Elfogadta az Európai Parlament azt a jogszabályt, amely több nőt ültetne a cégek vezető testületeibe. Az irányelv szerint 2026 júliusáig a tőzsdén jegyzett uniós nagyvállalatoknak több női vezetőt kell prezentálniuk, a kvótát nem teljesítő vállalatok pedig szankciókra számíthatnak – adta hírül a 444.
Az irányelv szerint a nem ügyvezető igazgatói vezetői pozíciók esetében 40 százalékát, az összes vezetői poszt legalább 33 százalékát nőknek kell betölteniük egy cégen belül.
Ami nyilván azzal jár, hogy ha egy cégnél “túl sok” a férfi vezető, akkor szépen el kell kezdeni őket kirugdosni, hogy helyüket átvehesse egy nő. A hírt a hazai liberálisok is kitűnő lelkesedéssel fogadták, mert embereket kirúgni nemük miatt örvendetes, amennyiben az áldozat fehér férfi.
Az EU-s javaslat álságosan még azt is hozzáteszi, “a kinevezéseknek továbbra is elsősorban a teljesítményen kell alapulnia, amit azzal próbálnak garantálni, hogy a kiválasztási eljárás átláthatóságát is kötelezővé teszik”. Nem világos viszont, hogyan lehetséges az “elsősorban teljesítményen alapuló kiválasztás”, ha a legfontosabb szempont a jelentkező neme.
A nemi kvóta lejelentése
Ezen felül az Európai Unió kötelezi a vállalatokat,
számoljanak be a nemzeti hatóságoknak a vezetőtestületeik nemi összetételéről, amennyiben pedig nem sikerül teljesíteniük a feltételeket, nyilatkozniuk kell arról, hogyan kívánják orvosolni a helyzetet.
Ezeket az információkat a weboldalukon is közzé kell tenniük.
A 250 főnél kevesebb munkavállalót foglalkoztató kis- és középvállalkozások egyelőre mentesülnek a diktátum alól.
Nyugaton is így kezdődött
A nyugati országokban is a női kvótával kezdődött minden, majd jött a mindenféle “kisebbségi” kvóta, az “LGBT-emberektől” a színesekig. Mindenkinek van már kvótája, csak a fehér férfit lehet büntetlenül kirúgni.
A Twitter– és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!