MIÉP-es emléktalálkozóra gyűltek össze a régi harcostársak a Mi Hazánk Mozgalom Bartók Béla úti irodájában, illetve – mivel onnan sokan kiszorultak – előtte is. A rendezvény iránti kiemelt érdeklődés egyértelmű jele annak, hogy a nemzeti radikalizmus eszméje iránti igény nem halt ki a magyar társadalomból.
A január 6-án – Vízkereszt napján – délután háromra meghirdetett eseményre érdemes volt idejekorán érkezni, hiszen a kezdés előtt jó félórával már alig volt üres hely a széksorok között. Háromra aztán valóban minden hely elkelt – még az állóhelyek is – nem véletlen, hogy a rendezők a bejárat elé egy sátrat helyeztek ki, hogy a későknek se kelljen az a szemerkélő esőben ázniuk.
Az eseményt az ötletgazda és főszervező – a Mi Hazánk alelnöke – Novák Előd nyitotta meg, ismertetve, hogy ennek az összejövetelnek elsődleges célja a rendszerváltás utáni első valóban radikális pártra – Magyar Igazság és Élet Pártja, vagy gyakrabban használt rövidítéssel MIÉP – és annak ma már ikonikussá vált vezetőjére – Csurka Istvánra – való megemlékezés. Azért hívta meg a párt egykori vezető funkcionáriusait – de persze minden tagját szívesen látja – hogy egyrészt újra találkozhassanak személyesen is azok, akik talán már évtizedek óta nem látták egymást, másrészt, hogy közösen idézzék fel a múltat, emlékezzenek a régi szép napokra.
Ma már szinte történelmi távlatba visszatekintve tudható, hogy a MIÉP volt a későbbi radikális pártoknak – a nagy vargabetűket leíró, s ma már a baloldali összefogásba betagozódott Jobbiknak és a gyorsan parlamenti párttá vált, manapság a nemzeti radikalizmust hitelesen képviselő Mi Hazánknak – nem csak a szellemi előfutára, de a vezetőségük, tagságuk tekintetében is egyfajta felkészítő iskolája.
Nem véletlen, hogy a fő helyen, az elnöki asztalnál ott ült Horváth Lajos egykori MIÉP-társelnök, dr. Kovács Dávid a Jobbik alapító elnöke, és Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke. Novák Előd külön köszöntött még jó néhány, egykor a MIÉP-ben meghatározó szerepet betöltő vendéget, többek között Árendás Mónikát – egykori I. kerületi önkormányzati képviselő -, dr. Bognár Lászlót – alelnök, parlamenti képviselő, – Dancsecs Györgyöt – a fővárosi közgyűlés képviselője – Dörner Györgyöt – az Újszínház igazgatója -, dr. Fenyvessy Zoltánt – egy időben a MIÉP elnöke. Ezután egyperces felállással emlékeztek meg a résztvevők az azóta elhunyt egykori MIÉP-es vezetőkre, jelentős személyiségekre, Csurka Istvánra, Gidai Erzsébetre, Rozgonyi Ernőre, Bogdán Emilre, Erkel Tiborra, Kapronczi Mihályra, Dénes Jánosra, Réthy Miklósra, Nagy Tiborra, Grespik Lászlóra, Zsinka Lászlóra, Marsi Péter Pálra, Hermann Sándorra, Csurka Lászlóra, Szentmihályi Szabó Péterre, Szőcs Zoltánra.
Ezt követően rövid beszédet mondtak az elnöki asztalnál ülők, ami után többen az egykori MIÉP-es vezetők közül is felszólaltak. A beszédekben sokan méltatták Csurka István váteszi meglátásait, az akkori idők nehézségeit, a sikereket és az esetlegesen előfordult tévedéseket, rossz helyzetmegítéléseket is. Hallgatólagosan mindenki igyekezett távol tartani magát az aktuálpolitikai kérdésektől, de azért néhány hozzászólásban előkerültek a Covid-járvány illetve a gázai agresszió aktuális kérdései is. A felszólalások szinte végeláthatatlanul követték egymást, Novák Előd tréfásan közbe is vetette, hogy ez a közönség a Hősök terei, maratoni hosszúságú rendezvényeken edződött, ezért bírja az ilyen fajta kihívásokat. Szükség is volt az állóképességre, hiszen majd öt óra elteltével jelezte Novák Előd, hogy most már mindenképpen szünet következik. Ekkortól az eddig ültetett részvétel, egy igazi sétálós, egymást ölelgetős, köszöngetős kötetlen formába váltott, amikor mindenki megtalálhatta azt, akit régen látott, akivel régen beszélgetett. Azt is mondhatjuk, most jött el az ideje a felszabadult érettségi találkozós hangulatnak.
Ebben a nyüzsgő, hangos kacagásoktól kísért, egymás szavába vágó – szinte karneváli – hangulatban mi is találtunk néhány olyan résztvevőt, akivel elbeszélgetve képet kaphattunk, mit is jelentett nekik ez az esemény, miért vettek részt rajta, miképpen emlékeznek vissza a régi időkre:
Budaházy György – akit valószínűleg senkinek nem kell bemutatni az olvasóink közül.
– Annak idején MDF tagként – éppen Csurka István elveit megismerve – léptem be a rendszerváltás utáni politikai életbe. Ennek a pártnak a szakadása után – némileg csalódva – a MIÉP-be már nem léptem át, de később sokakat megismertem, akik itt politizáltak. Nem véletlen, hogy ezen a rendezvényen is nagyon sok ismerőssel, baráttal találkozhattam, örülök ennek a rendezvénynek.
G. Németh Éva – újságíró, egykor a Magyar Fórum újságírója, a Pannon Rádió népszerű Rockszerda műsorának szerkesztője.
– Bár hosszú évek teltek el azóta, mindmáig megmaradt a politika iránti kíváncsiságom mint nemzeti radikális újságírónak. Erre a rendezvényre a régi ismerősökkel, kollégákkal való találkozás lehetősége vonzott, illetve jó nosztalgiázva visszagondolni arra a MIÉP-es „nyájmeleg” időszakra, amikor mindenki büszkén vállalta a nemzet ügyének fontosságát. Ma már a politika mellett érdeklődésem a hit, a vallás felé is fordult, lehet, hogy életem következő évtizedeit már inkább ennek fogom szentelni.
Nagyon sajnálom, hogy a közelmúltban elhunyt Marsi Péter Pállal –akit nagyra tartottam emberileg, szakmailag – már nem tudtam találkozni, de örülök, hogy – többek között – Dancsecs Györggyel, dr. Bánovics Tiborral lehetőségem van beszélgetni.
Dancsecs György – 1996-tól MIÉP tag, fővárosi önkormányzati képviselő, manapság a BKK-nál van „vezető” beosztásban: nagy kék buszokat vezet.
– A MIÉP legnagyobb sikerének azt tartom, hogy a nemzeti radikális eszme – elsősorban Csurka Istvánnak köszönhetően – akkor szökkent igazán szárba. Ezt a vonalat próbáltuk mindvégig erősíteni – párton belül és kívül.
Annak idején nem rendelkeztünk tapasztalatokkal, ma már bizonyára sok dolgot másképpen csinálnánk. Csurka volt az egyetlen, aki sikerre vitte a MIÉP-et, abban azonban nagyot hibázott, hogy akit kiszemelt utódjának, az nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Bár már politikai tisztségeket nem vállalok, az eseményeket figyelemmel kísérem, s én is úgy gondolom – egyetértve Toroczkai Lászlóval – hogy nem szabad senki mellett teljesen elköteleződni, az ország korlátolt lehetőségeit figyelembe véve, nagyon óvatosan kellene politizálni. Fontosnak tartom az igazság melletti feltétlen kiállást is, véleményem szerint létezik objektív igazság, s nekünk azt kell képviselnünk. A jövőt illetően pedig lehetnék akár optimista is, ha nem lennék ennyire pesszimista.
Dr. Bognár László – MIÉP alapító tag, alelnök, országgyűlési képviselő, egykor Göd polgármestere
– Ha mindent újra lehetne kezdeni, akkor sem csinálnék semmit másképpen. A kitűzött céloknak sajnos, csak a töredékét sikerült elérni, de például mi vetettük fel elsők között a Trianonra való megemlékezést, amit élesen támadott a másik oldal – akkor emiatt még fasiszták is voltunk –, ma pedig már a diktátumnak állami emléknapja van. Voltak tehát sikereink, a Fidesz sok mindent átvett tőlünk, így tartotta meg a hatalmát.
Abbahagytam az aktív politizálást, hiszen 75 éves vagyok, de Toroczkai Laci hívására elvállaltam a Mi Hazánk nyugdíjas tagozatának a vezetését. Az is felmerült, hogy az önkormányzati választáson is indítanak, ezzel a felkéréssel egyelőre még csak barátkozom.
Nem számítottam most ekkora részvételre, jól esett találkozni régi barátokkal, látható, hogy mindig van választói igény – legalább 10-15% – egy radikális nemzeti irányzat képviseletére.
Novák Előd a rendezvény szervezője – nyilván kicsit megkönnyebbülve annak tudatában, hogy milyen jól sikerült ez az est – az alábbi gondolatait osztotta meg velünk:
– Éppen tíz éve szerveztem először MIÉP emléktalálkozót, a mai volt a második alkalom, de elképzelhető, hogy utoljára, mert most már elsősorban a jövőbe kell néznünk.
Abszolút kellemes meglepetés volt a megjelentek nagy száma. Az iroda befogadóképessége közel kétszáz fő, ez teljesen megtelt, ezért – hogy a vendégeink ne ázzanak az esőben – az iroda elé egy nagy sátrat is felállítottunk, s az is megtelt. Bár a MIÉP politikai értelemben kb. már húsz éve megszűnt, mégis sok fiatal is itt volt a rendezvényünkön. Ez az elképesztő érdeklődés egyértelműen megmutatta, hogy van igény arra a nemzeti radikalizmusra, amit kezdetben a MIÉP, egy ideig a Jobbik, napjainkban pedig a Mi Hazánk képvisel politikai szinten. Ahogy az elvek, az azokat képviselő emberek – eltekintve a szomorú kivételektől – sem változnak, hiszen például dr. Bognár László egykor a MIÉP parlamenti képviselője volt, ma pedig a Mi Hazánk nyugdíjas tagozatának a vezetője.
Az összejövetelünk elsősorban egy baráti találkozónak tekinthető, igyekeztünk kerülni a múlt fájó dolgait, a megosztó széthúzásokat, mi a szép emlékeket, az akkori – s ma is fontos – értékeket igyekeztünk menteni, felidézni. Az aktuálpolitikát lehetőleg kerültük – azért az est folyamán ez nem mindig sikerült – hiszen sok jelenlévő már nem követi aktívan az eseményeket.
Toroczkai László kettős érintettséggel bírt, egyrészt mint a Mi Hazánk – a MIÉP szellemiségét továbbvivő párt – elnöke, másrészt, mint egykori MIÉP-tag, a párt színeiben induló választási jelölt, s nem utolsó sorban, mint szárnybontogató politikusként Csurka Istvánhoz igen közel álló valamikori tanítvány volt jelen.
– Nagyon boldog voltam, mikor Novák Elődtől megtudtam, hogy lesz egy ilyen rendezvény, ahol egykori régi MIÉP-eseknek szervez találkozót, s örömmel jöttem el ide én is. Néha talán – legalábbis Előd szerint – napjainkban is túl sokat beszélek a MIÉP-es múltamról, de ennek az lehet az oka, hogy én itt kezdtem el igazán politizálni. Nagyon sokat kaptam – mind szellemi, mind politikai jótanácsokat – Csurka Istvántól, ő indított el engem ezen az úton, de most pártvezetőként is, még az ő akkori hibáiból is igyekszem tanulni.
Negyvenhat évesen kicsit visszatekintve a múltra, óriási élmény volt olyan egykori harcostársakkal találkozni, akikkel akár 20-30 éve nem láttuk egymást. Ez az est visszaidézte a régi MIÉP-es gyűlések hangulatát, hiszen még parázs vitánk is volt néhány megosztó témában, akár az oltások, akár a palesztinok melletti kiállás tekintetében. De remélem – csakúgy, mint egykoron – mindenki úgy megy haza, hogy mindent meg tudtunk beszélni, hiszen alapvető, fundamentális kérdésekben egyetértettünk mindannyian.
Néhány nevet kiemelve az ismertebb vendégek közül – itt volt például Dörner György, az Újszínház igazgatója, Hegedűs Lóránt református lelkész, Bognár Laci egykori alelnök és parlamenti képviselő – vannak, akikkel nem biztos, hogy minden politikai kérdésben ugyanúgy gondolkodunk, de egy olyan közösség vagyunk, ahol bátran elmondhatja mindenki a saját véleményét, a legfontosabb, hogy a hazánkért élünk, halunk.
A MIÉP és a Mi Hazánk között érezhető a kontinuitás, hiszen mi is a „harmadik út” vagyunk, bár azt is hozzá kell tennem, ma mi már 2024-ben nem tudjuk teljesen ugyanazt a politikát folytatni, amit az elődeink folytattak a kilencvenes években. Egyszerűen azért, mert a világ változik. Mi maradtunk a régiek, de világ változik – ahogy szoktam mondani. Annak idején nem volt Covid, a cigányság létszáma sem volt akkora, mint most, de például úgy néz ki, hogy ma Csurka Istvánnak is újra kellene értékelnie a helyzetet, és lehet, hogy ezt mondaná: az eddigi zsidó lobbi világbeli vezető szerepét átveszi az LMBTQ-lobbi, ami a legerősebb lobbivá kezd előlépni a nyugati világban. Persze van a két lobbi között átfedés is.
Azt viszont látom, hogy Orbán Viktor külpolitikai kérdésekben még mindig harminc évvel ezelőtti hozzáállást képvisel. Sajnos nem érzékeli, hogy a világ változik, megszűnik az egypólusú amerikai hegemónia, jön föl Kína, bebizonyosodott, hogy Oroszországot sem lehet egyszerűen eltiporni, úgyhogy nekünk is egyfajta egyensúlyi politikával alkalmazkodni kellene ehhez a most zajló változáshoz, mert ez a magyar érdek.
Visszatérve a MIÉP-re és Csurka Istvánra, én ott voltam az elnök úr temetésén, ezáltal is leróva tiszteletemet. Nyilván neki is voltak olyan lépései, amikkel már akkor sem értettem egyet – ennek ellenére a pártjából nem léptem ki, s nem is zártak ki – így megvolt az oka, hogy én 2001-ben alapítottam egy civil szervezetet, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat, amely a Kárpát-medencére fókuszált. A múltamból semmit nem kell viszont megtagadnom, sőt a jelenlegi pártomat, és azt is, amit képviselek a múlt egyenes folytatásának tartom.
A MIÉP és Csurka István neve összeforrt, mert a magyarságnak – ez bizonyára benne van a népi karakterünkben – a történelem folyamán mindig kellettek erőskezű vezetők, akik egyfajta egyértelmű és biztonságos utat ki tudtak jelölni, s ez megjelenik a mai politikában is. Ezt használta ki Horthy Miklós, Kádár János, jelenleg pedig erre építkezik Orbán Viktor. Ha megnézzük, Magyarországon csak olyan pártok tudtak, és tudnak a mai napig sikeresek lenni, amelyeknek volt, illetve van egy egyértelmű, karizmatikus vezetője. Csurka István ilyen vezető volt, és a szellemisége a mai napig meghatározza a magyar politikát.
Tölgyesi Tibor
fotó: Bogoly Zoltán
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
