Fekete Péter a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója, a cirkuszművészet szerelmese. De nem csak rajongója, hanem szakértője is ennek a – múltban némileg háttérbe szorított – művészeti ágnak, tehát a legjobb helyről kaptunk válaszokat a cirkusszal kapcsolatos kérdéseinkre. Tölgyesi Tibor interjúja.
Magyar Jelen – Hogyan látja napjainkban a cirkuszművészet milyen irányba halad?
Fekete Péter – Az élet természetes menete, hogy előadóművészetek megújulnak, felfrissülnek, ez mindennapos. A zenében, a táncban, az irodalomban új stílusok jelennek meg, a színházművészetben is különböző, új előadási módokat láthatunk. Szükségszerű, hogy a cirkuszművészet is jelentős megújuláson menjen keresztül, sőt azt is mondhatom, hogy ez utóbbi az, ami a legdinamikusabban változik, változott az elmúlt húsz esztendőben.
A cirkusznak régebben erős volt az üzleti, a szórakoztató jellege, s ebben az időben kevés hangsúlyt fektettek arra, hogy az előadások katarzist váltanak-e ki a nézőben, illetve, hogy ne csak látványt, hanem társadalmi üzeneteket is közvetítsenek. Körülbelül 80-100 éve – a televízió megjelenése és elterjedése előtt – még ez volt az a művészeti ág, ami a legkisebb településre is elvitte a világ különlegességeit. Általa ismerhették meg az emberek az egzotikus állatokat, „a csodák világát”, az olyan különleges teljesítményeket, amiről addig el sem tudták képzelni, hogy létezhet.
A film, a televízió, az internet megjelenésével ezek a világcsúcsok, különleges teljesítmények minden otthonba megérkeztek, tehát a cirkusznak is váltania kellett. Már csak azért is, mert, amint a háztartásokban elérhetővé váltak a közvetítések, sokan komolyan aggódtak a hagyományos cirkuszi előadások életben maradásáért.
– Hogyan sikerült váltani, mi volt a változás alapja?
– A megújulás – az artistaművészet élő mivoltából – a közönség jelenléte által generált emberi teljesítményből adódott, hogy amit lát a néző, az – hasonlóan egy színházi előadáshoz – egyszeri és megismételhetetlen. Ott ül valaki a produkciótól néhány méterre, egyidejűleg lát mindent, s olyan katarzist él meg, ami szívére, lelkére, egyaránt hat. Ez érzelmek felszabadulását eredményezi, a megélt élmény által megváltozhat a gondolkodásmódja, átértékelheti az életét, hiszen a mai cirkuszművészet – ezt korábban nem gondoltuk, hogy lehetséges – reagálni tud a minket körülvevő világ napi eseményeire, történéseire.
– Milyen népszerűsége van napjainkban a cirkuszoknak?
– Nekünk szerencsénk van, mert Magyarországon nagy a cirkusz népszerűsége. A Fővárosi Nagycirkusz előadásai teltházzal dübörögnek, hetek óta kint van a „Minden jegy elkelt” tábla, s talán kevesen gondolnák, hogy itt százezres tömegről van szó. A befogadóképességünk 1400 fő, s mivel egy nap két előadásunk van, így gigantikus számú nézőhöz juttatjuk el az előadásaink üzeneteit.
– Egy intézmény szellemiségét alapvetően a vezető személye határozza meg. Ön régebben színházigazgató volt, most a Nagycirkuszt vezeti. Tudja hasznosítani a színházi tapasztalatait?
– Minden alkotóművész beépíti élettapasztalatait a művészeti tevékenységébe. Természetes, hogy amit akár államtitkárként, akár színházigazgatóként, rendezőként begyűjtöttem, beépítem a rendezésekbe, amiket most itt a cirkuszban megvalósítunk.
A békéscsabai színházi rendezéseim is sok cirkuszi elemet tartalmaztak, hiszen én eredetileg is a cirkusz világából jöttem. 16 éves koromban álltam először bűvészként a manézsban, végighakniztam Nyugat-Európát az első diplomámat is a cirkuszi területen szereztem Németországban. Így tulajdonképpen visszatértem a cirkusz világába.
Fekete Péter a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója
– Említette a kulturális államtitkárságát, abban az időben sokat tudott tenni a cirkuszért?
– Ritka, hogy valaki cirkuszigazgatóból lesz államtitkár. Beosztásomban fontos felelősségemnek tartottam, hogy ne kivételezzek a cirkusszal, egyenrangú szinten legyen a többi kulturális ágazattal, azok fejlesztésében is ugyanolyan hatékonyan dolgozzak. Mindemellett államtitkárságom négy éve alatt sokat tudtam lépni a cirkuszművészet társadalmi elfogadottságának tekintetében, s ennek napjainkban szemmel látható eredményei vannak, irigyelnek is minket az európai országok.
– Visszatért a cirkuszigazgatói székbe, mit tart a legfontosabb feladatának?
– Európa vezető intézményeként irányt kell mutatnunk, iránytűnek lenni pedig csak új dolgok felmutatásával lehetséges, ezért állandó útkeresésben vagyunk. Nagyra értékeljük és tiszteljük azokat a klasszikus előadásokat, ahol a különböző műsorszámok különös összefüggés nélkül – egy konferanszié összekötő szövegével – követik egymást, mi azonban
az előadásainkban üzeneteket közvetítünk, a néző szemén kívül a szívét is célba vesszük.
Kiválasztunk egy vezető szálat, egy tematikát, ami köré épülnek a produkcióink. Általában az embertársainkat aktívan érdeklő témakörökhöz nyúlunk – nézzük csak a legutóbbi példákat: képzőművészet, karácsony, szeretet, család, vagy éppen a háború, illetve a békevágy – s ezt próbáljuk a magunk csodaeszközeivel bemutatni.
De a nemzetközi szakmai világban is képviselnem kell a cirkuszunkat, pár nap múlva Monte Carlóba megyek, ahol a világ cirkuszi elitje gyűlik össze. Egy konferencián, szakmai előadáson fogom bemutatni az eredményeinket, a kísérleteinket és újításainkat, melyet Magyarországon végzünk, a fő témám a cirkuszművészet társadalmi pozicionálása lesz. Azokról a társadalmi üzenetekről beszélünk, melyekről hosszú évtizedekig senki nem gondolta, hogy a cirkusz képes célba juttatni.
Egyensúly, bajtársiasság, esélyegyenlőség, egymásra figyelés. A soha fel nem adás elve. Ha hibáztál, kezd újra, ha leesik, vedd fel, ha elesel kelj fel! Ha egyedül nem megy, keress társakat és meglásd, megvalósul az emberi erő teremtette csoda! Csupa-csupa olyan üzenet, melyet a cirkuszművészet tud közvetíteni. Egyszerű, de létfontosságú üzenetek, társadalmi kérdések, melyek nap mint nap foglalkoztatnak bennünket.
Ma már számunkra bizonyos, hogy a cirkusz kiválóan bír felmutatni megannyi pozitív és erős üzenetet: a válaszok ott vannak a manézsban, a levegőben. A cirkuszművészet a csodák világa, s e gondolatokat varázslatos, esztétikus, lebegő formában tudja a lelkünkbe csempészni. Hiszem, hogy ez a cirkusz megújulásának egyik lehetséges útja, a MI utunk, s erre lesznek kíváncsiak majd Monte Carlóban is.
– A Fővárosi Nagycirkuszt Európa vezető intézményei közé sorolta, vannak a cirkuszban is nagyhatalmak?
– Büszkén mondhatom, hogy Magyarország ezen a téren európai nagyhatalom. Fizikálisan is egyedülállóak vagyunk, hiszen a szomszédos országokban nincs állandó kőcirkusz. A legközelebbi cirkuszépület a müncheni Krone cirkusz, de ott is az év felében koncerteket tartanak, és általános kultúrházként működik. Kimondható, hogy Európában vezető intézmény vagyunk, de világviszonylatban is cirkuszművészet tekintetében benne vagyunk az első ötben. Ezt ízlelgessük, hiszen más művészeti területen közel sem vagyunk nemzetközi összehasonlításban ilyen előkelő helyen. Ez részben annak köszönhető, hogy nonverbális közlési módról van szó, meg annak is, hogy a nagy elődök lerakták mindennek az alapjait. Emellett, az elmúlt nyolc évben olyan megújulási folyamatokon mentünk keresztül, amire odafigyelt a világ. Jelentős sikereket érnek el a kortárs cirkuszi kollégáink, és a Fővárosi Nagycirkusz klasszikus cirkuszi szakmai munkáját megújító tevékenységek miatt – audio narráció, tudományos munka, állatvédelem, cirkuszpedagógia – jönnek tanulni tőlünk a nagyvilágból.
Megalkottuk a cirkuszpedagógiai programot, ahol általános iskolai tananyagok tucatjaihoz nyújtunk segédanyagot a cirkusz segítségével. Például, egy hatodikos gyermek megtekint egy kötéltánc mutatványt és rögtön elmagyarázzuk, hogy miként működik a hallójáratban lévő egyensúlyérzék. Így tulajdonképpen egy szemléltetett biológiaórát kap, aminek tananyagát bizonyára egy életre megjegyzi. Súrlódás, centrifugális erő, felelős állattartás, kombinatorika, mind-mind a témaköreink között szerepelnek.
– Ha már a gyermekeknél tartunk: hogyan oldják meg az utánpótlás nevelést?
– Három módon lehet valakiből artista: a legkézenfekvőbb, hogy beleszületik egy artista családba, egész életében látja, ahogyan gyakorolnak a szülők, megnéznek minden előadást, „megfertőződnek” a cirkusz varázsától. Nem állunk rosszul, hiszen több mint húsz, több generációs artista család él és működtet cirkuszt Magyarországon.
A másik út, hogy valaki jelentkezik és felvételt nyer a Baross Imre Artistaképző Akadémiába, és azt elvégezve válik artistaművésszé. Artistaképzésben is Európa vezető intézménye vagyunk, sajnos még az elvárható infrastrukturális háttér hiányzik, de bízunk benne, a válság elmúltával felépülhet az új iskolánk.
A harmadik az élsportból való átlépés, amikor a sportban szerzett tapasztalatokat, előtanulmányokat – az aktív sportpályafutásuk lezárása után – egy itteni szakember segítségével egy cirkuszi produkcióvá gyúrjuk össze.
– Egy színházhoz hasonlóan Önöknél is léteznek állandó fellépők?
– A cirkuszunk társulatában a zenekar, a balettkar állandó, de nincsenek artisták, minden egyes műsorhoz külön szerződtetünk fellépőket. Az artista mesterség egy utazó mesterség. Míg egy színész élete abból áll, hogy megtanul egy szerepet, eljön a bemutató, de közben már tanulja a következőt, aminek szintén lesz bemutatója, s ez így megy folyamatosan, addig az artista hosszú éveken át tanulja, fejleszti a számát, bemutatja a közönségnek, majd elindul a világba, hogy ugyanannak a számnak új és új közönséget keressen. Különböző helyeken lép fel, így nekünk is meg kell találni azokat a ragyogó produkciókat, amit nálunk még nem láthatott a közönség.
– Kétszer is sikeresen pályázott a mostani posztjára, sikerült mindent megvalósítani, amit eltervezett?
– Mindkét pályázatom tartalmi elemeit többszörösen túlteljesítettük, bár jöttek – covid járvány, orosz-ukrán háború, energiaválság – rendkívüli helyzetek. Ám én ezeket nem nehézségekként, hanem lehetőségekként élem meg. Egyetlen tervünket, az új, modern kőcirkusz épületét még nem sikerült megépíteni, de – mivel erre kormányhatározat született – a válság elmúltával remélhetőleg ennek sem lesz majd akadálya.
Tölgyesi Tibor
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
