„Megtettük, amit megígértünk, a Demokratikus Koalíció országgyűlési frakciója határozati javaslatot nyújtott be a Parlament elé az Országgyűlés feloszlatásáról és az előrehozott választások kiírásáról” – írja szombati közleményében a DK.
Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke pénteken jelentette be, hogy a DK kezdeményezi az Országgyűlés feloszlatását. „Azt hiszem, azoknak van igaza, akik azt mondják, hogy nem kell megvárni, hogy 2026 tavaszáig ez a kormány hivatalban maradjon. Sokkal rosszabb állapotban van ez az ország, minthogy lenne még mondjuk 15-16 hónapja. Ráadásul ez a kormány láthatólag nem tud mit kezdeni azzal a válsággal, amit alapvetően ő maga idézett elő” – indokolt Gyurcsány.
A párt közleményében azt is leírta, hogy szerintük a válságot csak úgy lehet megoldani, „a problémát úgy lehet megszüntetni, ha magát az okot, az Orbán-kormányt szüntetjük meg. Új kormányt előrehozott választáson, előrehozott választást pedig az Országgyűlés feloszlatásával lehet elérni, ezért kezdeményezte ezt a DK határozati javaslatban” – írták.
A DK parlamenti frakciójának tagjai által benyújtott határozati javaslat szerint az Országgyűlés Alaptörvényben biztosított jogkörével élve március 1-jén oszlatná fel saját magát.
A DK azután nyújtja be a javaslatot, hogy január 1-jén a YouTube-on elmondott újévi beszédében Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke előrehozott választást követelt.
Az előrehozott választás témájával foglalkozott rövid elemzésben a Választási földrajz is, az Alaptörvény értelmében, technikailag két esetben lehetséges:
- vagy az Országgyűlés oszlatja fel magát,
- vagy a köztársasági elnök dönt így, miután egyeztetett a miniszterelnökkel, az Országgyűlés elnökével, illetve a parlamenti frakcióvezetőkkel.
A feloszlatás napjától 90 napon belül kellene új választást tartani, de leghamarabb a kihirdetéstől számított 70 nap múlva. Azonban egyik verzióra sincs túl nagy esély, mivel a Fidesz-KDNP-nek jelenleg kétharmados többsége van a parlamentben, és jelenleg nincs olyan alkotmányjogi körülmény, ami indokolná az Országgyűlés feloszlatását és az új választás kiírását.
Az előrehozott választást kérdése akkor is az előtérbe került, mikor tavaly év végén megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ös állami költségvetés tervezete, amelynek egyik sorában mintegy 8,4 milliárd forintot különítettek el a 2026-os országgyűlési választások előkészületeire. Ebből többen azt a következtetést vonták le, hogy a Fideszben elgondolkodhattak az előrehozott választás ötletén. Később ezt a Kormányzati Tájékoztatási Központ és a Nemzeti Választási Iroda is cáfolta.
(Telex nyomán)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!