Kik lehetnek az ’56-os forradalom szellemi örökösei?
Kép forrása: Mi Hazánk Ifjai Facebook-oldala
Mit jelent hetven év távlatából október 23. emlékezete a mai fiatalságnak? Hogyan válhat egy modern ifjúsági szervezet a pesti srácok szellemi örökösévé? Lapunknak Binder Csaba, a Mi Hazánk Ifjai elnöke adott interjút az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából.
– Amikor a Corvin közben beszélsz a fiatalokhoz, milyen érzések kavarognak benned? Mennyire érzed a hely szellemének súlyát a mai aktuálpolitikai csaták közepette?
– Minden alkalommal, amikor a Corvin közben mikrofon mögé lépek, megelevenedik előttem a történelem.
Megpróbálom elképzelni, hogyan festhetett hetven évvel ezelőtt ez a tér és a környező utcák, amikor a Pongrátz testvérek és a pesti srácok a maguk szerény, de annál találékonyabb eszközeivel felvették a harcot a világ akkori legfélelmetesebb hadseregével.
Hatalmas kegyelem számomra, hogy Pongrátz András személyes elmesélései révén szinte magam előtt látom, hova állították fel az ágyúkat, és honnan dübörögtek be a szovjet tankok.
Megrendítő megtiszteltetés ezen a szent helyen szólni a kortársaimhoz. A beszédeimben éppen ezért mindig megpróbálom felülemelni az ’56-os szabadságharc örökségét a napi politikai sárdobáláson, hogy ne a megosztottságot, hanem az áldozatvállalás időtlen igazságát közvetítsem.
– A pesti srácok többsége tizenéves, elszánt fiatal volt. Ha ma történne egy hasonló sorsfordító esemény, látsz-e a mai ifjúságban olyan mély hazaszeretetet és áldozatvállalást, mint amilyen bennük volt?
– Pongrátz Gergely, a Corvin köz egykori legendás parancsnoka úgy fogalmazott: ő rendületlenül bízik a magyar ifjúságban.
Ha egy ilyen történelmi hős hitt a magyar fiatalokban, akkor nekem sem lehet más feladatom, mint követni a példáját.
Bár a hitem nekem is megvan a mai nemzedékben, a Mi Hazánk Ifjaival nap mint nap azért dolgozunk, hogy ez a bizalom tettekké érjen. Azért küzdünk, hogy az ’56-os szabadságharcosok példáját követve a mai fiatalok is készek legyenek akár az életüket is adni a hazájuk függetlenségéért, és mindent megtegyenek egy gyarapodó, szabad és büszke Magyarországért.
– Szerinted miért nehéz ma közelebb hozni 1956 történetét a fiatal generációkhoz? Mit tehetne a család, az iskola és egy ifjúsági szervezet azért, hogy a forradalom hősei ne pusztán a történelemkönyvek szereplői legyenek?
– A mi korosztályunk és az utánunk jövők már beleszülettek a jóléti, szabadnak és demokratikusnak mondott világba. Emiatt a mai fiataloknak rendkívül nehéz elképzelniük azt a fojtogató kommunista elnyomást, amely végül a robbanáshoz és az ’56-os forradalom kitöréséhez vezetett – még úgy is, hogy pontosan látjuk: a mai Magyarország sok szempontból szintén távol áll a valódi szabadságtól és a nemzeti szuverenitástól.
A történelemkönyvek száraz lapjai ritkán képesek lángra lobbantani a szíveket; a múltat az emberi sorsokon keresztül kell átélhetővé tenni. Ezért kiemelten fontos a családok és a mi közösségünk szerepe: kérdeznünk kell a még köztünk élő legendákat, a szabadságharc utolsó tanúit és a saját nagyszüleinket. Az ő elmesélt emlékeikből épül fel az a híd, amelyen keresztül a pesti srácok örökségét élő valóságként adhatjuk tovább a következő nemzedéknek.
– A halálát követően többen is bírálták a személyét, illetve a közéleti szerepvállalását. Mit gondolsz azokról, akik most támadják az emlékét? Mit üzennél nekik?
– Nemcsak a halála után, hanem már az élete során is számtalanszor rúgtak bele András bácsiba. Döbbenetes módon azok is hangosak most, akik a közelmúltban köztársasági elnökké emelték azt a Baka Andrást, aki strasbourgi bíróként korábban falazott a tatai sortűz elkövetőinek. Felháborítónak és megengedhetetlennek tartom, hogy egy igaz nemzeti hőst bárki gátlástalanul gyalázzon. Pongrátz Andrásnak nem bírálat, hanem a legmagasabb állami kitüntetés és a Corvin közben emléktábla jár. Az ő ’56-os szellemi végakarata kötelez minket: szent feladatunk, hogy végre pontot tegyünk a múltra. Eljött az idő a kommunista luxusnyugdíjak végleges eltörlésére és az ügynökakták teljes feltárására, amire most valós reményünk van.
Egy dologban biztos vagyok: amit ezek a hősök megfeszített erővel, vérüket ontva tettek ’56-ban, az egy élő emlékmúzeumért és a halálon túli, megkérdőjelezhetetlen elismerésért kiált. Az ő hagyatékuk nem a felejtésé, hanem az örök emlékezeté.
Kapcsolódók:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás
