loading
Menü
Támogatás

Epsteinokrácia: orosz … helyett cionista szexhálózat csapdájában a korrupt nyugati „elit”

Gazdag István
2026. febr. 5. 11:02
10 perces olvasmány
Kép forrása: Getty Images Kép forrása: Getty Images

Noha Donald Trump körömszakadtáig ellenezte és akadályozta azoknak az iratoknak a közzétételét, amelyek egykori és utóbb megtagadott kebelbarátja viselt dolgait dokumentálták, sőt koholmánynak nevezte a létezésüket is, a képviselőház döntése alapján az Igazságügyi Minisztérium végül mégis kénytelen volt közzétenni a hatmillió oldalnyi Epstein-dosszié valamivel több mint a felét – vagyis a teljes közzétételre vonatkozó ígéretek és törvényi kötelezettség ellenére az anyag másik fele továbbra is elzárva marad a nyilvánosság elől. Gazdag István írása.

Izrael kompromittálta Trumpot, Kushner túlzott befolyása hangsúlyozott 

Egy titkosítás alól feloldott FBI-feljegyzés szerint TrumpotIzrael kompromittálta”, Epstein a Moszad ügynöke volt, és a Chábád Lubavics zsidó szekta magához ragadta Trump elnökségét. Az FBI-memo 2020-ban készült az amerikai választási folyamatra gyakorolt helytelen belföldi és külföldi befolyás vizsgálatának részeként, és a hivatal egyik bizalmas emberi forrásától (CHS) származó információkon alapul. „A CHS szerint a Chábád mindent megtesz, hogy átvegye az irányítást Trump elnöksége felett” – áll a feljegyzésben. Trump veje, Jared Kushner a Chábád támogatójaként van feltüntetve. A forrás továbbá kijelenti, hogy „Trumpot Izrael kompromittálta, Kushner pedig a szervezet és az elnökség valódi agytrösztje”. A forrás szerint Jeffrey Epstein mind az amerikai, mind a külföldi hírszerzésnek dolgozott, beleértve az izraeli Moszadot is. „A CHS meggyőződött arról, hogy Epstein a Moszad ügynöke volt” – áll a feljegyzésben, utalva a kérdésről szóló korábbi FBI-jelentésre. „Epstein közeli kapcsolatban állt Izrael volt miniszterelnökével, Ehúd Bárákkal és nála képezte magát kémnek” – teszi hozzá a feljegyzés. A forrás Epstein ügyvédjét, Alan Dershowitzot azonosította azzal a személlyel, aki elmondta, hogy Epstein „a titkosszolgálathoz tartozott”. A forrás úgy véli, hogy Dershowitzot, aki a Harvard jogi karán tanított, „a Moszad toborozta a küldetéséhez”.1

Több mint 5300 Epstein-dokumentumban több mint 38 000 utalás van Trumpra, Melaniára és Mar-a-Lagóra 

Egy kiskorú lány azt állítja, hogy körülbelül 35 évvel ezelőtt New Jersey-ben arra kényszerítették, hogy orális szexet végezzen Trumpon. Az állítás az Epstein-akták egyik dokumentumából származik, amely egy szövetségi nyomozóknak küldött bejelentést ír le. A panasz összefoglalása szerint az említett lány körülbelül 13-14 éves volt, amikor az állítólagos incidens történt, és „állítólag megharapta Trumpot, miközben orális szexet végzett”, aki „állítólag arcon ütötte, miután ő nevetett azon, hogy megharapta”. A dokumentum szerint a szövetségi hatóságok továbbították a feljegyzést a washingtoni irodának, hogy nyomozzon az ügyben.

Embert barátjáról…

Egy másik telefonáló – aki a szövetségi nyomozók szerint nem hagyta meg az elérhetőségét – azt állította, hogy Trump Mar-a-Lagóban „naptárlányok” nevű partikat rendezett, ahová Epstein gyerekeket hozott, és Trump árverésre bocsátotta őket. A telefonáló azt állította, hogy Trump az ujjaival megmérte a lányok vulváját és vagináját, és a szűkösségük alapján osztályozta őket. A hívó azt állította, hogy a partik vendégei között volt Elon Musk, ifjabb Donald Trump, Ivanka Trump, Eric Trump és Alan Dershowitz. A hívó szerint őt és másokat szobákba vittek, és arra kényszerítették őket, hogy orális szexet nyújtsanak Trumpnak. Azt állította, hogy „kényszerítették őket, hogy engedjék meg nekik, hogy beléjük hatoljanak”. Állítólag 13 éves volt, amikor Trump megerőszakolta, és Ghislaine Maxwell (Epstein jelenleg börtönbüntetését töltő gyermekszex-kereskedő cinkostársa) is jelen volt.2

Súlyos vádak az új Epstein-aktákban: azzal vádolják Trumpot, hogy orálisan megerőszakolt és megvert egy gyermeket

Valójában semmi szenzációs nem került napvilágra, pusztán megerősítést nyert az, ami már a korábbi kiszivárogtatásokból és a média tudósításaiból eddig is tudható volt. Az anyag éppen a banalitásában rendkívüli.

Ideje ledobni az igazán nagy bombát. Donald Trump benne van az Epstein-aktákban, és ezért nem akarják nyilvánosságra hozni őket.” (Elon Musk) Te gyerekek megerőszakolásának hívod, Izrael külpolitikai tárgyalásnak

Jeffrey Epstein, a gyanús körülmények között elhalálozott zsidó szexuális ragadozó és hivatásos strici piszkos üzelmeivel és szerteágazó kapcsolatrendszerével kapcsolatos dokumentumoknak még ebben az erősen csonkított és cenzúrázott formában is nagyobb hatásuk van, mint annak idején a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei című hírhedt „antiszemita propagandairatnak” volt, amelyről Julius Evolának az volt a mélyenszántó véleménye, hogy „a dokumentum valódiságának problémája másodlagos, és helyettesíteni kell a hitelességének sokkal komolyabb és lényegesebb kérdésével”. 

A Cion bölcseinek jegyzőkönyveitől eltérően az Epstein-iratok valódiságához nem férhet kétség, és most hitelesítenek számtalan sztereotípiát, amelyet korábban antiszemita „összeesküvés-elméletnek” minősítettek. Valójában az teszi őket egyedülálló leleplezésekké, hogy megerősítik mindazt, amit a rendszer abszurd módon tagadott.

Rugalmas elszakadás a The Forward című zsidó hetilapban: „Kínosan érzem magam Epstein miatt, de nem zsidóként, hanem embertársként.” Naná…

Valójában egy eltussolási műveletről van szó Izrael javára, átláthatóságnak álcázva. Teljesen nyilvánvaló, hogy Epstein valamilyen Moszad-ügynök volt, aki kompromittáló információkkal zsarolt politikai és gazdasági potentátokat. Erről senki sem akar beszélni. Azt akarják, hogy a közvélemény inkább a szex/pedo dolgokra koncentráljon. Azt remélték, hogy elsumákolhatják az egész ügyet, amikor nyáron bejelentették, hogy nincs is ügy, de végül mégis kénytelenek voltak több anyagot kiadni, mint amennyit szerettek volna, miután politikai reakciót váltottak ki a sumákolási kisérlettel, és Trump komikus módon azt állította, hogy mindez a Demokrata Párt koholmánya. Bár ezek az anyagok kínosak, messze nem biztosítják a közvélemény számára a teljes átláthatóságot. 

Trump szerint azok, akik „beszélni akarnak az Epstein-álhírről, ostobák

Ismételten bebizonyosodott, hogy a bal- és jobboldali megkülönböztetés jelentéktelen, mivel mindkét filoszemita, de egyéni szinten a jobboldaliak impotensebbek, mert a baloldaliak legalább véletlenül szembeszállhatnak Izraellel az anticionizmus révén.

Epsteinnek három 12 éves francia lányt küldtek „születésnapi ajándékként

Epstein a kiválasztott nép egyik ősrégi hivatását gyakorolta striciként, de ez csak eszköz volt, nem cél. Azáltal, hogy fehér önkéntes vagy kényszerprostituáltak egy globális hálózatát működtette, a nyugati „elit” középpontjába helyezte magát Izrael érdekében. Fokozatosan kidolgozott egy befolyásolási és manipulációs stratégiát, amely őt és cionista cinkostársait tette a titkos diplomácia központi erejévé a nyugati demokráciák paravánja mögött.

Amint azt valószínűleg tudják, én a Rothschildokat képviselem.

Ez egy valódi pókháló, amely a köznép számára láthatatlanul összekötötte a választási árnyékszínház státuszára redukált nyugati demokráciákat. Oligarchák, főnemesek és politikusok mind foglyai voltak ennek a hálónak, önszántukból vagy akaratuk ellenére, és Epstein Izrael dicsőségre hárfázhatott e nemzetközi háló minden egyes szálával. Sok szempontból az Epstein-akták nyilvánosságra hozatala ugyanazt a pszichológiai hatást gyakorolja a tömegekre, mint anno a középkori vérvádperek (amelyekről Ariel Toaff könyve óta tudjuk, hogy igenis volt valóságalapjuk). 

Ben Shapiro, Amerika első számú cionista propagandistája váltig azt bizonygatta, hogy az Epstein-iratok nem léteznek

Kárenyhítésként az angolszász bulvársajtó – a műfaj par excellence kanálisa – most kétségbeesetten igyekszik elterelni a figyelmet arról, hogy Epstein Moszad-ügynök volt, aki Izraelnek és a Rothschildoknak dolgozott. Szó szerint bármit rá próbálnak fogni, kivéve azt, hogy cionista érdekeket szolgált, ezért most egyes szennylapok azt szajkózzák, hogy „ez egy orosz csapda volt”, tehát a cionista–Izrael–Moszad-kapcsolat nem létezik. A fájlok tartalmát figyelembe véve ez egy teljesen groteszk állítás. A most közzétett dokumentumok is egyértelművé teszik, hogy Epstein egy szupremácista zsidó volt, aki kapcsolatban állt a világ minden táján élő hasonszőrűekkel. Ehúd Bárák volt izraeli miniszterelnök rendszeresen személyesen is meglátogatta. Nevetséges azt gondolni, hogy Oroszországnak dolgozott. A dokumentumok között vannak olyan e-mailek is, amelyek azt mutatják, hogy szemben állt Putyinnal, sőt, a megbuktatásán ügyködött.

Az Epstein-dokumentumok hónapok óta megerősítik, hogy világosan és tagadhatatlanul izraeli titkos ügynök volt, így természetesen a nyugati média azt a sztorit futtatja, hogy Putyinnak dolgozott

Az Epstein-akták világosan feltárják, hogy a legbefolyásosabb embereket másképp kezelik. Évek óta pletykák keringtek elnökről, milliárdosokról és politikai dinasztiákról. Olyan nevekről, mint Trump. Olyan nevekről, mint Clinton. Nevekről, amelyek hatalomhoz, pénzhez és befolyáshoz kapcsolódnak. Egyetlen bíróság sem foglalkozott velük. Soha nem volt valódi átláthatóság. Most a dokumentumok lassan napvilágra kerülnek..., és a legnagyobb nevek még mindig hiányoznak vagy el vannak takarva. Jelentéktelen senkik nevét teljes egészében közlik, de a legbefolyásosabb szereplők ismeretlenek maradnak. Azt mondják, hogy „nincs bizonyíték a bűnösségre”, de azt is, hogy „nem láthatjuk a bizonyítékokat”. Ezt nevezzük narratív kontrollnak. 

Egy nyugalmazott FBI-ügynök megmagyarázza az egész szisztémát. „Ez nem átláthatóság, hanem álcázás. Néhány nagy nevet beáldoznak, ez éppen elég ahhoz, hogy zavaró legyen, de soha nem elég ahhoz, hogy bármit is bizonyítson a valódi szereplőkről. Ezt fogod látni ebben a hatalmas dokumentumhalomban, amit nem fogsz látni, az a kontextus. Nem fogsz látni megerősítést, és biztosan nem fogsz látni felelősségre vonást, mert nem ez a lényeg. Ez az Igazságügyi Minisztérium fegyverként használt stratégiája a kontrollált zavarodottságra, és tökéletesen működik. Látod, hogy nem a bizonyítékok eltüntetésével védik a hatalmas embereket, hanem azzal, hogy lassan hozzák nyilvánosságra őket, késleltetik a kulcsfontosságú dokumentumok kiadását, túlságosan cenzúrázzák a neveket, és hagyják, hogy a közvélemény a morzsákért harcoljon, ha nem vonja el túlságosan a figyelmünket egy harmadik világbeli ország vagy egy amerikai nagyváros legújabb katonai inváziója. A káosz lesz a fedezékük. A cél nem az igazság feltárása, hanem az, hogy túléljék azt. Szóval olvassák az aktákat, de ne keverjék össze a hozzáférést az igazságszolgáltatással, mert néha a leghatékonyabb álca az, ha éppen csak annyit engednek látni, amennyi szükséges.”   

Nincs nyilvános tárgyalás. Nincs teljes nyilvánosságra hozatal. Az átláthatóság szelektív, és valahogy mindig ugyanazok maradnak védve. Amikor adományozókról, királyi családokról vagy milliárdosokról van szó, a törvény hirtelen mindenek fölé helyezi a magánélet szentségét. Nem kell bizonyítékokat hamisítaniuk, csak el kell rejteniük azokat elég sokáig, hogy az emberek továbblépjenek, vagy egyszerűen háborúkat indítanak, hogy elfeledtessék a témát. Ez nem baloldal kontra jobboldal, ez az „elit” kontra mindenki más. Az ártatlanoknak nincs szükségük állandó cenzúrára. Az Epstein-akták önmagukban még nem bizonyítják a bűncselekményt, de bizonyítják a bűnpalástolást, és a leghatalmasabbak hallgatása jelenleg beszédesebb, mint bármilyen tagadás. 

  1. FBI memo concludes Trump „compromised” by Israel, new Epstein Files show, thecradle.co, 2026.01.31.
  2. Epstein Files: Underage girl claims Trump forced oral sex, tmz.com, 2026.01.30.

 (Folytatása következik)

Gazdag István

„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.

Kapcsolódó:

 

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás