Kiszárad a Mohácsi-sziget – hol marad a valódi vízmegtartás?

Két évvel ezelőtt Toroczkai László és Éberling Balázs egy dunai árhullám idején mutatta meg a Mohácsi-sziget egyik legnagyobb ellentmondását: miközben a termőföldek kiszáradtak, mellettük hatalmas víztömeg vonult le a Dunán.

Az elmúlt időszakban vízpótlásról, kotrásokról és újabb fejlesztésekről is hallhattunk, miközben a víz tájban tartása lassan a hivatalos vízügyi kommunikáció egyik kulcsfogalmává vált. Két év elteltével most újra végigjártuk a szigetet Éberling Balázzsal, hogy megnézzük, mi valósult meg a tervekből, az egyeztetésekből és a beavatkozásokból. A helyszínen azonban hamar kiderült: a nagy kérdés továbbra sem az, lehet-e valahonnan vizet szerezni, hanem az, hogy képes-e a rendszer azt eljuttatni oda, ahol szükség van rá, majd ott is tartani.

Megállapodtak, elkezdték – mégsem állt össze működő rendszerré

A Ferenc-tápcsatorna környékén László István bátmonostori mezőőr mutatott meg nekünk egy különösen beszédes példát. Elmondása szerint korábban az érintett önkormányzat, a vízügy és a nemzeti park is egyeztetett arról, hogy a víz útjában álló, benőtt és feliszapolódott szakaszokat rendbe kell tenni. Az önkormányzat a saját kezelésében lévő részen elvégezte a munkát, más szakaszok azonban kimaradtak.

És itt mutatkozik meg igazán, mennyit ér egy vízrendszerben a részmegoldás. Hiába tisztítanak ki egy szakaszt, ha néhány tíz vagy száz méterrel odébb ismét nád, sás és feltöltődött meder állja a víz útját. A víz ugyanis nem tudja, meddig tart az önkormányzat, hol kezdődik a vízügy, és melyik rész tartozik a nemzeti parkhoz. Vagy végig tud menni a rendszeren, vagy nem.

Korábban jelentős munkák is történtek a térségben. A 2017 és 2020 között futó magyar–szerb Babeca-projekt keretében például magyar oldalon a Ferenc-tápcsatorna több kritikus szakaszán is végeztek kotrást. Ez a beruházás természetesen évekkel megelőzte a 2024-es videót, ezért nem lenne korrekt az azóta eltelt két év számlájára írni. Arra viszont nagyon is érdemes rákérdezni, hogy a korábbi és későbbi beavatkozások összességében mennyire tették működőképessé a víz útját.

A Riha majdnem üres, néhány száz méterre pedig mesterséges tározóban áll az öntözővíz

A Riha-tónál az ellentmondás már szabad szemmel is nehezen kerülhető meg. A sziget egyik legnagyobb természetes állóvize, egykori Duna-holtág a forgatásunk idején ismét rendkívül vízhiányos állapotban volt. Pedig 2025 nyarán kapott vizet. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) saját adatai szerint a Riha vízállása akkor 9 centiméterről 48 centiméterre, tározott vízmennyisége pedig 150 ezerről 405 ezer köbméterre nőtt. A tározók és csatornák vízkészlete összességében mintegy 600 ezer köbméterrel emelkedett.

Egy évvel később mégis újra ott állunk a majdnem kiszáradt tó mellett. Néhány száz méterrel arrébb közben szivattyúval juttatnak öntözővizet egy fóliával bélelt mesterséges tározóba. A két víztest funkciója természetesen nem azonos, a látvány mégis olyan kérdést vet fel, amely mellett nehéz szó nélkül elmenni: miközben mesterséges tározókban próbáljuk biztosítani az öntözővizet, mennyire használjuk ki mindazt a természetes vízmegtartó kapacitást, amely már eleve rendelkezésre áll a szigeten?

Rumán László gazdálkodó, korábbi gátőr szerint ráadásul nem valamiféle soha nem próbált ötlet lenne a természetes rendszer mezőgazdasági hasznosítása. Emlékei szerint a téeszidőkben a Riha-tóból is öntöztek.

Nincs víz – a megtisztított szennyvizet mégis visszaengedjük a Dunába

A bejárás egy másik, legalább ennyire érdekes kérdést is felszínre hozott. Bátmonostor és Szeremle megtisztított szennyvize jelenleg a Dunába kerül. A kibocsátás engedélyezett, vagyis önmagában nem valamiféle szabálytalanságról beszélünk. Csakhogy közben ugyanazon a szigeten kiszáradnak a termőföldek, alig van víz a természetes tározókban, a Riha ismét csaknem üres, és évek óta arról beszélünk, hogyan lehetne több vizet a tájban tartani.

Éberling Balázs és László István ezért azt a kérdést vetette fel: ha a vizet már megtisztították, miért ne vizsgálnák meg legalább annak lehetőségét, hogy megfelelő vízminőségi és környezetvédelmi feltételek mellett helyben hasznosulhasson, ahelyett hogy egyszerűen visszakerül a Dunába?

Nem azt állítjuk, hogy erre már készen áll a műszaki megoldás, vagy hogy a tisztított szennyvíz minden további nélkül a Riha-tóba vezethető. Éppen azt kérdezzük: vizsgálta ezt valaki egyáltalán komolyan?

Tervezett úszó vízkivételi mű – amelyet mi a helyszínen nem találtunk

Az OVF 2025 novemberi anyagában a térséget érintő 2025–2026-os fejlesztések között szerepelt többek között a Kandafoki vízpótlómű fejlesztése, új csőszivattyú beszerzése, úszó vízkivételi mű létesítése, úszóműre telepíthető szivattyú, csatornafenntartási munkák, valamint a Ferenc-tápcsatorna vízkészletének megőrzését szolgáló további tervezés.

Kandafokon ezért mi is kerestük az úszó vízkivételi művet. A forgatás idején nem találtunk ott olyan berendezést, amelyet azonosítani tudtunk volna a tervben szereplő műként.

Hogy pontosan mi készült el, mi van folyamatban, mi nem kezdődött még meg, mennyibe kerültek az egyes beavatkozások, és milyen határidőkkel számol a vízügy, azt nem akartuk találgatni.

Ezért augusztus 31-én részletes sajtómegkeresést és közérdekű adatigénylést küldtünk az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságnak és az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak. A meglévő dokumentumokra, szerződésekre, költségekre, műszaki tervekre és a beruházások állására vonatkozó adatokat kifejezetten közérdekű adatként kértük ki. Arra is kíváncsiak voltunk, mely 2025–2026-ra tervezett fejlesztések valósultak meg, miért maradtak ki egyes csatornaszakaszok a kotrásból, milyen tervek léteznek a Riha tartósabb feltöltésére, vizsgálták-e a megtisztított szennyvíz helyben tartását, illetve van-e olyan hosszú távú stratégia, amely nem pusztán időszakos vízpótlással, hanem valódi vízmegtartással számol. Megkeresésünkre a cikk lezárásáig nem érkezett válasz.

Így egyelőre maradnak a helyszínen látottak és a kérdések. Maradnak a részben rendbe tett, de egységes rendszerré össze nem álló csatornák, a csaknem üres természetes víztározó mellett működő mesterséges medence, a Dunába visszavezetett megtisztított víz és a fejlesztési tervekben szereplő eszközök, amelyek közül nem mindegyiknek láttuk a nyomát.

Két évvel azután, hogy Toroczkai László és Éberling Balázs már egyszer országosan felhívta a figyelmet a Mohácsi-sziget vízgazdálkodási ellentmondásaira, a legfontosabb kérdés továbbra is nyitva maradt: ha a Duna közvetlenül itt folyik mellettünk, mikor lesz végre olyan működő rendszer, amely nemcsak bevezeti a vizet, amikor éppen lehet, hanem képes azt tartósan a tájban is tartani?

Riportunkban végigjárjuk a Ferenc-tápcsatornát, a Riha-tavat, Kandafokot és a Deák Ferenc-zsilipet, és megmutatjuk, mi látszik a helyszínen mindabból, amiről az elmúlt években tervek, projektek és egyeztetések szóltak.

Kérjük Önöket, támogassák munkánkat és a műsor fennmaradását!

Adományaikat a Magyar Jelent fenntartó Magyar Jelen Alapítvány részére örömmel vesszük:
Magyar Jelen Alapítvány 10410400-00000190-11572440
HU26 1041 0400 0000 0190 1157 2440
SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB

(Kiemelt videó forrása: Magyar Jelen YouTube-csatornája)

Kapcsolódó: