A szépirodalmi eszközök gyakran segítenek megérteni a társadalmat átható, hétköznapi félelmeket és kihívásokat, amelyeket egy egyszerű híradás nem érinthet meg ennyire személyesen. A böjt nem csupán az étel nélkülözése, hanem a lélek csendes megtisztulása – amikor az üresség helyet ad annak, ami igazán fontos. Hogyan találhatunk rá önmagunkra éppen akkor, amikor úgy érezzük, hogy minden egyes vágyunk egy próbatétel? Az alábbi novella végigvezet ezen Csaba küzdelmén keresztül.
A templom harangja halkan kongott a hajnali szürkületben. Mély zengése beleolvadt a csendbe, ahogy Csaba a padon ült, kezeit összekulcsolva. Egyre inkább úgy érezte, hogy a hétköznapok zajában elveszíti Istent, és szüksége van az elvonulásra, hogy újra meghallja az Ő szavát. Már régen meghozta a döntést: követni akarja Krisztus példáját. Negyven napig böjtölni fog, visszahúzódva a világtól, hogy teljes szívével az Úr felé forduljon. Nem csupán az ételtől vonja meg magát, hanem minden földi hívságtól, ami elterelheti a figyelmét a Teremtőről.
Az első napok könnyen teltek. Vizet ivott, imádkozott, és amikor a gyomra korogni kezdett, a zsoltárokat mormolta magában. A világ némának tűnt, mintha a Mindenható tenyerén nyugodna. Azonban a negyedik napon Erzsike, az idős szomszéd néni frissen sült kenyeret hozott neki. Az illata betöltötte a kis ház előszobáját, a ropogós héj pedig hívogatóan fényes volt. Csaba keze már nyúlt volna érte, de egy sóhajjal becsukta az ajtót. „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik” – suttogva idézte Jézus szavait a Bibliából.
A tizedik nap környékén Csabát a fáradtság és csüggedés gyötörte. Az éjszakák hosszúvá váltak, az imák helyett gondolatai elkalandoztak. Mit ér ez az egész? A Mennyei Atya vajon látja-e őt? Éjjel, amikor különösen gyengének érezte magát, kiment a háza mögé, és felnézett a csillagokra. Mintha a csendben Isten szólt volna hozzá: „Én veled vagyok”.
A huszadik napon egy másik kísértés is próbára tette a férfit: sörözni hívták a munkatársai. Péter régen időről időre eljárt velük, hogy együtt lazítsanak és beszélgessenek egy korsó mellett. „Csak egy estére gyere ki, nem kell innod, csak ülj be közénk!” – biztatták. A gondolat vonzó volt, hiányoztak neki a közös esték és a vicces történetek. De ekkor tudatosult benne: ha elmegy, azzal nemcsak a böjt fizikai részét szegi meg, hanem az elméjét is visszahúzza abba a világba, amiből most ki akart lépni. Egy mély sóhajjal elutasította az ajánlatot, és tudta, hogy bár magányosnak tűnik az útja, Isten mindig vele van.
Huszonhárom nap után a testével együtt az elméje is megfáradt. Egy régi barátja, akivel már évek óta alig beszélt, váratlanul felhívta. Rövid csevegés után előállt egy meghívással: „Mi lenne, ha elmennénk kajálni, mint a régi szép időkben?” A gondolat csábító volt – csak egy tál könnyű leves, csak egy alkalom! De végül mély levegőt vett. „Böjtölök” – mondta ki határozottan. Rövid csend állt be a vonalban. „Ugyan már, Isten nem fog haragudni egy kis csalás miatt” – unszolta tovább a barátja. A kísértés ott lapult minden szóban. Csaba azonban tudta, hogy nemcsak a levesről van szó, hanem arról, hogy ha most enged, akkor mi állítja meg legközelebb? Elmosolyodott, és udvariasan visszautasította a meghívást. A csábítás még ott lüktetett benne, de a lelke már szabad volt. Tudta, Isten mindig vele van.
Ahogy múltak a napok, egyre nehezebbé vált a koplalás. Az ördög a huszonhatodik napon sem pihent, újabb próbatétellel érkezett: a szenvedélyével, a futballal. A kedvenc csapata, a Fradi ismét az örökrangadó-mérkőzés előtt állt az Újpest ellen, és a barátai meghívták, hogy menjen velük az arénába. „Csaba, ezt nem hagyhatod ki! Ez az Újpest! Meg kell verni a lilákat, itt az alkalom!” – ujjongtak. A gondolat izgalommal töltötte el, hiszen mindig is szenvedélyesen drukkolt, és elképzelte magát a tömegben, a stadion lüktető energiájában. De aztán eszébe jutott: a böjt nemcsak a testről szól, hanem a lélekről is. Elhatározta, hogy most lemond mindenről, így fájó szívvel a meccset is kihagyja. Bár a távolból morajlott a „Hajrá Fradi! Hajrá Fradi! Hajrá fiúk, mert fő a győzelem!”, visszatért az imához, mert Isten mindig vele van.
A harmincadik nap után a fájdalom valósággá vált. A teste kiáltott az étel után, az elméje káprázott. Egyik éjszaka álmot látott: egy asztalnál ült, előtte aranyló méz csordogált egy friss kalácsra. Már-már beleharapott, amikor felriadt az álomból. Homlokát hideg verejték borította el, már majdnem megtört. Úgy érezte, nem bírja tovább. Lába remegett, feje zúgott, és szinte öntudatlanul indult meg az éléskamra felé. Már a kilincs felé nyúlt, de mielőtt engedett volna a kísértésnek, megakadt a tekintete egy rejtélyes alak árnyékán a konyhában. Nem szólt egy szót sem, csupán odalépett Csabához, és átölelte. A zavarodott férfi szeme könnybe lábadt, átjárta a béke. Nem tudta, álom volt-e vagy látomás, de mély bizonyosság ébredt benne: nem maradt egyedül. Tudta, hogy képes folytatni, mert Isten mindig vele van.
A negyvenedik nap letelte után a hajnal fényei lágy aranysávokat festettek a templom tornyára. Csaba gyenge volt, de szíve tele békével. Amikor a Nap első sugarai betörtek az ablakán, mélyen legbelül már tudta: sikerült. Közelebb került az Úrhoz, mint valaha. A meghatottság hullámként söpört végig rajta az első falat után, és érezte, hogy szeme sarkában felgyűlik az érzések súlya. Nem az éhség miatt, hanem mert megértette:
az emberi lélek az igazi táplálékát nem a földi kenyérből nyeri, hanem Isten szeretetéből.
Csaba letérdelt és hálát adott. A böjt véget ért, hite erősebb volt, mint valaha.
(Kiemelt kép: William Dyce: A pusztában böjtölő Jézus)
Figyelmeztetés: A hosszú koplalás komoly megterhelést jelent a szervezet számára, ezért csak fokozott óvatossággal, megfelelő felkészüléssel és szükség esetén orvosi konzultációval ajánlott. A visszaállásnak fokozatosan kell történnie, különben súlyos egészségügyi kockázatok merülhetnek fel.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Osztie atya a Magyar Jelennek: A nagyböjtben szembenézhetünk azzal, hogy miért és hogyan élünk
