Mi igaz a zsarolási ügyből és egy gyilkos felmentéséből?
Balázs István túlélte az 1956. október 26-i tatai sortüzet. Közvetlen jobbján állt Kaszás Tamás, aki a halálos lövésekbe azonnal belehalt. Balján Rónavölgyi Béla, akivel a tűzparancs után a sortűz elől együtt próbáltak elmenekülni. Balázs állcsontját, csuklóját és combját lőtték szét, összesen 27 lőtt sérülést szenvedett. Rónavölgyi Béla menekülésük közben 36 halálos lövést kapott, a helyszínen életét vesztette. A tűzparancsot K. István százados adta ki a fegyvertelen, sarokba szorított emberekre. Ezért 2001-ben ítélték csak el – öt évre. A strasbourgi bíróságon azonban – Baka András részvételével – felmentették.
Baka András köztársasági elnökké való kinevezésével már a kormánypárti szavazók szerint is túllőtt a célon Magyar Péter. Az újdonsült államfő személyéről ugyanis nem tartotta meg a korábban megígért konzultációt. Aztán fény derült Baka múltjára is, és most sokan kérdezik, hogy ha Novák Katalinnak le kellett mondania egy pedofil ügyben szereplő, bár nem pedofil letartóztatottnak adott kegyelem miatt, akkor mit mondjanak Bakára, aki egy többszörös gyilkost mentett meg a jogos ítélettől?
De Bakát nemcsak az ’56-os ügyben játszott szerepe miatt nevezik vérbírónak.
Kiderült, hogy egyike volt azoknak a bíróknak, akik sorra a 2006-os rendőrterror polgári áldozatai ellen hoztak döntéseket. Ki is Baka András? Miért is szabadultak meg tőle korábban? És igazak-e a hírek a politikai zsarolásról, hozzá nem értésről és a globalista lobbi kiszolgálásáról? Erről is beszélt a Jelen Podcastban Tóth Máté, energiajogász Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás