loading
Menü
Támogatás

A nemzetközi LMBTQ-lobbi további lépéseket követel Magyar Pétertől

2026. okt. 16. 13:50
3 perces olvasmány
Kép forrása: Norwegian Helsinki Committee Facebook-oldala Kép forrása: Norwegian Helsinki Committee Facebook-oldala

Hiába verte ki a biztosítékot a magyar társadalom értelmesebb felében a Tisza-kormány keddi húzása, a java valószínűleg csak ezután jön.

Mint azt korábban megírtuk, a pedofilok érdekében módosított törvényt a Tisza az EU nyomására. Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese az Országgyűlésben elmondta, hogy az eddigi szabályokat három részben is módosították, mindhárommal a pedofiloknak kedvezve. A pedofilnyilvántartáshoz való hozzáférés eljárása lassabb, bonyolultabb, korlátozottabb – ráadásul mostantól vissza is utasíthatják. 

A törvénymódosítás után egy nappal már akcióba is lendült az Emberség Erejével nevezetű érzékenyítő szervezet, és beszabadult az Újpetrei Általános Iskolába. Az iskola „szerencsés” második, harmadik és negyedik osztályos tanulói megismerhették a #Hanagyleszek emberi jogi társasjátékot, emellett egy foglalkozáson is részt vettek, ahol egyebek mellett arról is beszélgettek, hogy „biztosan fiús dolog-e tűzoltónak lenni, vagy ér-e férfiként kedvelni a rózsaszínt”. A szervezet szerint a „Ha nagy leszek” nevezetű társasjátékuk célja:

„a nemek közötti egyenlőség témájának feldolgozása és a hagyományos nemi szerepek megkérdőjelezése, azokról való beszélgetés, vita kezdeményezése”.

Gyorsan felpörögtek az események az LMBTQ-lobbi térnyerésével: a nemzetközi szervezetek azonnal reagáltak, és máris további lépésekre sürgetik Magyar Pétert.

A Norwegian Helsinki Committee nevű felforgató szervezet Facebook-oldalán üdvözölte, sőt, ünnepelte, hogy hazánk is csatlakozik Európa totálisan agyhalott részéhez. Mint írták: „Ezen a héten egy jelentős előrelépést ünneplünk: Magyarország hatályon kívül helyezi a diszkriminatív, LMBTIQ+-ellenes jogszabályait. Orbán tizenhat éve után végre eljött a változás ideje.”

Szerintük még mindig hosszú út áll előttünk

Követeléseik szerint Magyar Péternek hozzá kell kezdenie a jogállamiság helyreállításához, „miután Orbán uralma súlyos korlátozásokat vezetett be az LMBTIQ+-szervezetekkel és aktivistákkal szemben. Valódi egyenlőség nem érhető el félmegoldásokkal, miközben a jogi nem elismerését tiltó törvény továbbra is szilárdan érvényben marad.”

A színes szervezet védelmet követel az LMBTIQ+-közösségeknek a „gyűlöletbeszéddel” és a „diszkriminációval” szemben.

„A fejlődés megünneplése létfontosságú, de továbbra is küzdenünk kell mindaddig, amíg mindenki számára, kivétel nélkül, garantáltak nem lesznek az emberi jogok, a méltóság és a teljes körű jogi védelem” – zárta posztját a norvég lobbiszervezet.

Most minden szem Magyar Péterre és bólogató kormányára szegeződik. Bizonyára nem sokan lennénk a helyében. Elárulta a magyar embereket, elárulta a gyerekeket, és van képe mindezt nagy mellénnyel gyermekvédelemnek nevezni.

Európa dögkeselyűi is megjelentek a feje felett. Addig fogják enni őt és rajta keresztül az országunkat, amíg eléggé belesimul az Európai Unió elefánttemetőjébe.

Gerdenics-Nagy Csenge

„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.

Kapcsolódók:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás