daextlwcn_print_scripts(false);

Büttl Ferenc gazdasági szakértő az Atv-nek azt mondta, a gazdaságpolitikában nincs stratégiai tervezés. Ahogy fogalmazott: a kabinet ide-oda csapkod. A bank360.hu vezető szakértője arról is beszélt, hogy a pénzintézetek az OTP elnöke által felvetett problémák mellett komoly profitra tettek szert.

A pénzben úszkáló bankoknak ettől függetlenül persze nem tetszik, hogy a kormány beavatkozik az életükbe, és extraprofitadót vetnek ki rájuk. No, nem mintha nem hárítanák át ezt is az ügyfeleikre, hiszen hiába van megannyi bank Magyarországon, az embernek olyan érzése van, mintha szépen összebeszéltek volna, hogy mind olyan feltételeket alakítsanak ki, hogy valamennyien jól járjanak – a magyar emberek rovására.

Ez persze nem tántorította el Csányi Sándort, hogy a Portfolio konferenciáján az extraprofitadó kivezetése mellett kardoskodjon. Hogy ettől az ügyfelekre kivetett sarcok is csökkennének? Aligha.

A bankok gátolják a bolti készpénzfelvételt?

A bank360 szakértője ezzel kapcsolatban azért rámutatott, a kormány olyan jól fellépett ellenük, hogy a bankok így is rekordprofitot vittek haza. Mégis ők panaszkodnak. Büttl Ferenc közgazdász szerint, ha Csányi tényleg a gazdaság stabilizálásán szeretne dolgozni, akár felvethetné a nagy cégek megadóztatását.

„Javasolja, hogy mondjuk a társasági adót emelje meg a magyar kormány, és akkor majd többet fog fizetni a Suzuki is, meg a Mercedes is, meg a Bosch meg a Samsung is meg mindenki, és akkor lehet, hogy a bankoknak meg kevesebbet kell” – fogalmazott.

Ide tehetnénk melléjük kommunista Kína cégeit is, hiszen valamennyien milliárdokat kapnak a magyar adófizetők pénzéből, közben meg olyan adókedvezményeket élveznek, amiről a magyar kkv. szektor csak álmodik.

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);