Miközben francia vizet ad el külföldre.
A magyarországi rezsihez – gázhoz és áramhoz – hasonlóan az árak fokozatosan emelkednek.
Míg Magyarországon a fúrt kutak regisztrációját akarják kikényszeríteni (ami, mint mondják, elvileg ingyenes…), addig Európában máshol még ennél is aggasztóbb tendenciák körvonalazódnak.
Nem tudom elégszer elmondani: 2020 tavasza óta nagy történelmi gyorsulás figyelhető meg. Számunkra, európaiak számára ez azt jelenti, hogy a gazdasági hanyatlás felgyorsult szakaszába és az egyre szélesebb körű korlátozások példátlan sorozatába csöppenünk.
Ezt nevezik egyesek „Nagy Újraindításnak”, ezt nevezem én rendszeresen visszafejlődésnek vagy néha Euro-Gulágnak.
Elvileg mindannyiunknak emlékeznünk kell a Covid-korlátozásokra, amelyek 2020 és 2022 között fémjelezték az életünket (és amelyek közül néhány még mindig érvényben van). Többször utaltam a személygépkocsi-használatra vagy a hulladékgyűjtésre vonatkozó (jelenlegi és jövőbeli) korlátozásokra. Vannak a lakhatásra vonatkozó korlátozások is (ezekről hamarosan beszámolok majd).
De vannak más, ” indirektebb” korlátozások is, amelyek a díjszabások robbanásszerű emelésével kapcsolatosak: ezt tapasztaljuk jelenleg a gáz- és a villamos energia esetében, többek között Magyarországon is.
És ez hamarosan bekövetkezhet a vízzel kapcsolatban is, amely minden bizonnyal a legalapvetőbb erőforrás az emberi élet minden formája számára, még a vad és civilizálatlan élet esetében is (ne feledjük, hogy a középkorban egy város vagy egy vár ostroma több hétig is eltarthatott, még akkor is, ha az élelmiszerellátás nehézségekbe ütközött; ezzel szemben a vízellátással kapcsolatos problémák esetén az ostrom már néhány nap után tarthatatlanná válhatott).
Az utóbbi hónapokban az őszi és téli csapadékszegény időjárás megnehezítette a felszín alatti vizek újratöltődését. A környezetvédelmi és éghajlati kérdésekkel kapcsolatos (médiabarát) hisztéria közepette Emmanuel Macron francia elnök 2023. március végén meghirdetett egy „vízügyi tervet”.
A különböző bejelentések között a fő hír az, hogy a fogyasztók (beleértve a magánszemélyeket is) számára emelkedik a víz ára:
az első néhány köbméter vízért „szerény, önköltséghez közeli árat” kell fizetni, és „ezt követően, egy bizonyos szint felett a köbméterenkénti ár magasabb lesz”.
Ha igaz, hogy problémák vannak a vízkészletekkel, akkor meg kell kérdőjeleznünk vezetőink őszinteségét az általuk hozott intézkedésekkel kapcsolatban (ugyanúgy, mint azokét, akik magánrepülőgépen repülnek az éghajlat-politikai konferenciákra, majd elmagyarázzák, hogy normális dolog megtiltani, hogy autóval utazzunk).
Franciaországban például az állam néhány éve nagy vízgyűjtő medencéket épít, ami nagyon heves tüntetésekhez vezetett, mivel sok gazda tiltakozik az ellen, hogy ezeket a víztartalékokat csak egy szűk körnek szánják.
A nagy medencékkel kapcsolatban Macron kijelentette: „Nem a víz privatizálásáról van szó. Vagy arról, hogy egyesek monopolizálhassák”. Mivel Macron gyakran pusztán csak beszél és hazudik, ezért ha azt mondja, hogy nem a víz privatizálásáról van szó, akkor valószínűleg pont az ellenkezője az igaz.
Ugyanakkor a francia sajtó (pontosabban a Marianne című oknyomozó újság) felfedte, hogy a francia kormány nagy titokban azt tervezi, hogy nagyon nagy mennyiségű édesvizet exportál az Öböl-menti országokba olajért cserébe (ez a víz jelenleg egy sós tóba folyik; ha azonban jelentős mennyiségben külföldre exportálnák, akkor ez a víz már nem Franciaországban párologna el, úgy hogy közben folyton a szárazság veszélyéről beszélnek…).
Bár igaz, hogy az olyan energiaforrások, mint az olaj, szintén elengedhetetlenek a modern iparosodott gazdaságok működéséhez, mulatságos látni, hogy Franciaország (más nyugati országokhoz hasonlóan) lemond az orosz energiaforrásokról azért, hogy a vizet olajra cserélje.
Röviden, mindezek a látszólag logikátlan döntések újra tökéletesen logikussá válhatnak, ha a következő hipotézis szemszögéből vizsgáljuk őket: a globalizáció több évtizede lehetővé teszi a gazdaság globalizált szereplői (multinacionális vállalatok, oligarchák) számára, hogy nagyrészt elkerüljék az adózást (amit a gazdaság helyhez kötött szereplői – munkavállalók, családok, kisvállalkozások – nem tudnak megtenni), ami azt jelenti, hogy már nincs elég pénz az államkasszában az alapvető közszolgáltatások (egészségügy, oktatás, közigazgatás, igazságszolgáltatás, útkarbantartás stb.) megfelelő működtetésére.
A nyugati államok egyre nagyobb mértékű eladósodása további pénzügyi forrásokat igényel, amelyeket szisztematikusan a közép- és munkásosztálytól, valamint a kisvállalkozásoktól vesznek el. Még, ha ez nem is elegendő a helyzet ellensúlyozásához, az államok eladósodását továbbra is fenntartja.
Továbbá, ahhoz, hogy a nyugati népesség elfogadja életszínvonalának összeomlását, jobb, ha elmagyarázzák neki, hogy ez az irányíthatatlan jelenségek (világjárvány, ukrajnai háború, ökológiai problémák stb.) szerencsétlen következménye. Ha szükséges, ezek a politikák a szabadságjogok korlátozásának igazolására is szolgálnak.
Ez a Nagy Újraindítás (Great Reset). És minden politika, amely korlátozások, ellenőrzések bevezetéséből áll, a Nagy Újraindítás megvalósításán dolgozik, amelynek célja a nyugati világ közép- és munkásosztályának felszámolása. Ez a mindennapokban nem csak azt jelenti, hogy ritkábban használjuk az autónkat, vagy csökkentjük az áramfogyasztásunkat, hanem például az oktatási rendszer felszámolását, a csecsemőhalandóság növekedését is.
És mindazok, akik az ehhez használt érveket igazolják (például azok, akik a környezetvédelmi politika címén indokolják a korlátozásokat, de hallgatnak a programozott elavulás gigantikus problémájáról), cinkosai (hasznos idióták, vagy nem) a Nagy Újraindításnak.
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
