Éppen a napokban írtunk arról, hogy a Jobbik elnöke, Gyöngyösi Márton a nyár folyamán megszavazta Brüsszelben a migránskvótát, ehhez képest arról beszéltek már akkor is, hogy Magyarországra nem kellenek migránsmunkások. Hogy a Jobbik esetében semmilyen kijelentés mögött nincs semmiféle elvi meggyőződés, csupán szélkakas módjára próbálnak fordulni arrafelé, ahonnan a hasznot várják, az vitán felül áll a választópolgárok előtt is. Nem is jutna be a Jobbik önállóan a Parlamentbe. Erre a hétre azonban sikerült időzíteniük egy újabb bohózatba illő alakítást.
A Jobbik elnöke Izrael mellett állt ki teljes mellszélességgel, mint írja,
ezekben az órákban egyértelmű, hogy Izrael, az izraeli emberek, és a Hámász terrorista akciójának áldozatai mellett kell állnunk.
Nemrégiben vett részt egy zsidó széderesten is, ahol fején kipát hordott, de pár évvel ezelőtt még a palesztin kendőt preferálta. Egy tüntetésen például ezt mondta:
“Azt kell mondanunk, elég volt abból, hogy az őshonos palesztin népet a saját hazájából szorítja ki az izraeli agresszor és az izraeli terrorállam. Mészárolja a civileket, nőket, gyermekeket, hatodik éve immáron harmadik alkalommal kerül sor arra, hogy Gázában a nemzetközi joggal teljesen ellentétes fegyverarzenállal a világon legjobban kiképzett hadseregével törli el a palesztin őshonos népeket a saját földjéről.”
A teljes beszéd alább megtekinthető:
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!