Vendégmunkások is segítenek a debreceni építkezéseken

A várostól távol, saját lakó- és munkakörzetükben töltik napjaikat; és ha a munkával végeztek, állnak is tovább - írja a civishir.hu.
- Napokon belül benépesül a BMW Group gyárat építő vendégmunkások lakóbázisa, amely a gyárhoz közel, Debrecentől viszont távol épült fel az elmúlt hetekben. A több országból, köztük Magyarországról is érkezett építőipari szakemberek július közepén, végén költöznek be, megépítik a rájuk bízott objektumokat, majd 2024-ben már állnak is tovább. A „konténerlakópark” területén pedig kamionparkolót alakít ki a tulajdonos, a Debreceni Ingatlanfejlesztő Kft. (DING). Mindezt Szilágyi Csabától, a vendégmunkásokat alkalmazó cég, a Synergy Construction Hungary Kft. ügyvezető-helyettesétől tudtuk meg egy terepbejárással összekapcsolt beszélgetésen - írják.
- Két büfé, előtte tágas parkoló, zúzott kővel felszórt utak, a drótkerítések egyik metszésében felhúzott portásépület, kicsivel odébb földszintes, távolabb négy darab háromszintes konténerépület látható. Ez utóbbiak mindkét végében az amerikai emeletes házak tűzlépcsőjére hajazó vasgrádics – az elöl lévő a bejáratokhoz vezet, a hátulsó pedig menekülőútvonal tűz esetén. Az épületek elkészültek, a parkosítást éppen ottjártunkkor kezdték meg. Mindez a várostól jó néhány kilométerre, az épülő BMW-gyár hatalmas körforgalmától nem messze - folytatják.
A Mi Hazánk is nyomon követi a folyamatokat
Salánkiné Kuti Zsuzsanna, a Mi Hazánk debreceni elnöke elmondta portálunknak, hogy ő maga is személyesen megnézte a helyszínt, és meg tudja erősíteni az információkat.
- Mi továbbra úgy gondoljuk, hogy Magyarországon olyan gazdaságpolitikára van szükség, amely nem szorul vendégmunkásokra
- tette hozzá.
(Kép: Cívishír) Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás