszövetsége, Alfa Szövetség, A Szövetség Alapítvány, Árpád Népe Hagyományőrző Egyesület, Betyársereg, Hegyvidéki Trianon Társaság és Farkasvölgyi Baráti Kör, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, Horthy Miklós Társaság, Légió Hungária, Magyar Életvédők Egyesülete, Magyar Önvédelmi Mozgalom, Magyar Világ Baráti Kör, Magyarok Világszövetsége, Mi Hazánk Ifjai, Mi Hazánk Mozgalom, Nemzetegyesítő Mozgalom, Nemzeti Jogvédő Szolgálat, Sasadi és Farkasréti Öregdiákok Egyesülete (Sasfa), Szkíta Egyesület, Trianon Társaság, Vitézi Rend.

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);