Ukrajnában a kormány rendeletet készít, amely kötelezővé teszi a koronavírus elleni oltást bizonyos emberek számára.
Ezt Volodimir Zelenszkij elnök jelentette be az Ukrajna 30 fórumon február 8-án, hétfőn – adta hírül a Korrespondent.net hírportál nyomán a Kárpátinfo.net.
Ennek értelmében az állami alkalmazottak és a köztisztviselők számára kötelezővé tehetik a Covid-oltást.
„Úgy gondolom, hogy azoknak az embereknek, akik az állam érdekében dolgoznak, pénzt kapnak az államtól és állandó kapcsolataik vannak, nincs joguk elutasítani az oltást. Kivéve azokat, akik allergiásak és egyszerűen nem kaphatnak oltást” – mondta Zelenszkij.
Elmondása szerint feltétlenül be kell oltani azokat,akik iskolákban, egyetemeken és kórházakban dolgoznak.
„Úgy gondolom, hogy a Miniszteri Kabinetnek ki kell dolgoznia egy ilyen programot” – tette hozzá az államfő.
Megjegyzendő, hogy a fórumon felszólalva Zelenszkij elmondta, hogy készen áll saját példájával bizonyítani az oltások biztonságosságát,
és az elsők között oltatja majd be magát
Az oltások várhatóan a jövő héten kezdődnek.
(Fotó: AFP)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!