Ahány kormány, annyi – valljuk be – sikertelen roma felzárkóztatási program volt már. Az elmúlt harminc évben láthattuk, mekkora kudarc volt a Magyar Bálint-féle liberális integrációs oktatási modell, a Gyurcsány Ferenc-féle romastratégia, de az is kiderült, hogy a jelenleg tíz éve regnáló Orbán-kormány által jóváhagyott százmilliárdok is értelmetlenül, minden eredmény nélkül mentek el a cigányok nevelésére. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a roma oktatást alapjaiban megreformáló, drasztikus lépést egyik kormány sem akarja, vagy meri megtenni. A valóság ugyanis – miként azt egy pedagógus portálunknak elmondta – sok-sok kétséget ébreszt az emberekben. Az Elemi.hu-nak nyilatkozó tanítónő, jól ismeri a cigány oktatás helyzetét, tekintve, hogy maga is oktatott a száz százalékban roma Tiszabőn. Míg riportsorozatunk első részében az iskolai agresszióról, a tanárverésekről beszélt, a mostani részben a gyógypedagógiai hiányosságokat, az értelmi sérült gyermekek helyzetét tárja fel.
– Isten ellen való vétek, ami a gyógypedagógiai igényű gyermekekkel történik. A Mohácsi-féle jogvédő csapat ezen a területen végezte a legnagyobb szemfényvesztést. Hitelesnek tűntek, egy olyan szakértői csapat mellett, akik szikrányi felelősséget nem éreztek azok iránt a gyerekek iránt akiknek sorsát befolyásolták – állítja a tiszabői iskolában éveket eltöltött pedagógus. Beszélgetésünkben felidézi, hogy a kétezres évek elején a vidéki gyógypedagógiai iskolák tárgyi és személyi feltételei siralmasak voltak, de ahelyett, hogy ezen javítottak volna, különböző álmegoldásokkal igyekeztek igazolni, hogy a gyógypedagógiai igényű gyerekek száma jóval kisebb, mint amit a statisztika mutat. – Sok gyerek hirtelen került a normál övezetbe, más gyerekek a középsúlyos övezetből az enyhe fokban sérültek övezetébe.
Attól, hogy a gyógypedagógiai igényű gyerekeket a normál osztályokba helyezték, nem javult, hanem romlott a helyzetük, és ezzel egy időben a normál és annál jobb képességű gyerekek helyzete is romlott.
További bajokat eredményezett az is, hogy az iskolák tárgyi feltételeinek javítását olyan kikötéshez kapcsolták, hogy ha a szegregáltan tanuló osztályokat az egészségesek iskolájában helyezik el. Nem gondolva arra, hogy az értelmi fogyatékossághoz sok olyan betegség társul, amely agresszív viselkedésben nyilvánul meg. Felelős szülők, akik tehették azonnal elvitték más iskolába a gyereküket. Hiába szépítjük a dolgokat, ha egy kisdiákot többen elkezdenek lökdösni, elölről, hátulról körbevesznek, abban maradandó félélem alakul ki, egy felelős szülő pedig ilyenkor az iskolából való elvitellel válaszol.
Az értelmi fogyatékosság és a bűnözői környezet sokszor fedi egymást, a bűnözésre hajlamos anya a bűnözés, mások bántalmazása, zaklatása révén tud kapcsolódni gyerekéhez. Akinek ezáltal erősödik agresszív karaktere
– fogalmaz Zsuzsa.
Hozzáteszi, mindezzel együtt a családból jön a diszfunkció, azaz a gyerek beviszi magával az iskolába az agressziót, a sérelmeket, az otthoni mintát. – Ezek az erőszakbeteg gyerekek mind megkaphatnák a megfelelő SNI (Sajátos Nevelési Igény) kódot, de ezzel nem foglalkozik senki, pedig rengeteg beteggé tett gyerekről van szó. A fiatal anyák ugyanis nem tudnak megfelelően hozzáállni a gyermekeik neveléséhez, ők maguk is sokszor még gyerekek.
Az életvitelük nem változik azzal, hogy anyák lesznek, ugyanúgy megy a hajnalig tartó mulatozás, nappal aludni akarnak, a gyermekeknek ezáltal nincs rendszer az életükben, nem tudják mikor van nappal, és éjszaka, ha pedig sírnak, az anyák vagy nem foglalkoznak velük, vagy még meg is verik őket.
A kicsik agya ezáltal nem tud pihenni, fejlődni, érzelmi bizonytalanságban nőnek fel, és bizony sokuknál ez okoz valamilyen fogyatékosságot – sorolja.
Tapasztalatai szerint a szinte már csak romák lakta településen a fiatalok, idősek egyaránt csigáztak, azaz „Dzsináztak”, vagyis drogoztak. – A terhes anyukák is előszeretettel fogyasztották ezen drogokat, így az újszülöttek nem csak az alacsony értelmi képesség problémájával jöttek a világra, hanem a függőség is előjött, mint új probléma – mondja Zsuzsa, aki ezután egy egészen megdöbbentő történetet oszt meg velem.
– Egy kisfiú, aki a 18 éves anyuka gondozásban volt, éjszaka semmit, nappal pedig néha aludt valamennyit. Későn és bizonytalanul alakult a mozgás- és beszédfejlődése. Öt éves kora után kezdte átaludni az éjszakát, beóvodáztatása sikertelen volt. Az óvoda kérésére a gyermek pszichiátriai vizsgálatra került. Perdox oldatot írtak fel neki, de a szülők nem adták be neki, mondván, hogy sokat alszik tőle. Hétéves korában a Perdoxot a kezelőfőorvos Tiapridalra cserélte. A gyógyszer az értelmi fogyatékossághoz társuló agitáltságot, agresszív állapotot hivatott kezelni. Emellett alkoholfüggők számára is fel szokták írni – mondja, majd így folytatja:
– A család szépen kezdett gyarapodni, a dédnagyapa polgármester lett. Az iskola szokásos módon igyekezett a probléma alól kicsúszni. A tanulási képességet vizsgáló bizottság gyógypedagógiai osztályba irányította az elsőszülött gyermeket, melyet a szülők nem fogadtak el. Így második vizsgálat következett, ahol a gyermek nem organikus okokra visszavezethető értelmi fogyatékos megjelölést kapott, hanem BTMN-t, azaz beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséget állapítottak meg nála. Mint a polgármester dédunokája, és így a falu zugboltosainak, kereskedőinek rokona különös figyelmet kapott, kimondottan hozzárendelt pedagógiai asszisztens figyelt rá az osztályban. De a gondok nem maradtak el. A szülőt megkérték, hogy újra vizsgáltassa meg a gyermekét. Azt azonban, hogy tartós betegként fokozott orvosi figyelemre van szüksége, senki nem ellenőrizte, senki nem figyelt a szülőkre. A gyerek Budapestre került vizsgálatra, ahol megállapították, hogy az enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékosság határán áll. Annyi BNO kódot kapott, hogy egy fenyőfára elég lett volna. Pedig egy tapasztalt és szakértő, segítő pedagógus már óvodában megállapította volna róla, hogy középsúlyos értelmi sérült gyermek, markáns magatartás romlással – meséli a gyermek történetét Zsuzsa, aki szerint egyáltalán nem meglepő módon, a fiú képtelen volt viselkedni az iskolában, és persze agresszív is volt.
– Volt olyan osztálytárs, aki kényszeredetten, némán viselte, hogy kiszámíthatatlanul megmarja, megrúgja, és volt gyerek, aki hangos sírásba kezdett amikor csak hozzáért, de naponta előfordult, hogy a kiszemelt gyerek, ha nem válaszolt neki, ő odalépett hozzá és ráugrott. A tanító ilyenkor mindig közbelépett, szétvette a verekedőket. Megnézte a gyermek anamnézisét, látta, hogy tartós pszichiátriai beteg, próbálta a szülőt rávezetni arra, hogy a gyermekét juttassa kellő orvosi segítséghez, gondoskodjanak arról, hogy a gyermek szedje az orvos által felírt gyógyszert. A szülő elzárkózott ettől, sem a gyermekjóléti szolgálat, sem pedig az iskola nem segítette a pedagógust. Pedig a gyermeket szakorvos vizsgálta még iskolába lépés előtt, és megállapította, hogy önmagára és környezetére veszélyes magatartású.
Ez a gyerek 15 éves, öt osztálya van, nem ír nem olvas, 10 -es számkörben nem számol. A környezete szerint nem értelmi fogyatékos, ha betölti a 18. évet, valószínű jogosítványa is lesz
– szögezi le.
Megítélése szerint a Kúria, amely a gyöngyöspatai perben kártérítést ítélt meg amiatt, mert az iskola kárt okozott a diákoknak, ennek a gyereknek is kártérítést ítélt volna, ha ő is Gyöngyöspatán jár iskolába. – Senki nem kérdezte volna a szülőket, hogyan különülnek el a nappalok és éjszakák az életmódjukban, mit tettek annak érdekében, hogy gyermekük az újszülöttnek, csecsemőnek, kisgyermeknek kijáró körülmények, szokások mentén élhessen, fejlődhessen.
Igen, a kiszolgáltatott a legkiszolgáltatottabb, de ha ez a gyerek kellő terápiában részesülhetett volna, segítő és nem bűnözői környezetben nevelkedhetett volna, igenis szakíthatott volna azzal a láncolattal, amit felmenőitől kapott.
Ehhez azonban felelősségteljes pedagógusok kellenének, olyanok, akik nem restek, és elérik, hogy a gyerekek a megfelelő iskolatípusban, a tudásuknak megfelelő osztályban tanulhassanak, megkaphassák a sérülésüknek megfelelő bánásmódot, foglakozást. Ha ehhez kollégiumokat kell szervezni és fenntartani, akkor ott.
– Sajnos, nem csak Tiszabőn tapasztalható, hogy a gyógypedagógiai osztályok tanulóiról lemondanak, magam tapasztaltam, hogy már öt-hat éve iskolába járó, értelmi fogyatékos 12 éves gyerekeknek is az első osztályos gyógypedagógiai tankönyveket rendelték meg, ugyanúgy mint a kettő- három-négy éve iskolába járóknak, akik másodikosok voltak – folytatja tiszabői éveinek felidézését a tanítónő.
Mint mondja, a 8 fős gyógypedagógiai osztályban csupán kettő gyerek számára lett volna indokolt az elsős tankönyv, mert ők kezdték az első osztályt. Ehelyett az összevont osztály minden tanulója számára elsős könyvet rendeltek. Az is kiderült, hogy az összevont 5-8 évfolyamos tanulók tanára, és a pedagógiai asszisztens egy tanterembe költözött az 1-4 összevont évfolyammal. Tanítás helyett beszerelték az internetet, különböző számítógépes játékokat, és ment a játék. Voltak gyerekek, akik év közben kerültek az osztályba, de még a naplóba sem vezették be a nevüket.
– Gyöngyöspata kapcsán kiderült az is, hogy
olyan gyerekek részesülnek jó tanulmányi eredmény kapcsán útravaló-, és egyéb ösztöndíjban, akik nem írnak nem olvasnak számolnak elsősöknek megfelelően sem, analfabéták és nyolcosztályos végbizonyítványt kapnak.
Ezekben a visszaélésekben sajnos a pedagógusok is érdekeltek, mentorként kapják a megbízásokat.
Elemi.hu – Képünk illusztráció, forrás: lovasistvan.hu
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
