A múlt héten a Mi Hazánk Mozgalom esztergomi elnöke, Lantos János tartott sajtótájékoztatót a Magyar Posta székháza előtt annak apropóján, hogy nemrégiben öngyilkosságot követett el a kelebiai posta vezetője. A tragikus eset újra csak ráirányította a figyelmet arra, a posta helyzete tarthatatlan. Erről beszélgettünk vele.
– Ön a Mi Hazánk esztergomi elnöke, mégis hogyan jött az ötlet, hogy megszólaljon a postát érintő témában? Hiszen nem esztergomi érintettségű a dolog.
Valóban nem, ám igen nehezen tudnám magam lekorlátozni, hogy csak esztergomi ügyekben nyilvánítsak véleményt. Azon túl, hogy természetesen kiemelt fontossággal bírnak a helyi ügyek is, a postások ügye viszont szívügyem. Ugyanis pontosan tudom, mi folyik a cég berkein belül, bő három esztendőt én is dolgoztam náluk, ezért tartottam kiemelten fontosnak megszólalni.
– Igen, így kissé másabb megvilágításba esik, de melyik postánál dolgozott?
Nem tartom célszerűnek pontosan megnevezni, mert azzal akaratlanul azt a látszatot kelteném, hogy a problémák ide vagy oda koncentrálódnak, másrészt konkrét személyeket sem szeretnék kellemetlen helyzetbe hozni, maradjunk annyiban, nem egy, hanem több postán is dolgoztam az évek alatt, mégpedig különféle munkakörökben, így teljes képet kaptam arról, amit kifejtettem a sajtótájékoztatón.
– De mégis mi folyik a postánál?
A Magyar Posta hosszú évek óta emberhiánnyal küzd. Amikor én voltam munkavállalójuk, azt rebesgették, nagyságrendileg ezer fő hiányzik országosan, ebből akkor hivatalosan 300-at vallottak be, ennyit kommunikáltak kifelé, mikor a legutóbbi, postát érintő országos botrány lezajlott, még 2016 év végén. Akkor történt meg, hogy a budaörsi országos logisztikai központban a karácsonyi áradat miatt annyira túlterhelődtek, hogy nem bírták megfelelő ütemben feldolgozni a beérkező csomagokat. Erre nem az volt a vezetés válasza, hogy munkaerőt vettek fel, bár azt már jóval korábban meg kellett volna tenniük, hónapokkal azt megelőzően, hanem nemes egyszerűséggel több tucat dolgozót bezártak a raktárba. Amíg nincs kész a munka, nem jöhetnek ki. Gyakorlatilag ez durva törvénysértés, azóta sem hallottam, ennek lett-e bármi jogi következménye. Azt leszámítva nyilván, hogy a „műszak” végén rengetegen mondtak fel.
– Egy pillanat, nem lehet, hogy ez csak, ha valóban nem is túl szerencsés, de egyszeri eset volt?
Ugyan, dehogy. Ez még csak rövid bevezetését adhatná annak, amit mesélni tudnék. Igyekszem rendszerbe foglalni. Az, hogy ma már szinte lasszóval lehet fogni új belépőket a postára, három fő okra vezethető vissza. Bár Battonyán, ahol a múlt héten egy napon mondott fel 5 kézbesítő, oda már a lasszós módszer is kevés volt, mint hírlik, a közmunkások sem akarnak ott dolgozni.
Az első ok a nevetségesen alacsony fizetés, egy ablak mögött ülő ügyintéző kisasszony és egy utcai kézbesítő gyakorlatilag a mindenkori minimálbért viszi haza, vagy annál csipetnyivel többet, esetleg a borravalókból tudják kiegészíteni a keresetüket. A második ok, hogy hihetetlenül ésszerűtlen a munkaszervezés. Ha valaki az összes szabályt igyekezné betartani, melyek évtizedek alatt gyepesedtek be a posta rendszerébe, de ma már idejétmúltak, akkor éjfélre sem végezne aznapi munkájával. No, így sem végez 8 óra alatt, ugyanis a járások (ez a kézbesítési terület) rendkívül túlterheltek, nem egy emberre szabottak. A harmadik ok pedig az értékesítési terror…
– Bocsánat,hogy közbevetek, terror?
Igen, az. Egyfajta pszichikai hadviselés a postás dolgozók ellen. Név nélkül mondom természetesen, de szó szerint a következő hangzott el az egyik postahelyen, ahol dolgoztam:
„Itt a postán az értékesítés mindenek felett!”
Ez nem csupán amolyan szarkasztikus megjegyzés volt az értékesítési igazgató részéről, hanem nagyon is komoly valóság. Mit jelent ez? Mindenki megkapja havi lebontásban a tervelvárásokat. Ezeket egyébként általában soha, sehol és senki nem teljesíti, nem azért írják ki. Ezek különböző pénzügyi termékek, lakás- és baleset biztosítások, sorsjegyek, de még előtakarékosságit is volt lehetősége saját temetésére kötni bárkinek, ezt kiváltképpen ildomos volt ajánlania a kézbesítőknek, elsősorban nyugdíjas ügyfeleik számára. De a százalékok és a számok – minő meglepetés – csak nem jöttek.
Viszont erre hivatkozva lehet fenyegetőzni, szidalmazni, e helyütt szintén név nélkül, de át is adnám a szót egy korábbi vezetőmnek, aki eképpen foglalta össze ars poeticáját:
„Panaszkodtok, hogy kevés a fizetés. Értékesíteni persze egyikőtök sem akar! Akkor meg mit panaszkodtok? Ez azt jelenti, hogy mégsem kevés a fizetés. Ha pedig nem kevés, akkor elég. Ha pedig elég, akkor sok. Ha pedig sok, akkor majd elveszünk belőle!”
Majd viharos gyorsasággal becsapta az ajtót és távozott. Azt gondolom, ebben az idézetben minden benne foglaltatik, milyen légkör uralkodik, ez alapján talán feltételezhető, mi kergette öngyilkosságba a kelebiai postavezetőt. Az, hogy némileg mégis tudnak mutogatni arra, lám, a posta pénzügyi portfóliója kiváló, hiszen ha nem is érjük el a terveket, de azért mégis vannak kötések, az annak tudható be, a túlélésük érdekében, hogy ne veszítsék el állásukat, saját magukra és családtagjaikra kötnek a dolgozók.
– Ezek a történések valóban elég megdöbbentőek, de mit gondol, hogyan lehetne ezen változtatni?
Két pont között a legrövidebb út az egyenes, a fenti három ponthoz kell radikálisan és azonnal hozzányúlni. Jelentős béremelést, ezt a szakszervezeteknek kell kiharcolni, de ebbe a konzultációba szükséges bevonni a postás dolgozókat is. Ésszerű munkaszervezést, az a gyakorlathoz igazodjon és ne a valóságtól elrugaszkodott, íróasztalok mögött kitalált hagymázas hülyeség legyen, illetve az értékesítési elvárásokat szüntessék meg. Ha a posta a jövőben is ilyesfélével kíván foglalkozni, ám tegye, de akkor hozzon létre ilyen új munkaköröket, ahol kizárólag az értékesítés a feladat és vegyen fel olyan munkavállalókat, akik ezzel akarnak foglalkozni.
Mert a postások nem akarnak, mert a postás szakma egészen másról szól. Ha ez viszont nem megy a jelenlegi vezetésnek, még 12 milliós prémiumért sem ugyebár, akkor megtoldom egy negyedik ponttal: azonnal távolítsák el a posta felső vezetéséből azokat, kiknek döntően egyébként nincs logisztikai végzettségük, mind-mind a bankszektorból érkeztek. Látszik is.
– Köszönjük a válaszokat, tervez-e a jövőben további lépéseket az ügyben?
Kellően magas igazságérzettel és valódi szociális érzékenységgel rendelkezem, úgyhogy igen, mert a postások többet érdemelnek. Nem utolsó sorban a nemzet és a társadalom szempontjából is fontos kérdésről beszélünk, ne gondolja senki, hogy „csak” azt a 30 ezer embert érinti, aki a posta alkalmazásában áll, hiszen egy ország normális működésének alapfeltétele egy jól működő postaszolgáltatás. Ez ma még álom, de össze kell fogjunk annak érdekében, hogy valósággá váljon. Tiszteletet, erkölcsi és anyagi megbecsülést a magyar postásnak!
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
