Még a Mi Hazánkkal ellenséges elemzők is leborulnak Toroczkai László szónoki képességei előtt
Kép forrása: Fiksz Klub TikTok-oldala
Egy új műsor indult, a Fiksz Klub, mely műsorban politikusok beszédeit, felszólalásait is pontozzák a műsor vendégei. Itt került terítékre Toroczkai László parlamenti felszólalása is, amelyben Magyar Pétert kérdezte fel arról az állítólagos társadalmi egyeztetésről, mely elvileg megelőzte Polgár Judit felkérését köztársasági elnöknek.
„Én és több millió honfitársam ezt a társadalmi egyeztetést valahogy nem vettük észre” – jegyezte meg cinikusan a Mi Hazánk elnöke. Ezt követően szóba került a miniszterelnök azon felvetése is, hogy a képviselőktől esetleg elvehetnék belépéskor a mobiltelefonjukat. Ezzel kapcsolatban Toroczkai leszögezte, kizárt, hogy leadják a telefonokat egy olyan országban, ahol a titkosszolgálatok vezetője a Tisza Párt kampányfőnöke, a volt MSZP-s Tóth Péter.
A műsor vendége volt az Ultrahangból már ismert Király Tamás, aki elsőként kapta meg a szót. Ő úgy értékelte, ez egy kifejezetten jó felszólalás volt Toroczkaitól, akit „jó szónoknak” minősített, majd rámutatott arra is, hogy Magyar Péter láthatólag nem tudott mit kezdeni se a helyzettel, se a felszólalás tartalmával.
Mesterházy Attila 10/10-et adott a felszólalásra, szerinte a Mi Hazánk elnöke nagyon jól kiválasztotta a témákat, amiket megfogott Magyar Péter beszédében, jól használta a humor és a gúny eszközét is. A volt MSZP-s politikus ugyanakkor hozzátette, hogy ezt számára elég nehéz elismerni, hiszen ő a lehető legtávolabb áll a nemzeti párttól – minden tekintetben.
A harmadik vendég szintén úgy kezdte, hogy „pártpolitikától függetlenül, retorikai szempontból értékel”, mintegy előre kimentve magát. Majd annyit mondott:
„Így kell ezt csinálni.”
Toroczkait rutinos, jó előadónak nevezte, aki nagyon jól adja át a benne dolgozó indulatokat, nem papírból olvas, nem remeg, nem görcsöl, hanem minden gesztusában természetes.
„Ahogy egy ellenzéki szónoknak beszélnie kell. Iskolapélda”
– mondta.
Tartalmi szempontból szintén igen magas értékeléseket kapott. Némi kritikája volt csak Király Tamásnak, főleg azt kifogásolta, hogy a pártelnök túl sok témát visz be egy felszólalásba.
Mesterházy Attila a retorika után a tartalmat is 10-esre értékelte. Ő azt is kiemelte, egyáltalán nem volt könnyű dolga Toroczkai Lászlónak, hiszen az ellenzéki politikusok nem ismerik a miniszterelnök felszólalásának tartalmát, így a beszéd alatt kell felkészülniük, aminek fényében még nagyobb eredmény egy ilyen felszólalás produkálása. Szerinte a sok téma nem hiba, hanem kifejezetten jó húzás volt.
A harmadik vendég is elmondta, hogy ő is olyan messze áll a Mi Hazánktól, amennyire csak lehet, ugyanakkor a retorikai képességeket éppúgy elismeri, mint a tartalmi részeket. „Felkészült vezetője a frakciójának” – jelentette ki. Szerinte Toroczkai ezt már azzal is bizonyította, hogy egy ilyen ellenszélben is be tudta vinni pártját a parlamentbe.
Többen arra is rámutattak, a logikus, jól felépített érvelésével Toroczkai nemcsak a sajátjait, hanem a fideszeseket, de még akár a bizonytalanokat is meg tudja győzni.
„A valódi ellenzéki vágyat nem Bóka János, hanem Toroczkai László elégíti ki”
– eme mondattal persze nem lehet egy ilyen műsorban gondolatot zárni, így ismét bedobták az üvegplafon mítoszát, miszerint akármilyen tehetséges is a Mi Hazánk elnöke, egy bizonyos százalékot úgysem tud majd átlépni a párt.
Eme üvegplafonozás egyébként egy teljesen fals narratíva, melyet a még valóban elvhű Jobbiknak évről évre sikerült megcáfolnia. Persze, megkérdezhetünk ezer liberálist Budapesten vagy valamelyik nagyvárosban, ők úgyis azt fogják mondani, sose szavaznának a Mi Hazánkra, mert „nácik”, de valójában ezek eleve eldöntötték, hogy gyűlölik a nemzeti oldalt, így amúgy sem voksolnának sohasem rájuk, még ha minden elvüket elárulva hajbókolnának bocsánatért, akkor is örökre nácik maradnának. Az átlag magyar ember viszont már régen túllépett ezeken a bélyegeken, ők a Mi Hazánkban a hitelességet, a tisztességet és az elvhűséget látják.
A teljes videó:
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás