Nácimimikri, avagy a kényszeres „nácizás” heterotéliás következménye

Riadó! Náciveszély! Égen-földön, éjjel-nappal, mindenhol és mindenkor. A nácik a nyugati liberális-parlamentáris kleptokráciák és a kelet-európai illiberális-autokrata kleptokráciák spájzaiban vannak. Annak ellenére, hogy a Wall Street, a City és a Kreml demokrata-bolsevik szivárványkoalíciója arra esküdött fel Nürnbergben, hogy az írmagjukat is kiirtja, továbbra is köztünk kísértenek, mert „még termékeny az öl”. Gazdag István írása.

Régiek és újak, aggastyánok és ifjoncok, férfiak és nők szüntelenül korszakunk „vívmányaira” fenekednek, progresszív „értékeinket” veszélyeztetik, „szép új világunk” globohomo programjára acsarkodnak. Nem tetszik nekik a fehér világ népességcserés gyarmatosítása az olyan szokásos kísérőjelenségeivel, mint az iszlamizáció, az általános közbizonytalanság, az agresszív bűnözési hullám, a törvényen kívüli faji-vallási no-go zónák, a fehérek menekülése a multikulti gettókból, a szociális parazitizmus stb. Hányingerük van a „büszkén” űzött pederasztiától a gyermekrablásaival és gyermekbántalmazásaival, akárcsak a törvényileg favorizált transzveszticizmustól a közpénzből finanszírozott nemváltoztató műtétjeivel. Undorodnak a vallásilag szentesített állatkínzástól a halal-kóser vágóhidjaival. Ellenzik a feminizmust a kötelező női kvótáival.

Botrányos, hogy ezek a nácik milyen bigottak! 

Csak fokozza a veszélyességüket, hogy előszeretettel álcázzák magukat másnak. Ez egy ősrégi náci trükk, amelyet nálunk is alkalmaztak.

Emlékezzünk csak, hogy miután a „dicsőséges” Vörös Hadsereg „felszabadította” hazánkat, a náci kisnyilasok tömegesen özönlöttek a komcsi pártba, régi komcsi kádernek álcázva magukat. Sőt mi több, magát az ÁVH-t is megszállták! Éppen csak lecserélték a gúnyájukat, ez minden. Simán ment, mint a karikacsapás. Rákosi elvtársék pedig tárt karokkal fogadták és nyomban a kebelükre ölelték őket. „Bár az ÁVH nyíltan hirdette a »fasiszták elleni harcot«, az emberei között valójában sok korábbi nyilas is működött, akiket 1945-ben szerveztek be, részben elfogott személyekből, részben a párt szétesése után onnan átszivárgott tagokból és emberekből.” Ez a minden elemében tényszerű, veretes állítás („személyek, tagok, emberek…”) a hitelesség és megbízhatóság abszolút etalonjának számító Wikipédia vonatkozó szócikkében található forrásmegjelölés nélkül, de nyilvánvalóan Schmidt Mária és sleppje után szabadon, tehát minden további nélkül készsékelnek vehetjük.

A komcsik közmondásos szellemi nyitottságának, humanizmusának és a vérontástól való irtózásának ismeretében egyébként is teljesen életszerű, hogy tegnapi halálos ellenségeiket minden különösebb teketória nélkül maguk közé fogadták, sőt ezüsttálcán kínáltak nekik vezető pozíciókat rezsimjük legexkluzívabb erőszakszerveiben. Értelemszerűen az ÁVH legtöbb prominens körömletépője is átöltözött nyilas volt, mint például – sok más hasonszőrűjük mellett – Bálint István, Bánkuti Antal, Bauer Miklós és b. neje, Bárd Károly, Csapó Andor, Farkas Vladimir, Komlós János, Princz Gyula, Sós Vera vagy Vajda Tibor, a fővezérükről, Péter Gábor alias Eisenberger Benjáminról nem is beszélve (vö. Kubinyi Ferenc: Fekete lexikon).  

Elképesztő, hogy ezek a nácinyilasok milyen rafkósak voltak. Az a tény, hogy a komcsik cinkosságával ilyen játszi könnyedséggel vedlettek át komcsikká, hogy megússzák a komcsi bosszút, börtönt és bakót, példátlan történelmi bravúr a részükről. Ezzel a „logikával” az 56-os antikomcsi felkelők is velük találták magukat szembe: ávósoknak látszó ex-nyilasokkal. Naná!  

(Drága Pongrátz Gergely bátyám, nyugodj békében, ha ezt tudtad volna! Az alapján, amit nekem meséltél, teljesen „másfajta” – mondhatni „más fajú” – ellenséget gyanítottál a Mező Imre-félékben.)

A nyilasokból lett komcsik mintájára a nácik napjainkban antifasisztának álcázzák magukat. Mivel az antifasiszták úgy viselkednek, mint a nácik, ők igazi nácik. Lényegében egymás tükörképei, de csak a módszereik tekintetében, mert a demokratikus diskurzus szerint a nácik rosszak, az antifasiszták viszont jók, elvégre az antifasizmus a nácizmus megállítására jött létre, márpedig a nácizmus megállítása jó, tehát az antifasizmus jó. A jelenlegi antifasiszták azonban rosszak, mert igazi nácik. Ez az antifasizmus nem az igazi antifasizmus, mert az igazi antifasiszták militáns komcsik. A militáns komcsik harcolnak a nácik ellen. Igaz, hogy a mostani antifasiszták is harcolnak a nácik ellen, de csak megtévesztésből, nehogy kiderüljön, hogy valójában nácik. A komcsizmus elvileg rossz, de a militáns komcsi antifasiszták jók, mert harcolnak a nácizmus ellen. 

A komcsizmus fasizmus, a fasizmus komcsizmus, a nácizmus fasiszta komcsizmus.  

Így most már remélhetőleg minden világos. 

Nyugati liberális-demokrata szemszögből nézve 1933 és 1945 között a nácik nácik, 1948 óta a komcsik nácik, 2001. szeptember 9. óta az iszlamisták nácik. Putyin és az oroszok szerint Zelenszkij és az ukránok nácik, Zelenszkij és az ukránok szerint Putyin és az oroszok nácik. Netanjahu és az izraeliek/zsidók szerint a Hamász és a palesztinok nácik, a Hamász és a palesztinok szerint Netanjahu és az izraeliek nácik.  

A színes bőrűek szemében minden fehér (potenciális) náci. 

Az oroszok és az ukránok, az izraeliek és a palesztinok élethalál harcot vívnak az egymásban azonosított náciveszély fizikai felszámolására, és a nyugati demokráciák sem veszik félvállról a nácik jelentette fenyegetést, kíméletlen szigorral csapva le rájuk, korra, nemre, fizikai állapotra való tekintet nélkül, ahogyan az emberi jogok, a humánum és a tolerancia önjelölt letéteményeseitől elvárható.  

Britannia legfiatalabb elítélt „terroristája” például egy 16 éves siheder, aki 13 évesen egy „újnáci” sejtet irányított a nagyszülei villájából, az interneten terjesztve „bigott” ideológiáját olyan szörnyűséges programpontokkal, hogy „irtsuk ki a külföldi bűnbandák tevékenységét”, „mutassuk meg a világnak, hogy Anglia létezik”, „hozzuk vissza a harci szellemet Angliába”, „terjesszük a fehér büszkeséget”, és „mozdítsuk elő az önállóságot a bűnmegelőzésben”. Még hallani is rettenet, nemde?  

Németországban az ős- és újnácik után 80 éve egyre fokozódó intenzitással folytatott intézményes hajtóvadászat keretében lépten-nyomon fülön csípnek matuzsálemi korú volt katonákat, akik valamelyik koncentrációs tábor őrszemélyzetéhez tartoztak. Igen, nem tévedés. A sír szélén tántorgó aggastyánokat bíróság elé citálni egy emberöltőkkel korábbi háborúban való kényszerű részvételük miatt maga a nagybetűs igazságszolgáltatás és egy demokratikus rezsimtől elvárható teljesen normális magatartás.  

Franciaországban önmagukat identitáriusnak/patriótának álcázó „nácifasiszta-rasszista” ifjúsági szervezeteket oszlatnak fel sorozatosan, mert a többnyire egyetemista különítményeseik az ország határain illegálisan beözönlő afrikai kulturális színesítőket „Védd meg Európát!” feliratos molinókkal, az általuk megszállt városokban pedig „Franciaország a franciáké!” falfirkákkal, valamint trikolóros és fáklyás felvonulásokkal terrorizálják.  

Nyilvánvalóan Magyarország sem mentes az oda-vissza „nácizástól”. Horváth Tamás szánalmasnak és unalmasnak tartja a Fidesz és a klónja között zajló „nácizós-fasisztázós bohózatot”. Engem személy szerint szórakoztat, pont a műfaja miatt. 

Minél többet használnak valamit, az annál jobban elkopik. A „náci” jelzőt a leggyilkosabb szúró-vágó eszközként használták politikai csatákban a második világháború óta, de az állandó használattól elgörbült a hegye és kicsorbult az éle. Olyannyira, hogy mára teljesen devalválódott az irtózatkiváltó hatása, és unalmasan közhelyessé vált. Ma már bárki bármiért náci lehet bárki szemében, és vice versa, vaktában, bármiféle normatív szigor és pontosság nélkül.  

Amerikában a zoomerek fütyülnek rá, ha a boomerek lenácizzák őket. Az egyik generáció abban a korszakban nőtt fel, amikor a „náci”, „antiszemita”, „homofób” vagy „rasszista” címkék azonnali társadalmi nyaktilóként működtek: elég volt csak kimondani őket, és a vádlott térdre rogyott, bocsánatot kért és eltűnt a föld színéről. A másik olyan korszakban nőtt fel, amikor ugyanezek a szavak a lázadás jelképei, háborús trófeák, felvállalt bizonyítékok arra, hogy a velük megbélyegzett nem térdel le a globalista degeneráltság hivatalos vallása előtt. A boomerek továbbra is kontrolleszközként próbálják használni ezeket; a zoomerek pedig a hátsójukat törlik ki velük, ahogyan azt sokakkal együtt Nick Fuentes is az érintettek tudomására hozza úton-útfélen. 

A boomerek teljes fáziskésésben leledzenek. Újra és újra megpróbálják alkalmazni a régi terrormódszert: felhúzzák a szemöldöküket, felemelik a hangjukat, elhangzik a rettenetes vád, és automatikus meghunyászkodást várnak. A zoomerek gúnyosan vigyorognak, vállat vonnak, és lényegében azt válaszolják: „Igen, és akkor mi van? Ennyi az egész? Igen, náci vagyok, gondolj róla, amit akarsz.” Nincs szégyen, nincs visszavonulás, nincs félelem. Csak kihívó dac van, és cinikus gúny. A legkisebb konformizmus is eltűnt a párbeszédből, és pontosan ez az, ami a boomereket őrületbe kergeti, mert rájönnek, hogy az erkölcsi atomfegyverük, amelyet évtizedekig használtak lelki terrorként, most már csak egy nedves petárda, és hogy ők, akik a cionista rendszergazdák szolgalelkű sameszai és a rendszerszintű fehérellenesség korrupt kollaboránsai voltak, nem tudják mérgező ideológiai váladékukat a következő generációra hagyományozni.  

Mint az amerikai „soft power” (zene, mozi, divat, életmód stb.) minden lökéshulláma egy évszázad óta, legyen az jó vagy rossz, ez is be fog gyűrűzni Európába. Akár tetszik, akár nem, nincs ellene apelláta. Elég pár óráig szörfözni a Twitteren és a TikTokon ahhoz, hogy az, akinek van szeme a látáshoz is, nem csak a nézéshez, felfedezze az aktuális amerikai intellektuális trendet, vagyis a második világháború után a győztesek által létrehozott nürnbergi világrend revíziójára irányuló egyre markánsabb törekvést azon az alapon, hogy ez a világrend mindenki számára kóser – a fehéreket kivéve, akik számára viszont hosszú távon en bloc fatális. Ezt a revíziót nemcsak Nick Fuentes és desperádó-incelekből álló fanklubja forszírozza, hanem az idősebb korosztályokhoz tartozó, befolyásos anticionista influenszerek és politikai kommentátorok (Tucker Carlson, Dan Bilzerian, Candace Owens, Lucas Gage, Jake Shields, Andrew Tate, Stew Peters, Sneako, Ian Carroll, Elijah Shaffer, Kim Dotcom, Ana Kasparian, Simon Goddek stb.) egyre növekvő tábora is sok millió követővel.       

A szájkosártörvényekkel mentális rövidpórázon tartott európaiak számára sokkoló azzal szembesülni, hogy Amerikában, az első alkotmánykiegészítéssel biztosított szólásszabadság földjén egy 27 éves fiatalember mondhat ilyeneket, és nincs az a világi hatalom, amely eltávolítaná a „fertőzött juhot”, hogy ne fertőzze meg a nyájat, a régi inkvizítorok nyelvén szólva. Nick Fuentes a „Hitler menő” provokációjával valójában megpróbálja ledönteni az egész fehér világ erkölcsi felépítményét összetartó végső tabut, miszerint „Németország örökkön-örökké bűnös, ámen”. Ez a tabu a jelenlegi establishment számára sokkal fontosabb, mint a nők szavazati joga, a klímaapokaliptikus narratíva és „a sokszínűség az erőnk” szlogen. Ha ugyanis ez a tabu ledől, akkor újra elképzelhetővé válik, hogy a fehér/európai etnikai csoportoknak vannak olyan érdekeik, amelyek fajspecifikusak és létfontosságúak számukra, vagyis lehetővé válik a fehérek számára is az identitáspolitika, amely a nyugati országokban a cionista megszállókormányok rosszvoltából más faji csoportoknak engedélyezett, az őshonosoknak viszont „rasszizmus” címén tiltott. Ez a koncepció természetesen szöges ellentétben áll a globalizmussal, a wokenesszel és a multikulturalizmussal. Ha a „Németország bűnös” tabu ledől, akkor a fehér világ kopernikuszi forradalmon megy keresztül és végre bekövetkezhet az alapvető történelmi-metafizikai paradigmaváltás, vagyis minden hagyományos érték teljes átértékelése, amelyet Nietzsche javasolt a már akkoriban is nihilista nyugati civilizáció megmentése érdekében. 

Addig elképzelhetetlen Európa újjászületése, amíg Németországon rajta marad a Nürnbergben örök érvényűnek szánt „bűnös” stigma. Az európai demográfiai reneszánsz elengedhetetlen feltétele Németország történelmi rehabilitálása és a német nép ennek nyomán várható vitalista-natalista regenerálódása a harmadik világbeli bevándorlók remigrációja révén megvalósítandó európai rekonkviszta perspektívájában. A sors karmikus paradoxona, hogy a folyamat kulcsmomentumának éppen amerikaiak álltak az élére.  Ki hitte volna?

Gazdag István

„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.