A nacionalista mozgalmak 1945-ös megsemmisülését követően a nyugati világban kialakult a kétosztatú politika, ahol a liberálisok és marxisták állnak a „bal térfélen”, míg a konzervatívok a jobbon. A felek érdemi kérdésekben a színfalak mögött mindig egyetértettek, s így, 70 év távlatából, magabiztosan kijelenthetjük, teljesen mindegy, hol melyik oldal került hatalomra, a nemzet pusztulását és a nép dekadenciáját egyik fél sem próbálta megakadályozni. A balosok leginkább segítették, a jobbosok legfeljebb lassították a folyamatokat.
Egyetlen egy olyan kérdés volt, ahol a konzervatívoknak megengedték, hogy legyen saját, önálló, markáns véleményük. Ez pedig a zsidókérdés, illetve az Izraelhez való viszony. Hiszen, miközben a marxisták és liberálisok sorai tele voltak ateista zsidókkal, addig az ortodoxok, a hagyományaikhoz ragaszkodó, vallásos zsidók – az ezen erőkkel való szembenállás jegyében – „jobbra soroltak”. Bevezették a „zsidó-keresztény civilizáció” teljes fogalomzavarát, mellyel könnyedén eladták a konzervatívoknak, hogy a zsidó érdek voltaképpen keresztény érdek, hiszen, ha az értékek és a múlt közös, akkor a célok is közösek, jövőnk pedig összefonódott.
Így aztán (létrejötte után) Amerika besorolt Izrael mögé, annak legalázatosabb csatlósaként „védte a zsidó-keresztény civilizációt” gyakorlatilag mindenkitől, akire Izrael rámutatott. Nem csak fegyvert, hadianyagot és ellátmányt adtak a zsidó államnak, hanem amerikai fiatalokat küldtek meghalni a tengeren túlra olyan háborúkban, melyekhez semmi érdekük nem fűződött. Lángba borították a Közel-Keletet, vezetőket gyilkoltak meg, rezsimeket buktattak meg, ám ezzel nem csak a térséget destabilizálták, hanem saját hazájukat is a bosszúszomjas terroristák célpontjává tették. Európára pedig rázúdították a migránsáradatot, melyet korábban eme rezsimek tartottak féken.
Hosszú évtizedeknek kellett eltelnie, mire a kétkedő hangok eljutottak a politikai jobboldal fősodratáig. Ám 2023. október 7-ére a vallásos zsidóság, illetve az őket lelkesen szolgáló kóserkonzervatívok, olyan hisztérikus választ adtak Amerikában, hogy egyre többen felkapták a fejüket, és felkiáltottak: „Álljunk meg egy pillanatra! Most ők akkor kihez is lojálisak? Amerikához vagy Izraelhez?”
Európai, s legfőképp magyar szemlélőként, azt nem merném kijelenteni, hogy egyértelműen ez volt az „America First” (Amerika az első) mozgalom indulásának pillanata, hiszen bizonyára régóta formálódott már a felszín alatt, de egyértelműen itt tört be a hangjuk a fősodorba – ami nyilván nagyban köszönhető Tucker Carlsonnak. Hiszen, miközben a nyugati jobboldali fiatalok értékrendjét formáló megmondóemberek többsége (a zsidó Ben Shapiro vagy akár Jordan Peterson) lelkes cionista, és feltétel nélküli híve Izraelnek, addig Carlson egyértelműen Amerika érdekeit helyezi minden más elé. És, aki így tesz, az előbb-utóbb fel kell tegye a kérdést: “mégis mi értelme van annak, hogy 70 éve Izraelt szolgáljuk?”
Ezt egyébként maguk a zsidók is így látják, hiszen a ynetnews nyomán közölt cikkben a Neokohn is így tolmácsolja Karys Rhea szavait: kritikus kérdéseket vet fel; veszélyben van-e Izrael szerepe az amerikai politikában, illetve, hogy képes lesz-e Donald Trump mozgalma ellenállni ennek a belső megosztottságnak?
A „woke jobboldal lerombolja Amerika történelmi örökségét”
Amint az látható tehát, a cionista definíció szerint a „woke” az, ami „antiszemita” – azt meg ugye tudjuk, hogy antiszemita meg az, amit ők annak hívnak. Rhea szerint az Amerikai civilizáció egyértelműen „zsidó-keresztény” alapokra épül, illetve olyan “megbonthatatlan konszenzusokra”, mint pl. az alkoholista háborús uszító, Winston Churchill hősként történő ábrázolása.
Az „America first” követői ezt a konszenzust is felrúgták, s más történelmi hazugságokhoz hasonlóan, Churchillről is lerántották a leplet. Darryl Cooper történész egy beszélgetős műsorban, nem törődve a tabukkal, kijelentette: a második világháború egyik főbűnöse Winston Churchill, aki eltökélt volt a háború folytatásában, akár azon az áron is, hogy ezzel nem csak Németországot, hanem a Brit birodalmat is elpusztítja. Cooper rámutatott, bár nem Churchill ölte meg a legtöbb embert, felelős azért, ahogyan a háború alakult.
A Jad Vasem elnöke azonnal kikelt magából, mikor e sorokat meghallotta, s leszögezte: „Tucker Carlson és vendége, Darryl Cooper az utóbbi évek egyik legvisszataszítóbb holokauszttagadásába bocsátkozott. Ezek az erőltetett összeesküvés-elméletek nemcsak veszélyesek és rosszindulatúak, hanem antiszemiták is” (nyilván). Cooper azt állította, hogy a nácik „felkészületlenek” voltak a több millió hadifogollyal és politikai disszidenssel szemben, azt sugallva, hogy brutalitásuk csupán a rossz tervezés eredménye volt.
Talán még ennél is nagyobb felháborodást váltott ki a Jeffrey Sachsal készült beszélgetés, melyben az „eretnekek” kétségbe merték vonni, hogy az Egyesült Államok érdeke feltétel nélkül szolgálni Izraelt.
Az ismert közgazdász, és politikai szakértő az elmúlt 30 év amerikai külpolitikát górcső alá véve kijelentette, lényegében teljesen mindegy volt, hogy hogy hívják az Egyesült Államok elnökét, vagy hogy melyik párt tagja, hiszen az USA külpolitikája az elnök személyétől függetlenül végig egy meghatározott mederben folyt.
Ezt ő úgy összegezte, mint „Izrael feltétlen kiszolgálása 1991 óta”. Amivel kapcsolatban elárulta, sohasem értette, mikor politikusok arról beszéltek, „ki kell állnunk Izraelért”, hiszen itt nem erről van szó, hanem arról, hogy az Egyesült Államok a zsidó állam helyett vívja annak közel-keleti háborúit.
Amerikai politikai szakértő: Amerika nem kiáll Izraelért, hanem helyette vívja a háborúkat
Talán mondanom sem kell, a közel két órás beszélgetés óriási felháborodást váltott ki a neokonzervatívok és a cionista zsidók körében. Amichai Chikli, Izrael „diaszpóra minisztere” és (saját bemutatkozása szerint) „Antiszemitizmus-elleni harcos” már egyenesen arról írt, hogy Tucker Carlson platformja „felületet biztosít a holokauszt-tagadóknak, összeesküvés-elmélet hívőknek és a véresszájú, megveszekedetteknek, akik szemben állnak Izraellel.”
Congratulations to Tucker Carlson for becoming the leading platform for fringe Holocaust deniers, conspiracy theorists, and blood libel enthusiasts who oppose the State of Israel.
— עמיחי שיקלי – Amichai Chikli (@AmichaiChikli) December 17, 2024
Örökös rettegésüket pedig csak fokozta, hogy a beszélgetést Elon Musk is megosztotta, „Érdekes” hozzáfűzéssel.
„A szélsőbal és a szélsőjobb összeér, így lesznek nemzeti szocialisták”
Természetesen mint mindig, most is előkerül a klasszikus kóserkonzervatív mantra, miszerint a szélsőbaloldaliak és a szélsőjobboldaliak „összefonódnak” a „nemzeti szocializmusban”, hiszen tudjuk ugyebár, csak két politikai oldal van, a konzervatív, és a „minden más” (liberális szemszögből pedig a liberálisok és a „nácik”).
„Ezt a patkó epizódnak kellene nevezniük” – írta David May, az Alapítvány a Demokráciák Védelméért nevű kifizetőhely kutatási vezetője és vezető elemzője. „A nacionalista jobboldal összeesküvés-elméletei találkoznak a szocialista baloldal összeesküvés-elméleteivel egy pártért – egy nemzeti szocialista pártért”.
A Breitbart nevű, magát amerikai, jobboldali portálnak hazudó szélsőségesen cionista lap vezető szerkesztője, Joel Pollak pedig amiatt sopánkodott, hogy Tucker Carlson immáron legalább három olyan beszélgetést készített, melyben „megrögzötten Izrael-ellenes” vélemények hangzottak el.
A korábban már említett Rhea pedig arról beszélt, „a woke baloldalhoz hasonlóan – amely ott is rasszizmust lát, ahol nincs, és figyelmen kívül hagyja, ahol tényleg van – a woke jobboldal ugyanezt teszi, amikor a keresztényüldözésről van szó”.
Arra összpontosítanak, akik szerintük a keresztények legfőbb elnyomói: a zsidókra
– magyarázta az Epoch Times munkatársa.
Nem véletlen persze, hogy a “woke baloldalt” egyszerű “rasszista szervezetként” állítják be, nem pedig annak, ami: egy velejéig fehér- és normalitásellenes, szélsőliberális elmebaj.
Merre tovább, Trump?
Kívülről a Trump-adminisztráció minden idők legszélsőségesebben cionista kormányának tűnik, mely valamennyi cionista kívánságot kész komoly gondolkodás vagy ellenkezés nélkül teljesíteni. Izrael egyébként erre is számított már a választások előtt. Ám az, hogy a Trump belső körét jól ismerő zsidók már most kongatják a vészharangot, mindenképpen elgondolkodtató.
Hiszen, egyelőre akárhogy is nézzük, semmi oka az aggodalomra a cionistáknak. Elég csak a Donald Trump által kinevezett személyekre gondolni. Védelmi minisztere, Pete Hegseth, egy radikális keresztény cionista (sic!). Lee Zeldinre, aki maga is zsidó, Izrael lelkes támogatója. Szerinte a zsidó állam az Egyesült Államok „legfontosabb szövetségese”. És a sort még hosszasan lehetne sorolni.
Az amerikai elnök hozzáállása a palesztin-zsidó konfliktushoz szintén azt a képet erősíti, hogy a cionistáknak nincs okuk az aggodalomra. Trump mindenben a kívánalmaiknak igyekszik megfelelni. Legutóbb például bejelentette, palesztinok millióinak kitelepítéséről tárgyal a környező országokkal.
Az egész [Gázai-övezet] egy romhalmaz. Mindent leromboltak, az emberek meghalnak ott, ezért is kértem a környező arab országokat, hogy építsenek nekik házakat valahol máshol, ahová elköltöztethetjük őket, ahol egy új, békés élet várhat rájuk”
– indokolta döntését az elnök.
Szép szavak, de azért gondoljunk bele, milyen dolog az, mikor valakinek az otthonát porig bombázzuk, az ott élőkkel együtt, majd azt mondjuk: „Nézd meg, ez az egész térség egy hatalmas romhalmaz. Figyelj, építünk neked máshol házat, ahol békében élhetsz. Csak menj el, jó?”
Pontosan ez az, amit az izraeliek akarnak, és eddig egyetlen amerikai elnök sem ment ennyire messzire, hogy ezt megadja nekik, valamennyien a kétállami megoldást támogatták. Trump viszont, a jelek szerint, megteszi. Az is jelzés értéke, hogy a frissen beiktatott amerikai elnök első hivatalos vendége a háborús bűnös Netanyahu lesz.
Mindezek ismeretében kifejezetten meglepő lehet, miért éppen most kezdték el a cionisták az amerikai anticionista jobboldalt támadni. Ugyanakkor, ha hihetünk Rheanak, aki tudni véli bennfentesektől, hogy eme mozgalom hívei Trump támogatói között igen nagy számban vannak jelen, s egyre nagyobb nyomást helyeznek az elnökre annak érdekében, hogy ők is valamiféle befolyáshoz jussanak, akkor érthetővé válik aggodalmuk. Más se hiányzik nekik, mint hogy éppen ezekben az időkben épüljön ki egy erős mozgalom, mely az „Izrael first” helyett az „America first” doktrínáját hirdeti. Az bizonyos, hogy egy komolyan vehető erőről van szó, különben médiumaik egyszerűen csak elhallgatnák létüket, ahogyan tették eddig. Módszereiket ismerve viszont kijelenthetjük, az anticionisták már akkorára nőttek, hogy nem lehet többé elhallgatni őket, így maradt a „b-terv”, a lejáratás.
A kérdés viszont továbbra is fennáll: vajon ezeknek az erőknek sikerül az utolsó utáni órában kiszorítaniuk a háborúpárti, cionista lobbit, vagy végül győznek az izraeli lobbisták?
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
